FOSZ - Toborzo [Frissitve]
kecsegm
Kedves olvasóim!
Mint értesültetek róla, a délelőtt folyamán volt némi keresztbeszervezés az eIndonéz szigetvilágban. Egyidejűleg megjelent 3 cikk, amely ellentmondásba keveredett a kinti csapatok toborzásával és Szövetségbe tömörülésével.
Tekintettel arra, hogy mindhárom cikk a kint élő eMagyarok sorsát hivatott egyengetni, a különbözőségeket megírók egymással egyeztetve közös álláspontra helyezkedtek.
A megállapodás alapján a magukat HUN légiónak elnevezett csapat, mint század szintű szervezet betagozódott az Indo-Hungarians' Aliiance (IHA) egyik alegységeként.
A fentebb kialakult/kiegészült Szövetség nem azonosítja magát a HUN légió HUN-Cimbye vezette elődszervezetével, annak tevékenységét magától függetlennek tartja, sem elősegíteni, sem akadályozni nem kívánja.
A Szövetség létrehozásához választói felhatalmazást, valamint a két baráti ország kormányzatának egyetértését bíró kraius a fentiek alapján nem kíván foglalkozni és álláspontot foglalni a HUN-Cimbye & stadler_city fémjelezte korábbi vitákkal.
A csapatokhoz jelentkezni lehet: Harc + szerveződés
A fentieket kraius kérésére (időhiánya miatt) papírra vetette: kecsegm
És akkor következzen az eredeti cikk:
Sok, lelkes eRep polgár keresi a helyét eVilágban, sokan beleunnak a napi rutinba és nem tudják, hogy mi dolguk, mi a helyük eMagyarországon.
Sokan pártot választanak, megpróbálnak részt venni annak napi munkájában.
Sokan újságba vágták fejszéjüket és megrettenve látják, hogy ez a terület ki sem látszik a szeméttől, egy-egy érdemleges cikk pillanatok alatt tűnik el a süllyesztőben.
Az elmúlt napokban iszonyúan sokan választották a cégalapítást, döntve romba ezzel kis tartalékkal rendelkező, instabil cégeket.
De van más módja is, hogy értelmet nyerjen ittléted, hogy hűen szolgáld eHazádat, eMagyarországot.
Indonéziában – a emagyar és az eindonéz kormányok közös támogatásával - megalakult egy Szövetség…
Egy korábbi párt hamvaiból emelkedik, mint főnixmadár és egy célja van:
A legnagyobb hatékonysággal szolgálni az eIndonéz és eMagyar érdekeket.
Teszi mindezt a közös ellenfelek elleni harcban, a gazdaság élénkítésében vállalt szerepével.
A Szövetséget itt láthato
😛
ORG: Indo-Hungarians' Aliiance (IHA)
A Szövetség tagjai kizárólag eIndonéz lakosok lehetnek, akik kint élnek, dolgoznak és harcolnak.
A hivatalos chat szobát itt keres
😛www.mibbit.com (channel: #indohunorg nick: erepes neved)
A Szövetség tagjaiból megalakított egy ütőképes sereget, akinek hadvezére infested tito.
Ha elég rátermettnek érzed magad, jelentkezhetsz logisztikusnak, ha ismered a dörgést.
Cél: a meglévő vagyon fialtatása és olcsó áruk beszerzése a nemzetközi piacon. Ehhez nem lenne utolsó az eMagyar Miniszterelnök, vagy a Gazdasági Miniszter referenciájaa jelentkező kapcsán.
Jelentkezhetsz Századparancsnoknak, amennyiben legalább 16. szinttel rendelkezel és rendelkezésedre áll legalább napi 30 perc.
Jelentkezhetsz OP-nak a #indohunorg chat szobába.
Ha a fenti feladatok közül egyiket sem találod testhez állónak, támogathatod is a Szövetséget pénzzel, fegyverrel:
Indo-Hungarians' Aliiance (IHA)
A Szövetség szócsöve:
Vitriol
Kérlek, hogy a cikket vote-old, ha egyet értesz a célokkal és nyugodtan szólj hozzá. Az ötleteket és a kritikákat nyugodtan vezesd elő!
FOSZ mindenkibe!
2B tm
Társadalmi célú hirdetés:
Hivatalos eMagyar Chat-szobák:
eMagyar hivatalos cset: www.mibbit.com (channel: #erep nick: erepes neved)
Vendégszoba angol nyelven: www.mibbit.com #erepeng
Feketepiac: www.mibbit.com #piac
Mentor program újoncoknak segítőt keres és kínál: http://sanya.agilityhoster.com/mentor/
eMagyar hivatalos oldal: http://erepublikhu.info/
eMagyar hivatalos fórum: http://forum.erepublikhu.info/
eMagyar Nemzeti Bank : http://www.erepublik.com/en/organization/1267102
Fontos újságok(subscribe erősen ajánlott):
Magyar Közlöny: http://www.erepublik.com/en/newspaper/magyar-kozlony-183570/1
Hadügyi Közlöny: http://www.erepublik.com/en/newspaper/hadugyi-kozlony-177586/1
Elnök újságja: http://www.erepublik.com/en/newspaper/good-morning-hungary-179329/1
eKSH: http://www.erepublik.com/en/newspaper/estatisztika-185632/1
eIndonéz Magyarság:
A Szövetség: Indo-Hungarians' Aliiance (IHA)
A Szövetség szócsöve: Vitriol
eIndonéz (magyar) hivatalos cset: www.mibbit.com (channel: #indohunorg nick: erepes neved)
Comments
Vote!
vote
karaj
vote+subscribe
IGEN KECSEGM, ISTEN VAGY!
Ahogy a betűket formálod az valami isteni 🙂
😃
vote+sub
cool cikk