Banktörvény - a_magus70 - NGP régió kongresszusi indulásom
a_magus70
Tisztelt Választók!
Másodszor indulok a kongresszusi választásokon. Az előző ciklusban sikerült bejutnom a kongresszusba. Új képviselőként elkezdtem azon gondolkozni, hogy mi lenne az a terület, aminek a fejlesztésével előreléphetne eMagyarország.
Véleményem szerint fontos lenne, hogy működjenek bankok eMagyarországon.
Bankokra nem csak az IRL életben van szükség, az Erepublik gazdaságának is fontos része lehetne, ha lenne egy jól működő bankszektorunk. Sok játékos rendelkezik pénzzel, amivel már nem tud mit kezdeni, szívesen elhelyezné kamatra a bankokban, és sokan szeretnék fejleszteni gazdaságukat, amihez meg tőkére lenne szükség. Ezeket a játékosokat tudná összekapcsolni a bankrendszer.
Bankot próbáltak már sokan létrehozni, de nem voltak működőképesek, és ennek oka az, hogy nincs banktörvényünk, ami szabályozná a bankok működését.
Előkészítettem és a kormánynak már be is nyújtottam egy banktörvény tervezetet, amiről már Kolosh Elnök Úr is említést tett közlönyében.
A banktörvény koncepciója a következő lenne:
1. Felállítana egy testületet, aminek feladata a bankok engedélyezése, vizsgálata, megszűntetése lenne. Ez a testület a Bankfelügyelet lenne, ami őrködne a bankszektor működése felett.
2. Szabályozná bankok alapítását, működését. Meghatározná, kik alapíthatnak bankot, milyen biztosítékot kell letenniük az alapításhoz, mi legyen a működési szabályzatukban a bankoknak.
3. A törvény szabályozná a betételhelyezést a bankokban, hogy aki pénzt elhelyez, mi módon teheti meg, és biztosítaná, hogy mindenki vissza is kapja a befektetett pénzét.
4. Meghatározná, milyen módon adhatnak a bankok a játékosoknak hitelt, garanciákat épít bele a hitelezés rendszerébe, hogy a bankok vissza is kapják a pénzüket.
5. A törvénynek fontos része, hogy mi a teendő egy esetleges bankcsőd esetén, vagy ha valaki nem fizeti a hitelét. Fontos törvényes garanciáknak lenni az olyan esetekre is, amik a bankszektor esetleges visszaéléseit kiküszöbölik.
Talán a koncepció alapján is látszik, hogy egy olyan törvényt próbáltam írni, ami alapján elindulhat a bankszektor, és olyan keretek között tud működni, ami garanciákat tud nyújtani a bankot alapítóknak, betéteseknek, hiteleseknek egyaránt.
Nem akarom most még nyilvánosságra hozni a törvény szövegét, mert még részletekről folynak az egyeztetések, de ha valakit érdekel, és szeretne elolvasni és véleményezni, írjon nekem és elküldöm neki a szöveget.
Ha megválasztanak képviselőnek újra a tisztelt választók, akkor a kongresszus elé rövidesen be fogon nyújtani a banktörvényt, persze ha nem akkor majd valamelyik képviselőtársamat fogom megkérni erre a feladatra, a lényeg hogy ez a törvény elfogadásra kerüljön.
Kérem azokat, akik szeretnék, hogy olyan képviselők legyenek a kongresszusban, akik megpróbálnak tenni is valamit az országért, támogassanak szavazatukkal!
NGP régióban indulok, ha valaki szeretne rám szavazni, de nem lakik ott, írjon és elküldöm neki a 40 HUF utazási költséget is.
Előre is köszönöm a támogatást, és remélem ha újra kongresszusi képviselő lehetek, előre tudom majd mozdítani eMagyarország fejlődését.
Tisztelettel:
a_magus70
Comments
itt neten?
ezt megnézem
bank az ugye egy karakter kell hogy legyen, mert orgok gyak nem tudnak semmit csinálni. szóval beszedem a nagy zsét, aztán lelépek/banolnak, és mondjuk nem vezettem nyilvántartást a ki és befizetésekről.
mondjuk új testben újjáéledek.
mit tud velem csinálni a konga? vagy a bankfelügyelet?
a nagy zsé alatt a befektetésekre gondoltam
En, szivesen elolvasnam. Valojaban a hitelel van, gond a tobbi nagyon egyszeru. A bank tulajdonos perkal az allamnak x osszeget, majd a bank megprobalja visszaszerezni a jatekoskatol azt x osszeget magas kamatokat kinalva. Ha a bank csodot jelent, az allam vsszavizeti a betetseknek az alap osszeget kamat nelkul. Visoznt ha a bank kolcson ad penzt egy jatekosnak nincsra garancia.
Go Magus Go !!!
\o/
"Sok játékos rendelkezik pénzzel, amivel már nem tud mit kezdeni, szívesen elhelyezné kamatra a bankokban, és sokan szeretnék fejleszteni gazdaságukat, amihez meg tőkére lenne szükség. Ezeket a játékosokat tudná összekapcsolni a bankrendszer."
Amin nagyon csúnyán nyerészkedik, pont mint IRL.
Remélem nem fog összejönni, bár akkor egy csomó játékosnak továbbra sem lesz tőkéje fejleszteni, de nem is fognak csődbe menni a bank miatt.
Én ha a bank pénzéből csináltam volna meg a gumigyáram és a fegyverüzemem, most nagyon csúnyán szívnék, hogy elveszítettük a bónuszokat.
A bank szektor egy valamire képes csak, pont mint IRL, a gazdagokat még gazdagabbá a szegényeket még szegényebbé tegye.
Vyergas: inkább tekintsd úgy, hogy a bank a kockázatvállalásért kap ellenszolgáltatást. Arról nem beszélve, hogy ha valaki így tud céghez jutni, az hosszútávon neki is, neked is és az országnak is kifizetődő. Neki, mert megtermeli pl a kaját magának, és egy idő után ez profitba is átfordulhat. Az országnak pedig a gazdasági felpörgés, és az esetleges plusz sebzésért. Neked, mert ők fogják azt a pluszt beletenni egy harcba, amivel esetlegesen bónusz régiókat nyerünk, ami által többet termelünk. Bizony, te is mint mindenki itt. De nyilván hozzáállhatunk úgy is, hogy a gazdagok megint kifosztják szegény társainkat... mint IRL.
Hajrá!
Wisitenkraf : Ez nem hozzáállás kérdése hanem matematika.
Ha építek magamnak egy halászatot, tőkém 5000Ft hitelem 2500Ft. Ezt a hitelt 10%-ra kapom mondjuk 1 hónapra akkor a vissza fizetendő összeg 30 nap múlva 2750 forint(ha nem IRL hitelszámítást használok).A halászat 175 alapanyagot termel, aminek a piaci ára 0,37 ebben a pillanatban. Ha eladom mindennap amit megtermeltem akkor 43 nap alatt tudom visszafizetni a hitelem.
Ezzel szemben akik nálam dolgoznak ebben a pillanatban 132 forintot keresnek tehát a hiányzó összeget 19 nap alatt rakják össze. A különbözet pedig ami 24nap*175raw*0,37Ft=1554FT pedig a zsebében marad.
█︀█︀█︀█︀█︀█︀█︀█︀█︀█︀█︀█︀█︀█︀░︀ ︀L︀o︀a︀d︀i︀n︀g︀…︀ ︀9︀9︀%︀ https://www.youtube.com/redirect?q=%6e%61%6b%65%64%2d%67%69%72%6c%73%2e%6f%6e%6c%69%6e%65%2f%6b%6b%2f%78%6b%44%57%43%39%3f%73%6f%75%72%63%65%3d%65%72%65%70%75%62%6c%69%6b%26%61%64%5f%63%61%6d%70%61%69%67%6e%5f%69%64%3d1828185