e-Magyarország és a Bónuszok.

Day 1,625, 08:55 Published in Hungary Hungary by Peterbond
Üdvözletem minden e-magyarnak!

Mostanában több cikk is foglalkozik a magyar bonuszokkal illetve a nyugati hadjáratunkkal ami engem is írásra sarkalt.
Kezdetnek ott van Mandala Ferdis cikke a Hogyan tehetnénk szert tartós bonuszokra. Jelen cikkem lényegében egy erre adott válasz egy alternatív lehetőséggel.

Ezek mellett több kormányzati cikk is foglalkozott a nyugati hadjárattal ahogy Istencsászár cikke is. A kormányzati cikkekből az jött át nekem hogy a hadjárat részben az angolok megsegítésére, részben egy just for fun szintű hadjáratként indult. Többek között azért hogy a franciákat is megbüntessük kicsit.

Én viszont úgy látom volna több lehetőség is ebben a hadjáratban.

A lehetőségeinket én két nagy csoportba sorolnám.

KÁRPÁT MEDENCE KÖZPONTÚ

Az első amit Mandala is képvisel a cikkében. Kárpát medence központtal szomszédos országoktól szerezni bonuszokat.

Ez esetben az alap a 2/2 bonusz eredeti régiókból.

Erre jön hozzá 2 szomszédos régióból szerezhető bonusz. Pontosan a búza ( bérlés szlovákoktól illetve Körös elvétele a románoktól ) valamint a szarvas ( Máramaros elvétele románoktól ).
Ez esetben lehetne egy 4/2-es bonuszunk.

Ha ettől többre vágyunk egyetlen cél maradt: Ukrajna.

Olasz út járhatatlan mert szlovéneket kéne keresztezni hozzá ők pedig nem fognak belemenni nyakamat rá és a híd is 7 régiós lenne






Ha viszont ukrajnába megyünk létezik egy egyszerűbb alternatíva. Mégpedig Moldova akitől szarvas régiót ( N. Bassarabia ) tudnánk szerezni. Ehhez hozzájönne az Ukránoktól a búza ( Dnipro ), a hal ( Zaporozia és/vagy Bassarabia ) valamint a salétrom ( Taurida ). Ez esetben egy 5/3-as bónusszal rendelkeznénk és sem a szlovákoktól nem kell bérelni sem a románoktól elvenni régiót. Összesen 2 RW-vel kell számolni.




Az összevetés majd lentebb.


FŐVÁROS ÁTHELYEZÉS

A másik lehetőség hogy itt hagyjuk a Kárpát medencét. Mindenki azzal kezdi, hogy a nyugati hadjárat már bukott is hisz a hidat most Rw-zzük vissza. Ez alapvetően rossz megközelítés. Ha nyugati bónuszokat akarunk fel se merülhet, hogy azt Budapest vagy Győr fővárossal tesszük.

Az egyetlen megoldás a főváros áthelyezés. De hova is? Hát Franciaországba.






Ahogy a térképen is látszik ehhez nekünk 5 különböző országban lenne régiónk.
Olajat bérelnénk az angoloktól ( East of England ) akiknek kettő is van. Nem hiszem hogy megoldhatatlan lenne a dolog különösen hogy azért megyünk ki hogy végre országhoz juttassuk őket.

Ezzel meg is oldanánk a legnagyobb problémát. Mégpedig a magyar lengyel érdekütközést.

A belgáktól és hollandoktól szereznénk 2 bonuszt. Szarvasmarhát Southern Netherlandban ( esetleg a svájci Romandie-ben ), vasat Walloniában.

Aluminiumot a németek adnának Saarland-ban. A németektől a többit vihetik a lengyelek és megint nem lesz érdekütközé.

Franciaország pedig adja a maradékot. Halat ( pl: Normandia ), Gyümölcsöt ( Picardy ), Búzát ( Párizs ), és Gumi ( Poitou charentes ).

A térképen jelölt régiók elegendőek lennének magukban de érdemesebb inkűább egész franciaországot megszállni mivel így a kapcsolási utak elég szélesek és nem egy egy bonusz több területről is biztosított.
Az egész csoportosulásnak 3 necces régiója van. A Gumi ami máshol nincs ( ezt kell komolyabban védeni de egy NE-vel visszavehető egy újabb törlés által ).
Az olaj ami szintén máshol nincs de mivel bérelt így nem jelent plusz egy népet aki kűzdene a hazájáért. Plusz bármikor visszaszerezhető bérlés által ahogy pl most Pozsony.

Végül pedig a szarvasmarha Hollandiában ( Svájban ). Mivel a belgák, hollandok, svájciak önmagukban gyengék maximum Eden tankolással hozható ellenünk. Viszont ha bukik akkor is az ország törlése elég könnyen véghezvihető a 3 régiójuk miatt.

FONTOS
A főváros áthelyezés NEM jelenti az eredeti régiók tartós feladását.



ÖSSZEHASONLÍTÁS

1. Kapcsolódás ( azaz a HÍD )

Ukrajna

Stabilitás tekintetében az ukrán régiók 2. legnagyobb veszélye a vékonysága. A teljes bónusz egy régióval felszámolható ( Kárpátalja ). Ellenben maximum 2 RW-ről beszélhetünk 2 igen gyenge ország ellen ( Moldova, Ukrajna ). Ha nincs Eden prioritás rajtunk RW-t nem veszíthetnénk.

Franciaország

5 RW-ről beszélünk de nézzük is meg kik ellen: Két irdatlan gyenge, egy gyenge és egy maximum közepesen erős állam ellen ( pár erős tankkal ). Na meg persze a szövetséges Anglia. A sok RW-nek előnye és hátránya is van. Előnye a sok BH lehetőség és True Patriot sebzés. Inkább 5 Rw-ben üssön mindenki magyar oldalon és ezzel biztosítsa a régiókat. A kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.
Hátránya a sebzés pocséklás. Igaz az most is megvan csak magyar Rw helyett peruiba vagy maláj csatába megy.

A terület előnye hogy a kapcsolódás többszörös és nem lehet csak úgy elvágni egyszerre több bónuszt. Szinte csakis egyesével lehet és könnyen visszavehetőek.

2. Bónuszok mértéke

Ukrajna esetében lenne egy full 5-s kaja bónusz és egy 3-as fegyver. Ez kajásoknak jó fegyvereseknek kevésbé. Egyoldalú de ebből kifolyólag amit ki lehet hozni a kajából azt kihozza. Én személy szerint jobban szerettem több lábon állni mert bármikor jön egy váltás és egy lábat kisöpör. Olyankor jó ha van még pár lábad talpon maradni.

Franciaország esetében 4/4 bonuszt érnénk el. Az az kisebb de egyenletesebb a haszon. Még nem a legjobb egyikben sem de cserébe mindkettőnél stabilan jó. Ez szerintem a tömegnek jobb, akik eddig se váltottak ÁP-t. Míg első inkább a max bonuszért kivándoroltaknak jobb, mert ők hazajöhetnek termelni ( legalábbis kaját ).
Termelő cégek esetében is az első volna talán jobb mivel kajából a q2 q3 is lehet versenyképes a piacon még a fegyver csak q6-on.


3. Szomszédok

Itt van az ukrán régiók legnagyobb veszélye. Csak ízelítőnek kik támadhatnák egyből a bonuszainkat:
Horvátok ( a legerősebb tankok és a legszervezettebb hadsereg )
Románok ( nem kell ecsetelnem. Többen vannak és csak azért betámadnának hogy keresztbe tegyenek nekünk )
Törökök ( egy vs egyben erősebbek nem mellesleg ott vannak még a tankjaik )

Személyes véleményem szerint tartós bonuszt csakis NAP-al lehet biztosítani ezen 3 nemzet mellett. A horvát valószínűleg békén hagyna minket de egy szervezett támadáskor biztos csatlakozna.


A francia régióknak viszont itt van a legnagyobb előnye. Nincs erős szomszéd. Az amerikaiak legjobb esetben is csak megközelítenek minket alulról sebzésben. Más Eden ország meg nincs a közelben. Írek, Kanadaiak elhanyagolhatóak. Erős szövetséges meg itt van Lengyelország és Spanyolország egyből aki véd minket két irányból.
Lehet több RW-t jelent de közvetlen támadásban nincs igazán veszélyben.

Itt kell megjegyezni hogy eredeti régiót ekkor is tudna a horvát román duó támadni de értelme nem lenne hisz bónuszt nem veszítünk ők pedig nem tudnák megtartani a régiókat mert ha rákerül a ONE prio mi vagyunk összességében erősebbek.


4. KIUGRÁSI LEHETŐSÉG

Ha nagyon unjuk magunkat a fenekünkön, akkor Ukrajnából mehetünk az Oroszok felé illetve a törökök ellen. Utóbbi elég nagy kockázat lenne de mint lehetőség megvan. Viszont más út nem nagyon van hisz szövetségesek vesznek körül vagy a 223. Román magyar derbi.

A francia területek esetén az út nyitott akár Skandinávia akár Észak-Amerika ( Kanada, USA ) felé. Egy esetleges hosszú kanyarral ( Florida felé ) Dél-Amerikába is le lehet jutni és argentinokkal és brazilokkal háborúzni. De lehet még Olaszoktól is bónuszokat szerezni és a Görögök felé haladni és tovább a Közel-Keletre ( Mondjuk ez nem kis kanyar lenne összeségében : P ).

Mindkét verzió kicsit just for fun mehetne mert a bónuszokat mindkét esetben nagyban veszélyeztetné és valószínűleg képtelenek lennénk tartani őket.


Kommentekben várom a konstruktív véleményeket és kritikákat. Pro és kontra. Igyekeztem tárgyilagos lenni amennyire tudtam de gondolom nem titok, hogy én melyik oldalt favorizálom most. Szóval nyugodtan jöhetnek az ellenvélemények de kérem ÉRVEKKEL és tényekkel.

Köszönöm a figyelmeteket.

Ez itt a reklám helye igéretemhez híven:






Üss a hadügyi közlöny szerint és Voteol😛


Peterbond