Hétkezdő hírösszefoglaló

Day 601, 12:46 Published in Hungary Hungary by Ludrew
A nagy múltú hetilap, a Csanád Vidéke ezúttal a mai nap történéseit hozza közel az olvasóhoz. Újságunk mai számából egyaránt informálódhatnak hazai és külföldi eseményekről.

Ülésezik az Országgyűlés

A kongresszus képviselői tárgyaltak a Nemzetőrségről, amely a PPL javaslata alapján állt volna fel. Az indítvánnyal egy olyan szervezetet szeretett volna létrehozni a párt, ami a kétkattosokat célozta volna meg; csomagban kapták volna a támogatást. A Nemzetőrség hozadéka lett volna a lakosság által okozott összsebzés megnövelése, és a kevésbé aktív réteg bekapcsolása a TO-zásba. A javaslatot a kongresszus 7-5 arányban elutasította.

Megtárgyalták még a Kongresszus pénzügyi felügyeletét a Kormány felett. Az indítványt egyhangúlag szavazták meg. Második alelnököt is választottak békésjárókelő személyében; az ismert MHP-s politikus kihívói Huba (Szoldaritás) és Ehnaton (Független) voltak. A KARD nyújtotta be azt a javaslatot is, ami kezdeményezi egy Kongresszusi Gárda felállítását; tagjai a mindenkori kongresszusi képviselők lennének. A javaslattal nemcsak látványosabban lenne reprezentálva az országgyűlés, de összekovácsolná a parlament tagjait is. Ezt végül 2 igen, 4 tartózkodás és 4 nem ellenében elutasította. A Kongresszus munkáját csak egy váratlan esemény zavarta meg, xstr, korábbi gazdasági miniszter (MHP) figyelmeztette a képviselőket, hogy szerinte tanácsos visszavonulni North Eastből – elkerülve az esetleges bugokat -, mert Skóciában felkelés indult. Az elnök erre úgy reagált, hogy az előbbi csata sorsa az angoloktól függ.

Zemgale a PEACE jóvoltából felszabadult

Tegnap napváltás előtt 8 óra 45 perckor kezdődött Zemgale régió felszabadítása, hivatalos nevén az Operation Ears of Bear. Napváltás előtt egyszerre ütöttek a reguláris századok és az elit. Ma reggel hatkor kezdődött a tankolás a fal lennt tartása érdekében, 7 órától ugyanis szerverleállást terveztek az adminok. Ez a produkció most azonban majd másfél órát késett, és csak a Zemgale-i felkelés vége előtt 7 perccel jelent meg a fejetlen csirkés képernyő. a PEACE erő végülis ünnepelhettek, Lettország visszaszerezte a finnek által elfoglalt high grain régióját.

Újabb népességrobbanás eMagyarországon

A World of Warcraft játékosok által látogatott oldalon, a blackravens.net honlapon megjelent egy újabb toborzó cikk az eRepublikról. Az szerző- és kivitelezőpáros ezúttal Quicksilver és Garmacor; a szöveg szerint hazánk Amerikával kacérkodik, alján pedig helyet kapott a sanya18 által készített, már jól ismert hadsereg promóciós videó. A toborzók ígérik, hogy a megszerzett goldok 50% -át beforgatják az államkasszába, a másik felét pedig elharcolják. A Csanád Vidéke is üdvözli olvasótáborának FS!-generációs részét, és reméli, hogy a hetilapnál 11 hónappal fiatalabb, most regisztrált játékosok a jövőben sűrűn fogják majd megnyomni a vote, illetve a subscribe gombot. 🙂

A PEACE katonái partra szálltak Kanadában

Ma este nyolc órakor Nova Scotia régióban hét szövetséges PEACE tagállam néz szembe Kanadával, akit a Fortis, Eden, és több független ország is véd MPP-i révén. A fal jelenleg -348 ezernél áll, ami bizakodásra adhat okot.