Baljós fellegek közt

Day 559, 06:41 • Published in Hungary Hungary • by Wieros
>>> Kedves olvasóink! Örömmel jelenthetem be, hogy ma éjszaka hibátlanul és hiánytalanul megérkezett az UnRaMaP igazgatójának következő írása. A folytatás rapszodikusnak ígérkezik, mivel az igazgató úrnak csak egy kiszuperált CCCP-s Molniya műholdon sikerült időt bérelnie (maximum napi 8 órában tudja elérni a szatellitet) és az Ukrajnán keresztül futó vonalakat gyakran blokkolják, rondítják tele Matza! felkiáltásokkal, a Matzanistani Felbosszantási Alom terroristái. >>>

NewWorld Era (NWE.) 528. nap - ismeretlen légtérben, úton az Ural régióba

Utaztam én már sokféle közlekedési eszközön: indonéziai vonat tetején, maláj riksán, észak-koreai katona mögött kerékpáron, ukrán Lada kabriolet-taxiban (aminek még egy román tank ágyúja vitte le, anno, a tetejét). Megszoktam már a kellemetlenségeket, de valahogy feszélyez ezen a pár mázsa "koncentrált halálon" üldögélni. Hideg is, töri is a hátsómat a fémláda, amin helyet kaptam s amiben egy robbanófej kapott helyet. Zavartan szívogatom a pipaszárat, rágyújtani nem merek. Aztán megjelenik a pilótafülke felől Dimitri, a fedélzeti mérnök. Szájában bűzös mahorka füstölög. Bátorítóan int, hogy én is nyugodtan meggyújthatom pipámat. A finom füst próbálja elnyomni a tehertér olajos-égett bűzét, több-kevesebb sikerrel. Méghogy Másenyka! Ezt a gépet inkább Helgának vagy Brünhildának kellett volna elkeresztelni!
A fedélzeti mérnök leül a szemközti ládára s megkínál egy termoszból. Először gyanakszom, bitangerős házi vodkával próbál traktálni, de annyira erősködik, hogy végül elfogadom. Csáj, tea van a termoszban ... forró tea, vodkával. Gondolhattam volna! Szinte fix, hogy a vodka szeretetét avagy magát a vodkát a ruszkik már az anyatejjel szívják magukba. És mi van a magyarok mérhetetlen italfogyasztásával? Az vegytiszta kultúra...

Dimitri elmondja, utunk még korántsem lefutott téma. Hamarosan a senki földje fölött fogunk a repülni - az ukrán-magyar-finn-orosz határszektorban. Bár a gép magyar lajtromjelzéssel repül, de megeshet némi kellemetlenség. Elmeséli, hogy Ukrajnába menet keménykedtek velük a rénszarvas-kergetők - a vadászok óvatosan a gép elé manővereztek, majd utánégetőt be! Szergejt annyira felhúzták, hogy már a légcsavarral akarta bedarálni a szemtelen finnarokat. Végül az orosz készenléti MiG-ek elzavarták őket...

Miközben Dimitri ellenőrizte a hátsó traktust, majd visszament pilótafülkébe, beszélgetésbe elegyedett velem a mellettem ülő idős férfi - az, aki a felszálláskor a repülőutak izgalmait próbálta ecsetelni nekem. Eddig a gép falának dőlve aludta az igazak álmát, mintha tudomást sem vett volna arról hol, min teszi ezt. A férfi a szórakozott professzor minden sztereotip vonását kimeríti: szarukeretes szemüveg, bozontos, hosszú, őszes szakáll, kicsit gyűrött, itt-ott begombolt zakó, régimódi fanyeles esernyő, szemében korát meghazudtoló tűz.
Kiderült, hogy az ELTE szlavisztika professzora s mintha csak a katedrán lenne, belekezdett az "aznapi előadásba": Podolia múltja, jelene stb. Bár azt hittem, hogy csupa száraz, könyvszagú adattal fog untatni, de a prof végül olyan dolgokról beszélt, ami felkeltette érdeklődésemet és rövid időre feledtette velem a rakomány miatti kellemetlen érzést. Ha itt mindent leírnék, akkor valószínűleg három-négy hasábra elegendő anyag gyűlne össze, így csak pár dolgot ragadok ki.

Az öreg prof beszélt Podolia nevéről. Mivelhogy a századok során számos népcsoport megfordult arrafelé ezért vagy tucatnyi változat van használatban: ukránul Podillia, oroszul Podolye, lengyelül Podole, litvánul Podolė s csak románul Podolia. Feltette a kérdést, vajon miért nem az ukrán olvasatot használjuk? "Mert ily' névhasználat mellett, "névleg" nem megerősítjük-e a románok terület iránti igényét?"
Aztán mesélt Bohdan Zenobi Mihajlovics Hmelnickij-ről, az ukrán nép hőséről, nem mellesleg Khmelnytskyi városának névadójáról. Ő volt az, aki Ukrajnát és a kozákokat megszabadította a lengyel igától, majd nem sokkal később az oroszok karjaiba lökte, több mint 300 évre.
Végül ajánlotta, hogyha érdekel Ukrajna ezen zavaros korszaka, olvassam el Henryk Sienkiewicz Tűzzel-vassal című regényét, mely "bár történelmileg nem egy szempontból elfogult, mégis kitűnő szépirodalmi alkotás".

A professzor már újból elbóbiskolt, amikor izgatott hadarást, káromkodást és éles sípolást hallok az orrból. Úgy döntöttem előre megyek megnézni, mi a baj. Elől Szása, a navigátor-másodpilóta fürgén tekergeti a rádió potméterét a frekvenciák között s közben az orosz légtér-ellenőrzést hívogatja; Szergej most már cifrázza a káromkodásait, egy mondaton belül is keverve a különböző nyelvű trágárságokat; Dimitri lassan felmondja a teljes pravoszláv liturgiát, miközben a fülsértően sípoló műszert, a besugárzás jelzőt, bámulja rendületlenül. Valaki a gépet pont most fogja be radarral...

Aztán egy angol nyelvű hang a rádióban felszólította a gépet, hogy azonosítsa magát, illetve adja meg pontos útirányát. Szása akadozva benyögte a kért információkat. Pár pillanatnyi csend és...
"Üdv fiúk! Azt hiszöm, nem ártanék nektök egy kis kíséröt Sverdlovskig, ugyebár?" Ekkor feltűnt balra fent egy MiG, majd egy újabb, mindkettő piros-fehér-zöld ék felségjeles. Vadi új, gerinctartályos 29-esek voltak; tán egy hónapja sincs, hogy átvettük őket az oroszoktól - a magyar kormány tényleg nem spórol az urali ércbányák védelmén.
Szergej, miután kifújta a mellkasában rekedt hektónyi levegőt, anyázással elegy köszönetet mondott a magyar kötelék parancsnokának, aki lassan gépünk köré zárkóztatta vadászait.

Az út további része már eseménytelenül, ha szemtelen akarok lenni, már-már unalmasan telt. "Másenyka" végül magyar idő szerint 11.47-kor landolt a jekatyerinburgi Kolcovo Repülőtéren.

>>> folytatás lesz, amikor lesz >>>