Az elmúlt időszak eseményeinek tükrében

Day 782, 09:29 Published in Hungary Hungary by sajt

Figyelem, aki nem akar végigolvasni egy hosszú cikket, ami ráadásul még negatív gondolatokat is sugároz, az nyugodtan megfoszthatja magát attól az élménytől, hogy végigolvassa ezt a cikket!

Hogy mit gondolok a jelenlegi helyzetről? Hogy az Eden elfoglalja a világot, majd megunják a játékot a polgáraik, és akkor elég erősek leszünk, hogy felvegyük velük a versenyt 🙂 De félretéve a viccet, lássuk, kik voltak, és kik lehetnek az Eden következő célpontjai, valamint mi vezetett az ilyen mértékű megerősödésükhöz.

Anno a III. VH idején adott volt egy nyersanyagokban és haldokló játékosokban gazdag Amerikai kontinens, a másik oldalon pedig adott volt az elnyomott szerepéből az elnyomó szerepébe átforduló szövetség, egy lassan kiöregedő világbirodalom, akinek játékélményre volt szüksége, az új nagyhatalom, akinek nyersanyagokra volt szüksége, egy ország, akinek minden nyersanyaga megvan, de az RL amerika iránti érzelmeik elég lökést jelentettek, hogy belépjen a háborúba, és az eszköz, melynek egykori lerohanása lehetővé tette, hogy az aktív MPP-kel felhasználják szövetségesei a saját céljaikra.

Az előadást nagy várakozás előzte meg, a szereplők olyan ismert színészek voltak, mint többek között USA, Kanada, Magyarország, Indonézia, Oroszország és Franciaország. Akkoriban Asturias vasbányái francia, Kalifornia pedig indonéz, az értékes kanadai régiók pedig magyar kézen voltak. Azután jött a nagy amerikai feltámadás, és innentől már mindenki ismeri a történteket. Lehet okolni a portugálokat az elmaradt támadás miatt, minket és az oroszokat az el nem fogadott béke miatt, a rendszert az indonéz-amerikai békekötés nemvárt eredménye miatt, meg persze a jó istent is, de a lényeg ami a lényeg, a harmadik VH után kicsúszott az irányítás a Peace kezei közül, és a Horvátország eltörlésére irányuló törekvések nem hozták meg a kívánt eredményeket.

Hiábavaló volt a névváltás is, legalábbis eddig úgy tűnik, ugyanis a Phoenix nem tűnik szervezettebbnek sem elődjénél, a Peace-nél, és ami nagyobb gond, hogy az Edennél sem. Persze azóta volt egy nagy lengyel baby-boom, és ha 50.000 emberből csak 15.000 lesz aktív, az rózsaszínbe boríthatja a világot (na persze nem azért, mert a lengyelek HelloKitty rajongótábort alapítottak volna, csupán az eRep World map rózsaszínnel jelöli őket). A francia fa régiók felosztva, talán a német búzából is jut egy-egy Svédországnak és Csehországnak, majd Britannián keresztül az USA is bejöhet Európába, hogy Magyarország eltüntetése után a lengyelek oroszországon keresztül Ázsiába, vagy Spanyolország segítségével Dél-Amerikába indulnak, az a mi szempontunkból már mindegy lesz.

Tudom, nem hangzik valami ígéretesen. De felteszem a kérdést, ki gondolta, hogy örökké nagyhatalom maradunk? Hogy hogyan fogunk elbukni? Mivel nincs olyan sok régiónk mint az USA-nak, ezért az előkészületeket nem számítva 2 napra saccolom az eltűntetésünk idejét. Gyors halál. Mint Indonéziáé Karnatakában. A különbség csak az lesz, hogy pezsgőt bontanak Romániában, Horvátországban stb. A baj csak az, hogy talán Szlovéniában, Bulgáriában, Németországban, és Franciaországban is....