Citizen Fee
gyeneseb
Először is szeretném megköszönni a szavazatokat, örülök, hogy újra kongresszusi tag lehetek.
Elsőként szeretnék benyuljtani egy törvényjavaslatot a Citizen fee növelésére. Elgondolkodtam azon, hogy hogyan lehet wellnest növelni 20 HUFból... Elég nehezen, főleg az ételárakat és a kezdő fizetést nézve. 30 HUFra gondoltam, ez már segíthetné az elindulást. Ezért szeretném kikérni a véleményeteket (nem csak a kongresszusi tagokét), hogy jó ötletnek tartjátok-e az emelést.Estig nézem a kommenteket, és akkor nyújtom be az indítványt, ha értelmét látom. Később a minimálbér emelését is támogatnám, de egyelőre csak az elsőt kezdeményezem.
Előre is köszönöm a reakcióitokat!
gyeneseb
Comments
Örülök, hogy most végre kikéred először az emberek véleményét. Jó látni azt is, hogy cselekedni szeretnél. Nos az én személyes véleményem erről az, hogy jól át kell gondolni. 30ft az nagyon sok. Minden új (fakek is) ennyi pénzt kapnak. Szeritnem már a 20 is nagyon sok. Ez a pénz fedezetlenül kerül a gazdaságba ez azt jelenti, hogy a forint veszít értékéből. Vagyis elértéktelenedik. Kicsit demagógnak tartom az emelést, mert jól hangzik, de komoly bajokkal járhat. 1hét után már 2es skill után kap fizetést egy kezdő játékos még később pedig már versenyképes lesz a fizetése. Te is tudod, hogy mi is így kezdtük gyeneseb.
Inkább Ház Programra van szükség. Ez el is indult 11 Q1 házat adtunk el 100hufért. De le kellett állítani a termelést, mert Q2 ház cég elszívta a nyersanyagot. Ez a cég természetesen a későbbiekben a piacra fog termelni nem csak a saját munkásainak.
Nos visszatérve abszolút nem támogatom az emelést mert nagyobb kárt okoz mint hasznot hoz. Ne térjünk rá azoknak az országoknak az útjára, ahol Q1 kaja 2000nemzeti pénzbe kerül...
Még annyit, hogy a következő napokban remélhetőleg a Q3as kaja ára látványosan csökkeni fog új piaci szereplők aktivizálásával, de erről később...
Ha a nincs infláció miért emelnénk a Citizen Fee-t?
Az a 20 forint többet ér mit korábban...
Nekem az első hét alatt nem fogyott a pénzem...
0.58 q2 Food....
Ezt ha megveszi az 1 Ft minimálbérből, még majdnem fele megmarad....
Ez csak az elején van mondanom sem kell. Később jobbak a lehetőségek.
Én mint kongresszusi tag nem támogatom az emelést.
Az érdekelne, hogy miért fog esni a Q3as kaja ára, úgyhogy ha tudod légyszi írd meg. 😃 Sztem a grain árcsökkenése lehetne a legjobb út a fejlődésre, és még az inflációt is meg lehetne állítani. Q2es kaját gyártó cég 0.3 HUFért vesz Graint, nem lehet tartani a 0.58as árat, azt csak a külföldi cégek tudják.
(Amikor én kezdtem még teljesen más világ volt😃)
Sziasztok,
az orszag erdekeit, illetve a sok "csak kirpobalom, majd nem foglalkozok vele" jellegu jatekos miatt kisebb tamogatast tamogatok (25Huf).
Fontosabbnak tartom, hogy foglalkozzunk az ujakkal, tudjanak rola, hogy fognak aranyat kapni, segitsunk neki elboldogulni a kezdotokevel, es esetleg a plusz tamogatast adjuk nekik oda az otodik szint kornyeken.
gyeneseb!
Épp egy lehetséges grain szint emelésről tárgyalok.(személyes vagyonomból támogatnék)
Illetve továbbra is azt tudom mondani, hogy lehetséges egy újabb piaci szereplő megjelenése, ami lenyomja az AK irreálisan magas árait.
FSix!
Egyetértek veled abban, hogy az újaknak tájékozódniuk kell. Itt is leírom: www.mibbit.com chanel: #erep név: erepublikos neved
Nem kell megijedni ez egy chat ahol általában segítenek mindenkinek.
Az 5 forintos emelést továbbra sem tartom megoldásnak. Inkább az EMELÉS az ami fontos ebben a kijelentésedben mintsem a valódi megoldás.
Hiszen a valódi megoldást már megtaláltad és nagyon szépen kivitelezted! Mindenki olvassa FSix cikkeit, mert nagyon jók nagyon hasznosak!
BTW gyeneseb neked a Q5 fegyvercégben kellene dolgoznod! Ott sokkal többet segítenél.🙂
én sem támogatom...
Nem támogatom
Én 10, de maximum 15 HUF-os citizen feet javasolok - jelen kajaárak mellett ez pont elég, hogy az újonc kihúzza a 6. szint és az ezzel járó tőke eléréséig.
Nem nagy citizen fee kell, hanem (államilag támogatott) trainingcégek és how-to-play cikkek, mint pl. FSix-éi.
Ilyen érvek mellet a Citizen Fee csökkentése lenne a leglogikusabb lépés. Az inflációt is csökkenteni lehetne és lehet hogy az élelmiszerárakat is lejjebb kényszerítené.
Engedjetek meg egy kezdo hozzaszolasat is🙂En mint kezdo kene szorgalmazzam a tamogatast de sztem se jo otlet.En mint kezdo Q2-es kajaval megelek nem fogy a penzem es csak ido kerdese hogy szintett lepjek.Ha aktiv vagyok sikerul ha meg nem akkor kar belem a 20 forint is.Sokkal nagyobb problemam hogy nalam nem muxik a trivia igy eleg sokat vesztek,na de ez mas kerdes.Bocsi az ekezetekert...
Nem támogatom.
Teljesen kezdőként (11 napja játszom) nem támogatom az emelést. Aki igazán komolyan gondolja a játékot az akár 10 Ft-ból is kihúzza az 5 arany megérkezéséig. Javaslom csökkentsük 10 Ft-ra a Citizen Fee-t.
Szerintem is elég a 20 HUF. Érveim egyeznek a fentebb elhangzottakkal.
A fentebb elhangzott érvekkel egyetértve, továbbá meghívottak tapasztalataiből kiindulva én sem támogatom az emelelést, a 20 HUF bőven elegendő.
a fenti kommentekből tistán és világosan látszik hogy nincs szükség emelésre. a kezdők érzik igazán hogy mennyire elég a 20 HUF kezdetben, és a rekaciójukból azt szűröm le, hogy bővel elég a mostani kezdő pénz.
ezért, és saját álláspontom miatt sem támogatom az emelést.