H.Nelson: Hol van az igazság?

Day 548, 09:55 Published in Hungary Hungary by FSix

H. Nelson cikkét közlöm most. Tanulságos történet.


"Pontosan két hete, egy napfényes délelőtt, S.Flow saját elhatározásából lett eMagyarország polgára. Döntésében nem kis részben befolyásolta az eHazát korábban fenyegető teljes pusztulás rémének hozzá erős fáziskéséssel eljutott híre.

Mikor látta, hogy megérkezésekor kis hazájában a dolgok már egy ideje jobbra fordultak, akár hátra is dőlhetett volna, hogy kiélvezze a mások által megteremtett viszonylagos biztonság gyümölcsét. Ő azonban máshogy döntött, és újra meg újra átélve a számára új környezet minden apró rezdülését, fokozatosan felvette az eVilág ritmusát. Szorgalmasan végezte a rábízott felelősségteljes munkát a Szociális Minisztérium cégében, úgy érezvén, már most is valami fontosat tesz: készül arra, hogy egy napon még hasznosabb tagja legyen választott közösségének. Nap mint nap fejlesztgette kezdetben még igen szerénynek mondható képességeit, hogy a megfelelő napon, az állam gondoskodó szárnyai alól kibújva, a versenyszférában elhelyezkedve teremtsen magának biztos egzisztenciát.

Szerencséje volt, hiszen választott mentora, Tundi mindig mellette állt, különösen a kritikus döntések időszakában. Ilyen döntés volt az első munkahelyváltás, amikoris alig valamivel nagyobb fizetésért, de már piaci környezetben folytatta szakmai pályafutását. Közben természetesen minden nap edzett, már az aktuális csatákon tartva a szemét, egyelőre csak kívülről izgulva-szurkolva a többieknek.
Falta a híreket, hadi tudósításokat, csodálva a tapasztalt, nagy erejű honfitársai által elért hadi sikereket.

Ekkor még nem igazán döntötte el, mit kezd az eléje táruló Új Világ kínálta számtalan lehetőséggel. Mivel harcolni még nem mehetett, elsősorban a gazdaság felé kacsingatott: beiratkozott az Egyetemre, és érdeklődéssel hallgatta Bekesjarokelo előadásait, az előadásokat követően pedig az első sorokban tülekedett a logok-ért, már az esti olvasnivalóra gondolva. Közben mentorát sem kímélte helyenként gyermekien naiv kérdéseivel, aki naponta nem ritkán egy órát is szánt a kis nebuló elméjének pallérozására.

Elérkeztek közben az első napok csatái: május 14-15. A lehető legjobbkor kapcsolódott bele a harcokba: a maga apró, 5-ös, 6-os ütéseivel kivette részét Podolia meghódításából, és végre a csatamezőkön is hasznosnak érezte magát. Büszkén kiáltotta shout-ba a világnak: "My first battle ever was a victorious one - in Podolia! 🙂". A győzelemtől belelkesülve vigyázó szemeit azonnal WSR-re vetette, az izgalomtól hideg ujjakkal szorítva Indonéziának.

A hónap közepén, a választásra jogosult kor elérését követően büszkén járult az urnákhoz, hogy választott pártjának elnökéről szavazhasson, arról, akiről az alapos irodalomkutatás, és a pártelnök-jelölti interjúk áttanulmányozása alapján úgy vélte, alkalmas azon szemlélet képviseletére, amelyet ő is követendőnek tartott eddigi rövid élete során.

Igen, rendkívül tudatos életet élt, döntéseit felelősségének teljes tudatában hozta meg, ami a mai világban kifejezetten tiszteletet érdemlő dolog.

A nagy győzelmek feletti örömünnepet követően, vagy talán már közben is - igazából akkor nem erre figyelt - elérte azt a szintet, ami már bizony 5 gold-dal járt!


Nosza, gondolta S.Flow, irány a monetary market!

Az első kísérleteihez mentora adta a tanácsokat, és láss csodát, egy óra kereskedés után 0.08 gold-dal több húzta az erszényét!
Ugyanolyan napsütötte szombat délelőtt volt ez, mint amikor a játékot kezdte. Boldog volt.

Ő sem tagadná, elragadta a hév: "Megy ez!", kiáltott fel. Este megint fellépett a piacra, volt még kint ajánlata, azokat módosítgatta, hátha elviszik még többért is. Kis naiv, mondhatnánk teljes joggal - de el is vitték mindet. Gondolta, a magyar állam biztosan beavatkozott, most viszi ki a piacra az új bankókat - látott is híreket a nap folyamán temérdek mennyiségű HUF nyomtatásáról, még a Kongresszus is megszavazta, biztos erről van szó.
Még szerencse, hogy jókor lépett fel!
Ekkor még nem sejtett semmit, minden a "szokásos" módon alakult, különben is, már szinte gyakorlottnak érezte magát a komoly pénzügyi műveletek terén.

Rutinból vetett azért egy pillantást a legfrissebb hírekre, és döbbenten olvasta: "vonjatok vissza minden ajánlatot!", "fake HUF a monetaryn" és hasonló rémisztő hírekkel volt tele a sajtó, mindezek az ország megbízható vezetőinek, gazdasági szakembereinek tollából.

Na, hősünk ekkor pánikba esett: az 5 gold-ból alig több mint 2 gold volt a számláján, a többi pénze HUF-ban volt, a hírek szerint nagy része hamis. Hirtelen fordult vele egy nagyot a világ, az eddig szépen gyűjtögetett pénze elveszni látszott. Kitette a HUF nagy részét a piacra, próbálva menteni, ami még menthető.
Nem gondolt a következményekre, úgy, mint a gyilkos, aki menekülés közben eldobálja a véres kést és az ingjét, balga módon egy útszéli bokor mellé vetve őket.

Mert bizony ekkor már ő is tudta, hogy hiába ártatlan, a vér az ő ingjére is ráfröccsent.

Hamar utolérte a végzete. Pár perccel az események után békés otthona előtt fékcsikorgás, a lépcsőházban ajtócsapkodás, egyre közelebbről hallatszó lábdobogás, s a következő pillanatban már tuszkolták is be az ormótlan fekete autóba. Elrablói arctalanok voltak, nem viseltek egyenruhát, nem kérdeztek, nem vádoltak, csak szervezetten, szemmel láthatóan gyakorlott módon eljártak.

Hajnalra hősünk már lakat alatt volt egy sötét külvárosi pince mélyén, "permanently banned" címkével valószínűleg örökre megbélyegezve.

Ennyi volt.

Nincs tovább.

Ilyen hirtelen.

Ez a történet az ő, és a hasonló módon, tárgyalás nélkül meghurcoltak krónikája. Ugyanis nem egyedül van ezzel, sokan váltak az események szerencsétlen egybeesésének áldozatául.

S.Flow nevének helyére számos sorstársa neve kerülhetett volna. Igazságot egyikük sem remélhet: S.Flow eddig beadott három hivatalos fellebbezését még válaszra sem méltatták, eddigi négy emailjére nem válaszoltak, hű barátjának, H.Nelsonnak nyílt levelét az illetékes hatóságok valószínűleg már el sem olvasták. Gazdasági miniszterünk, Shaok egy nap alatt több mint 250 aláírást regisztráló kollektív nyílt levelére szintúgy nem érkezett válasz.

Ebben a történetben nincs happy end.

Csak tanulság, amit vérmérsékletétől függően levonhat mindenki.

Én így, szomorú történeted megírásával búcsúzom Tőled kedves barátom, S.Flow.

Külön köszönetet érdemel Kampec, Quicksilver és Shaok a segítségéért.
Bizton állíthatjuk, nem rajtunk múlott barátunk sorsa."

H.Nelson



Hivatkozások:

S.Flow fogva tartott karaktere
http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1466471

S.Flow nyílt levele (published by H.Nelson)
http://www.erepublik.com/en/forum/topic/98400/am-i-really-the-cheater/1

Shaok kollektív nyílt levele
http://www.erepublik.com/en/forum/topic/98484/collective-appeal---unban-the-innocent-punish-the-cheaters-and-fix-the-game/1