Egy katona története

Day 739, 12:46 Published in Hungary Hungary by charlie50


Üdv mindenkinek!

Lalo85 cikkét fogom most publikálni, aki saját akadályoztatása miatt nem tudja kiadni, az okokról részletesebben olvashattok lentebb.



Sziasztok!

Először is köszönetet szeretnék mondani azon barátaimnak, akik lehozzák saját újságjukban a cikkemet.

Mint azt már többen láttátok valószínűleg, permbann-t kaptam állítólagos multi – vád miatt. A karakterem: Lalo85

Ehelyütt szeretném elmondani, amit egyébként leírtam a fellebbezésemben, mi is történt pontosan.

Egyetemi tanulmányaim miatt más városban tartózkodok hétközben, és az albérletemben nincs net. Adottak voltak IRL barátaim, akiket vagy én hívtam meg a játékba, vagy ők engem. Egész szép baráti körünk kapcsolódott be a játékba, több mint nyolcan játszottunk egy baráti körből. A probléma itt kezdődött. Egyik barátomnak volt állandó gyors nete, és néha, ha mondjuk fontos csata volt este, és a wifis net nem jött be, át kellett menni hozzá. Lakótársam, aki engem hívott meg a játékba szintén ilyenkor persze jött velem. Hab a tortán, hogy ha sikerült az albiból netet szerezni, akkor már kettőnknek rögtön ugyanaz volt az IP címe. Tehát előfordult mondjuk kéthetente egyszer, hogy át kellett mennünk a haverhoz. Egy másik cimboránk szintén ebben a cipőben járt. Persze mind a négyőnket bannoltak multi miatt. Még az a csoda, többi általam meghívott IRL havert nem.

http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1370444
http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1422580
http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1364637

Őket bannolták még rajtam kívül.

Igen, feltehetitek a kérdést, hogy nem több-e mint gyanús az amit csináltunk. Ebben egyetértek, nekem is lehet feltűnő lenne. Viszont amit írtak nekem kivonatot a bannolásomkor, annak utolsó mondatát szeretném kimásolni: „The use of the same IP by more citizens is NOT considered to be a criterion to determine multiple accounts.”

Magyarán, az, hogy ugyanarról az IP-ről játszanak többen, nem alap a bannolásra.

Mi mindent megtettünk, hogy ne legyen ezenkívül gyanúja sem. Nem dolgoztunk egymás cégeiben, nem volt köztünk egyoldalú donate (azt hiszem egyszer küldtem egyikőjüknek egy Q2-es házat, hogy adja el, de vissza is küldte, mivel nem tudta értékesíteni), nem vettünk ki egymástól monetaryn pénzt. Egyedül egymás friendlistjében voltunk.

És amikre felhívtam a tisztelt adminisztrátor urak figyelmét ezenfelül amit a föntebbi bekezdésben írtam: Nézzék meg az IP címeinket péntektől-vasárnapig. Így világosan látnák, hétvégenként még csak nem is ugyanabból a városból használtuk a karakterünket. De valószínűleg nagyon utánanézhettek, mert fellebbezésem után 50 perccel ismét beléptem karimmal, és a következő üzenet fogadott: „Your appeal has been registered and your case has been reanalyzed by the appeal committee.
The initial decision has remained unchanged.”

Biztos alaposan kivizsgálták….

Ha fakelni akartunk volna, proxy servert használtunk volna, illetve legalább monetaryn szedtük volna át karinkból a pénzt. De ha megnézitek, láthatjátok egész szép katonai rangot értünk el páran. Ezt nyilván csak pénzből lehet. De ha fakeltünk volna, akkor csak én lennék kábé FM többiek meg max hadnagy.

Igazából észre kell vennünk, mi magyarok ebben a játékban feleannyi eséllyel indulunk, minta többi nemzet. Nálunk történik meg, hogy Fp-ket kapnak emberek indokolás nélkül, van aki 3,5 egyszerre egy sértésért, de a pakisztáni bábelnök meg pl bármit megtehetett. Portugálok is szegények megtanulhatták most a román igazságosztást. Emlékezzetek csak a WSR-i csatára, a szardíniai csatára, és sort napestig lehetne folytatni…

Ennek ellenére azt kell mondjam nem szabad feladnunk! Ezzel pont amit akarnak, azt érnék el. Csalódott magyarok tömegei hagynák el a játékot az adminisztrátorok miatt. Ezt nem szabad tennünk. Harcolni, ahogy csak tudunk, ahogy azt őseink is tették, sokszor teljesen reménytelen helyzetben (Kőszeg védelme, Eger védelme, Nándorfehérvár felmentése, 48-as szabadságharc stb…) is! Én is azt teszem, illetve fogom tenni!

Szeretm visszakapni karakteremet, amivel több mint fél éve játszom. Ez amit én építettem fel, 7 HW-val, 2 SS medállal, kongresszusi medállal (a mostanin is indultam, csak előtte jött a bann), és a 160 barátomat. Főleg őket! Amúgy jellemző, egyetlen barát marad meg permban után. Ki nem találnátok kicsoda… Q5 házam is volt, azt már nem is remélem visszakapni, meg a 18 aranyomat se. Szívemhez nőtt karakterem. Nem kérdés hogy, folytatom, csak a kérdés az, milyen karakterrel (itt felhívnám az adminok figyelmét, nem fogok új karit regisztrálni).

Barátaimnak is igazságot kérek, kiket szintén jogtalanul bannoltak.

Meg szeretném köszönni azon barátaimnak, akik önzetlenül azonnal felajánlották segítségüket. Név szerint felsorolni is nehéz lenne titeket, ezért nem is teszem. A CNRP párttagokra és a Horthy század – beli bajtársaimra gondolok itt elsősorban, akik támogatnak mindenben.

Itt szeretném felhívni a figyelmetek, ha hasonlóan jártok mint én, keressétek Mikrobit, ő tud majd segíteni.

Köszönöm, hogy végigolvastátok!

Lalo85

Kormányszóvivő, ex-NRP elnök, egykori kongresszusi tag, Horthy század parancsnokhelyettese, CNRP tag, eMAGYAR ÁLLAMPOLGÁR