Az ördög maga - TheFace
theface
Uff
Nos itt az idő, hogy újra én legyek a fő gonosz, mert habár nem vagyok egy szívlelt egyén de most többnyire nyugság van. Ezt fogom most megtörni.
Mielőtt kitárom teljes gonoszságom szeretnék beszámolni az elmúlt kicsit bő egy évről.
Kormány pozícióba tavaly augusztusban (*jav.) kerültem először, HM-ként kezdtem hiszen senki se vállalta én meg ráértem így segítettem. Habár első HM időszakom és első kormány munkám volt, már ekkor értek kritikák, támadások hiszen a dolgozni nem akaró számomra igen “megbecsült” állampolgárok hadának nem tetszett a személyem/stílusom/szokásaim.
Az nem számított, hogy a semmiből tűntem fel és egy nehéz pozíciót vállaltam el, kritizálni könnyű segíteni meg derogált.
Sebaj nem hallgattam az engem “dicsőítő” kritikákra és sikeresen megteremtettem HM-ként az alapot arra, hogy eMagyarország az elkövetkező közel 1 évben felemelkedjen. (ciprus kiűzése a térségből, a keleti bónuszaink időleges visszaszerzése majd a nyugati bónusz területek megalapozása)
Azt nem tagadom, hogy voltak döccenők az úton, - pl. a tavaly szeptemberi CH bukása, amely alatt egy gyakorlatot tartózkodtam - de biztos vagyok benne, ha jelen vagyok akkor se ment volna másképp - habár elég jól megértettem magam az asteriával akkoriban és amíg kormányban voltam csúszott az úgynevezett bosszú a lengyel MPP miatt.
Az idő tellett, én különböző elnökök alatt szolgáltam, hol több hol kevesebb aktivitással. Eljött a tavasz, Golika alatt elhoztuk a magyaroknak a rendszeres keddi epicet. Habár Golika kormány programja volt, csúcsra már én járattam az alapítvánnyal és rengeteg adakozással.
Telt az idő és hol több hol kevesebb kormány munkával sikeres hónapok sora telt el az ország számára.
Eljött az én időm, kormányzásom alatt ~800k-val növeltem az állam kasszát, igaz hadjáratot nem vezettem, de mégis volt magyar csata, volt hűtés is és sok más.
Aztán újra a közjó érdekében egy újabb területbe próbáltam belekóstolni - részben sikeresen - a Gazdasági Miniszteri feladatok ellátását, megtanulását tűztem ki célul. Sajna az élet közbeszólt hívott a haza, vagyis a parancsnokom, hogy menni kell határra. Mentem tettem a dolgom, az erepen vállalt feladatom sajnálatosan le kellett mondanom. Amúgy halkan megjegyzem, kb. egy kis továbbképzéssel a Gazdasági Miniszteri feladatokat is eltudom látni.
Ezalatt a bő egy év alatt, állami feladatok ellátása mellett, a saját vagyonomból több százezer cc-t áldoztam be, hol csata érdek, hol epic miatt, hol adományként, stb. stb. stb. Miközben mások a packokra spórolták össze a pénzeiket én adakoztam rendszeresen, név nélkül, önzetlenül.
A pletykákat félre téve:
Igen gazdag vagyok, van mit a tejbe aprítanom az erepen, és ez így is fog maradni.
Miért? A válasz egyszerű azok akik egész eddig folyamatosan kritizáltak, támadtak azok most ne akarják az én zsebemből kiszedni azt ami hiányzik az állam kasszából mert ellopták és elfecsérelték böszmeségekre, kishitű önigazoló tetteikre. (nem a mostani kormány tagokra célozok ezzel, hanem a “legkedvesebb barátaimra” akik tudják, hogy róluk van szó).
Ez teljes mértékben a személyes álláspontom, a BA többi tagja majd dönt egyénileg, hogy adakozik-e, vagy sem. A több évi hazaárulózás, megvetés után szerintem senki sem mondhat semmit ha úgy döntenek nem adnak.- ismervén őket tuti adnak majd.
TheFace
főgonosz
Comments
Az ördög maga - TheFace
http://www.erepublik.com/en/article/2560923/1/20
Ha a sérelmeid kisírása könnyít lelkeden, kérlek szólj. Lenne nekem is teregetnivalóm 😛
az hosszabb cikk lenne 😃 de nemigazán jegyeztem meg őket
most csak elmondtam a véleményem azoknak akik az én zsebemben nyúlkálnak
Az enyémben nem tudnak mert eléggé üres.
Egyébként vicc nélkül: aki kormánymunkt vállal az MIND így jár. Attól függetlenül mennyit dolgozik, mennyire jól végzi, és mennyire szerencsések a körülmények. Elégedetlenek mindig vannak, ha nekik akar megfelelni, előbbutóbb bedilizel vagy besértődsz és elfuszt.
Fekasereg..nem ut az orszag mellett es nem is adakozik. Nem is vartam mastva legaljától.
látom értelmi képességeid csak eddig érnek 😛
Latom az arcod addig eler, hogy bejelentsd nyilvanosan, bár tudnal segiteni de nem fogsz...baratom, gratulalok. Add le az allampolgarsagod az oltozoben tavozasnal.
segítettem én már eleget
Akkor maradj csendben, ezzel a kivagyisaggal csak megjobban leirod magad. Mindig van lentebb...
még jóhogy a véleményed számomra 0 értékkel bír 😛
Nem ez nem csak az en velemenyem. Joskapista ujreges aki az 50forintjat odaadta a CO-ra, meg sok sok ilyen ember. Es itt vagy te, aki kiall nagy arccal: "Van de nem adok, rohadjatok meg." Sok ember elott leirtad magad, sikerult bizonyitanod szánalmasságod. Huzz a picsbe akkor, az osszes fekaval egyutt aki csak nevében magyar, de amugy egy senki hazaáruló bagázs vagytok.
tipikus szűklátokörű szánalmas hozzáállásod van
3x nulláztam magam, azóta adtam annyi pénzt amennyit te életedben nem láttál az erepen együtt
ebből elegem van
és csak hogy tudd mindenki véleményére nagy ívben teszek
Akkor ez a cikk csak egy spam, amit torolni kene...illetve ha nem akarsz segiteni amikor a haza megkivanja, akkor lehet menni amerre latsz. Ennyi. Ez nem a te hazad, huzz a francba.
cry me a river
wwenigma és te mikor teszel végre vmi láthatót az országért? mindig csak ugatsz, de azon kívül csata téren téged nem látni, top sebzésed lóf@sz se, szal ugatáson kívül tudsz valamit csinálni?
Ha erdekel megmutatom a bankszamlamat es az erep egyenlegem. Ami tolem telik, megtettem, 5000 cc ment BP vedelmere. De egy fekának miert is mondok ilyet...menjetek Bp eleste kozben valahova mashova CO-ert utni.
töfi,
"de biztos vagyok enne" +b
ty 😛
"I have a lot of money
You don't have a lot of money
Yeah, I'm better than you, yeah swag yolo
Swag swag yolo yolo"
az nem swag yolo swag yolo?
I have gold, you just have the broccoli!
malvinnál kezdted volna a HM-séget?
keverem a hónapokat ki mikor volt, Xernél voltam
augusztus 🙂 akkor már értem miért voltál olyan. Nem tudtad még, h. a kormányban azért néha dolgozni is kell 😛
rossz indulásod volt no, xernull nulla volt 😃
Kedves Theface,
a belinkelt képen látható számok nem befolyásolnak abban, hogy kijelentsem,
Te vagy erepen a legjobb barátom 🙂
érdekes meg se merem kérdezni,h honnan a g.ciből van ennyi kessed....
ettől függetlenül az is érdekes,h a technokratákat érdekli eddig csak a cikked amiben dicsőíted magad...
ugye semmilyen következtetést nem kell levonnom semmiből?
Ha-ha-ha
irónia?
Légy bátor és kérdezzed meg.
http://www.erepublik.com/en/main/law/Hungary/163862
🙂
nem olvastam el, de nem is érdekel, amúgy kérdezte valaki vagy érdekel valakit?😃
2 dolog:
1) Az, hogy nem adakozol, mikozben az eltorles szelerol hoznank vissza az orszagot, onmagaban talan nem lenne problema. Az, hogy minden letezo forumon nyiltan vered a dakodat arra, hogy mennyi penzed van, vagy mennyit tankolsz ertelmetlen csatakba, onmagaban talan szinten nem problema (bar eleg sokakat irrital). Viszont ha egyarant hirdetgeted hogy mekkora koteg jatekpenzed van es kozben nyiltan kijelented, hogy egy fillert se fogsz adni belole, akkor ne csodalkozz, ha sokaknak kinyilik a bicska a zsebeben.
2) Az elnokseged igenis egy kalap tragya volt. Tipikus alibizes, hogy meglegyen az osszes medalod. A ciklusod alatt elgalabb 2, de inkabb 3 hetig afk voltal es a tobbiek vittek el a hatukon a kormanyt. Dragonak pechje volt, hogy az o 4-5 napos tavollete alatt kezdodott a mostani offenziva, nekunk meg szerencsed, hogy nem alattad, mivel teged meg impiccsel is csak HUpira tudtunk volna lecserelni.
Es igen, en voltam az, aki a tiszti korlevelben javasoltam a HM-nek, hogy nev szerint kerjen teged, hogy nyuljal a zsebedbe, mikozben mindenki mas szetadakozza magat. Sokan ceget bontanak, van aki eleteben eloszor RL penzert goldot vett, hogy aztan CO-ra kolthesse.
Elnezest, ha megsertettelek mindezzel.Bizom benne, hogy ki fogod heverni.
nagyon el vagy tájolva, az elnökségem teljes egészében voltam, afk-t meg a hozzád hasonlók állítják én akkor is kijelentettem és most is kijelentem, hogy a fölösleges szájtépés a semmiről nem az én világom, nem ettől lesz aktív valaki, látszatból meg nem kell cikkeket írogatni.
és az elnökségemről annyit, hogy én alattam a mostani támadóink már a közös mpp megkötését tervezgették
Ezt mas talan elhiszi, de en naponta tobbszor is csekkoltam, es mindig offline voltal. Volt olyan, hogy negy nap alatt egyetlen kozlony (MK, HK, stb) se jott ki, a tajekoztatas 0 volt, az esetek tobbsegeben CoD se volt beallitva. Eleg konkretan emlekszem ra, mivel a tiszti korlevelben is durvan kiakadtam anno, perse nem sok eredmenye volt.
De vegul is tuleltuk azt a honapot is. Csak ne probalnad sikernek beallitani.
jaj, bocsáss meg, hogy elmerek menni dolgozni, vagy éjszaka aludni megyek
tudod nem mindenki munkanélküli kisiskolás vállalkozó, hogy 0-24-ben erepezzen
a "minőségi" kritikákra meg direkt nem reagáltam 😉
ha ez valóban így van, akkor h-h nem kérted számon a pártod által indított elnökök hadát, hogy mégis hogy a jó ...-ba érték el mindezt 2? hónap alatt. 🙂
Mert ez így számomra eléggé hiteltelen, hogy egyazon pártból 1ik hónapról a másikra csak így gondolnak egyet és pont a pénzes játékosok ellen teszik a dolgokat.
Aranyban levagy maradva tőlem (14k+), bár cc-ben kb. 600k minuszom van hozzád képest. XD
Ezt mar leirtam akkor is neked. Nem gond ha sokat dolgozol, de akkor ne indultal volna elnoknek. Ha kell a medal, tiszteld meg a kozosseget, aki megszavazza neked. Felreertes ne essek: nem csak te voltal inaktiv elnok a magyar e-tortenelem soran. Egyiket se felejtem el, es masok se.
Valaki vagy katona vagy dolgozik. A kettő együtt nem megy
ritka de mocskosul 1etértek veled
Jelzem, hogy
1) Ékezetet a népnek 🙂
2) drag14 kb. 3-4 napig előre bejelentetten, dedikált helyettesekkel akarta. Megpróbáltuk. Nem jött össze. Nem egyszerű.
3) Ügye, ha valaki beleszarik a kosárba, utána nem kell csodálkozni...
Ha minden jol megy, most szerzek uj laptopot. Viszont magyar billentyuzetet szerintem csak nyaron fogok tudni rakatni bele :/
"Ügye" azt melyik értelmiségi találta ki, hogy mint létező magyar szó.
Meg nem mintha védeni akarnám Azure-t de pont TE jössz a magyar helyesírással, akinek még a tanárait is csak riogatták ilyenekkel?
Azure: a billentyűzet nyelve szoftver beállítás kérdése. Ugyanazoka billentyűk vannak rajta, ugyanazok a billentyűkódok. Csak éppen mást festenek rá és driverből másként "olvassa" az oprendszer. Telepítsd fel szépen a magyar billentyűzet, és működni fog.
Angol => magyar
- => ü
= => ó
[ =>ő
] =>ú
\ =>ű
; =>é
' =>á
0=>ö
😃
Mobra az uj gepen valoszinuleg fogok tenni vele egy probat. Azert ezt a karakterlistat lementettem a biztonsag kedveert 🙂
m0bra az í betűt kihagytad. 😃
De szerintem az külföldi billentyűzeten még magyarra állítva is bajos, mert szerintem nekik az y mellett egyből a shift található. Legalábbis így rémlik, amit láttam német bill.-t az így nézett ki, szóval gondolom az angol se sokkalmásabb.
Narháromi,
ügye tudod, hogy nem a helyesírásra kanöptem,
ilyen fórumon/falon minek.
Csupán próbáltam az ékezeteket hiányolni. Számomra viccesen,
számodra kevésbé.
Kérdeztem többször, mi a fene bajod van? Elárulhatnád végre.
Mert ezzel, hogy
"de pont TE jössz a magyar helyesírással, akinek még a tanárait is csak riogatták ilyenekkel" - nem jutunk előbbre.
?
+köptem
nariii több mint 20 éve angol és csakis angol billentyűzetet használok. A magyarból van olyan hogy hungarian 101 key, annál az y és a z standard mint az angolnál, a normál hungarian meg fordított mint a németnél és franciánál. szokés kérdése, lehet választani.
Ja, és hiánypótlásnak:
` => í
HU102, mobra 🙂