Friss: Jönnek a zombik!

Day 986, 10:14 • Published in Hungary Hungary • by Zsizsik

A földszinten ordít Saci néni, mint a fába szorult féreg. Szerintem most harapják le a kezét. Nem hívom a 107-et, mert más már biztos hívta. Meg annyira nem is bírom a nyanyát. Abból sejtem, hogy a kezét eszik, mert amikor kinéztem az ablakból, a közért előtt véres élőhalottak garázdálkodtak és vadásztak a szatyrokat cipelő lakosokra. Elég durván nyomják, nem is tudom a BTK mennyivel jutalmazná.

Persze azért rányomom a riglit az ajtóra, ide aztán be ne jöjjön senki! A konyhában fogtam egy konyhakést aminek recés az éle, most itt van mellettem a fotelban. A tévében Várkonyi Andi magyaráz, hogy zárkózzon be mindenki a lakásába és ne trottyoljunk a vécébe, hátha megszűnik az ivóvízellátás és csak onnan tudunk inni.

Persze nekem könnyű dolgom van, mert az ablakon amúgy is nyugodtan ki tudok trottyolni minden gond nélkül. Hopp, mintha dübörgés lenne a lépcsőházban! Egyre erősödik! Már a harmadikon vannak! Feszülten figyelek, a pulzusom felmegy kettőszázra. Katiék szaladnak fel lélekszakadva a másodikról. Segítség, segítség – ordibálják, nyomukban féltucatnyi zombival. Végre erőt vesz rajtam a bátorság. Kezemben a késsel kitárom az ajtót.

Kemény vagyok. Először Katit nyesem meg a pengével, majd a férjét, Ferit lököm a zombik közé. Azok a pillanat tört része alatt széttépik. Közelebb lépnek, izgatott vagyok. Némi szünet után egybeesik tekintetünk. Feszült pillanat.
- Testvéreim! – és szeretetteljesen megöleljük egymást a zombikkal.
Aztán ők újabb áldozat után néznek, én pedig újból bezárkózok a lakásba. A riglit a helyére tolom és megismétlem azt amit elhatároztam magamban:

„Ide aztán be ne jöjjön senki! Sem Saci, sem Kati, sem Feri, sem egyetlen élő ember sem."

Jut eszembe, estére a romos gyártelep mellett vagyok hivatalos lángoló városfényes buliba. Kaja lesz dögivel.