Join the new world

Radnóti Miklós: A poéta és a nő – részlet

– Látja, ebbe belesóhajtottam, belepréseltem a lelkemet. Csókolja meg – parancsolta.

A poéta szinte gyermekes megdöbbenéssel vette át, oly áhítatos óvatossággal, hogy egy szemernyi se csússzon ki belőle, majd észrevéve a helyzet komikus voltát, dühösen csapta a padhoz. A zacskó nagyot durranva szakadt szét.

Mia kétségbeesett arccal ugrott fel – de amely alatt csak nehezen tudta visszatartani ki-kibuggyanó kacagását.

– Kegyetlen ember. Széttörte a lelkemet. Szélnek eresztette az én gyönyörű lelkemet!

És érzékizgató, gyors, apró léptekkel tűnt el nyúlánk alakja a sétány fái alatt, az Aréna út irányában.

A poéta magához térve sután bámult utána, szája szögletében érezve egy el nem csókolt csók kesernyés ízét.

Először azt állapította meg önmagában, hogy a kudarc után nem mehet el a holnapi találkozóra.

Azután a papírzacskó ötlött eszébe, és furcsán, maró öngúnnyal gondolta el:

– Érdekesek vagyunk mi, nőben a lelket szerető férfiak. Véletlenül mindig szép nők lelkét szeretjük… Érdekes.

És mint egy gyermek, kinek hirtelen és kegyetlenül felnyitották a szemét, igen csalódottnak és keserűnek érezte a szívét.


Szabolcsi Zsóka - Kezedben alszik...

Kezemben őrzöm illatod.
Holnapról álmodik szobám,
s bekopognak a tegnapok.
Ködöt termett reggel a tél,
zúzmarát szült a pillanat.
Húzd magadra álomlepled,
örülj, hogy ennyi megmaradt.


Petri György: Néha kisüt a nap

Mán és holnapon a tegnap átleng,
visszavert vágy íze bujdokol,
mint kemény, zöld gyümölcsben a féreg:
sürgésünkben fészkel a kudarc.

Tudjuk mind – és mégis, hogyha reggel
tiszta ingben a kapun kilépünk,
s ránk pillant a megmosdott világ,
renyhe, zsibbadt érzékeken átüt
tökéletes térd káprázata,
illatos haj sepri végig arcunk,
egyre beljebb csal a női hívás
– kezdettel kínál, nem folytatással!
szót nem szól, de mosolygó szemét
ránk függeszti rezzenetlenül:
örömöt vagy méltóbb kínt igér.


Kálnoky László: Csalogányok

Az éjszakai park
alvó lombjaiból
halljuk az énekest,
a holdfény-mosta dalt,
a bársony csattogást.
Le nem kottázható
magasságokba tart,
s elhallgat hirtelen.
Felhangzik válaszul
egy fürge fütty: ezüst
tőr, mely koromsötét
drapériákba szúr.


Orbán Ottó: A mindenség, mint görög vázakép

mondjuk hogy mégiscsak vannak istenek
duhaj egy banda annyi biztos
ülnek a nagy felhőasztal körül
a nemzetségi társadalom primitív
de az adott körülmények közt modern rétegződése szerint
CSESZD MEG mondják az emberi fajra AZ IS VALAMI majd
a nagy hadonászásban
kidöntenek egy kancsó pancsolatlan jó vörösbort
és végigömlik az égen az alkonyat