Field Marshal lettem, mit tegyek? Grabowski válaszol.
delibab
Jól emlékszem még nyáron volt pár ilyen című cikk és bizony van néhány út azután is, hogy kitartó munkával elértük a februárban még csak áhított katonai rangot.
Van akinek semmi sem drága és tovább hajtja a medálokat és az XP-t,
hogy megjelentethessen egy cikket, hogy megszerezte az egymillió sebzést
vagy a 24-es szintet.
Van aki igyekszik gyűjtögetni, hogy egy-egy fontos epic csatában minél több WP-t tudjon ellőni a hazája érdekében.
És van - szerencsére - olyan is, aki elkezd csapatban, kooperatívan gondolkodni és felajánlja a segítségét azért, hogy a nála gyengébbek mihamarabb elérjék a magasabb katonai rangokat, így adva még többet a Nemzet összsebzéséhez, így erősítve Hazát!
Én személy szerint ezt a harmadik utat ajánlom jó szívvel mindenkinek. Ezért is találtam ki, hogy így működjön a Grabowski század. A tegnap-tegnapelötti toborzás példátlan sikerrel zárult 35 új tagot köszthetünk és alakuló közösütésünkön is megjelentek több, mint 20-an. Örömmel jelenthetem, hogy van önzetlen ember honfitársaim között, több FM is jelentkezett, hogy segíteni akar.
Nagy sok jó kezdeményezés volt már Magyarország történelmében. Gondolok itt a Ludovika programra a Mataszraa ZME-re, az UVVA-ra NMA-ra, a reguláris hadsereg és az Elit megszervezésére. Hiszek azonban a nemzetköziségben, egy még nagyobb közösségben is.
Épp ezért úgy alakítottam ki a Grabowski század rendszerét, hogy az erepes karrier minden állomásán a megfelelő módon tudjon segíteni és irányt mutatni, mindamellett, hogy egy remek közösséget alkotunk.
Egészen születéstől szivesen látjuk az újoncokat, az első unalmas hétben is sokat lehet tanulni az idősebbek tapasztalatából. Az első SuperSoldier-medálig pedig napi egy Q1 fegyverrel támogatunk mindenkit, aki beiratkozik a Grabowski iskolába.
Az ötös szintet elérők átkerülnek a következő egységbe, itt minden elképzelhető, minden ötletre harci játékra, TO-kra, külföldi bevetésekre készek vagyunk. Legyen ötlet, érvelj, járj utána, beszéld meg a többiekkel, és hajrá, mikor tanuljon, tapasztaljon az ember, ha nem tinédzser korában? Természetesen ennek a szakasznak is jár fegyver a gyorsabb fejlődés érdekében, skill szerint minden nap.
Kilences erő elérésekor, a már kicsit érettebb katona eldöntheti, hogy vállal-e valódi, komoly katonai feladatot. testvéri együttműködés van ugyanis a Grabowski és a szerb White Eagles irreguláris sereg között, a szerb vezetőkkel együtt nem titkolt vágyunk, hogy létrehozzuk az eVilág legjobb nemzetközi mobil alakulatát. Aki tehát végigjárta a Grabowski iskolát jelentkezhet a WE-be. Addig is nézzetek meg rólunk egy videót.
http://www.youtube.com/watch?v=-K3OdPhWDVQ
Azt remélem, ha sikerül folyton újabb izgalmas történetekkel szórakoztatni az új világ polgárait, akkor kevesebb lesz a hatalmi vita és a destruktív ellenzékiség is kicsit háttérbe szorul.
A Grabowski század kapui és csetszobája #grabowski továbbra is mindenki előtt nyitva áll. Várom azokat az FM-eket külön szeretettel, akik hajlandóak munkájukkal támogatni a kisebbek fejlődését!
Bajtársi üdvözlettel,
delibab
Comments
1st 🙂
Voted 😉
Vote😉
😃
Vote
vote
vote i want in WE 🙁(
Grabowski előre!
vote
vote
Vote
o/ WE
végre egy jó ötlet ! 😃
Vote
Nice vid 😉
I love the idea of the International Force with Serb-Hungarian members!
\o/
WE power!!! 🙂
a nemzet és a haza is kisbetűs szó
amúgy meg csak hajrá, tényleg fel kell karolni a kisebbeket
Csak így tovább ! Gyertek ! Vote : )
blekk42: nekem nem 🙂
\o/
Macedonia in WE 🙂
Vote 😉
Welcome to White Eagles
WE ftw 😛
FM-s come to us....u will see why we are No.1 in the world 🙂
"FM lettem mit tegyek?"
ÜSS!
VOTE
😉
Voted 🙂
Voted!
MEGA VOTE!!!
A Kinizsi században is ezt csináltuk, mi FM-ek felajánlottuk a heti ellátmányunkat a generáloknak így nagyon gyorsan fejlődtek FM-é! Már majdnem mindenki FM lett de jött a haderőreform! Most is csináljuk de kevesebb intenzitással!
A Grabowsky pártszázad. De vote minden századra, amely a hazát szolgálja!
Vote!
Vote!
vote
vote 😁
VOTE!
Voted!
voted!
GO WE GO \o/
VOTE!
Vote😉
WE POWERRRRRR!!!!
bllblblblblbllblblb
😛
O/
WE
Vote!!
Voted 🙂
WE powarrr
bllblblblblbllblblbbll 😁))))))))))
\o/
vote
votex