Az e-FKGP pozitívan áll a kongresszusi választáshoz
Bosko Balaban
Ma úgy döntöttem hogy belépek egy pártba. Landos révén a kisgazdák mellett döntöttem. Így a mai gyűlésen lévő eseményekről be is számolok.
Megállapíthatjuk hogy az új pártok közül elég jól szereplünk.
Hubáékat például simán előzzük, pedig sokkal többet reklámoztak.
A Magopot is megelőztük már és a Puruttyára is közelítünk, akik pedig szintén rengeteget reklámoznak. 18 emberre vagyunk tőlük, az hamar behozható
Ilyen kis lépésekkel kell előrehaladnunk, belátható célokkal, mindig a következőt célbavenni.
Jelöltjeink augusztus 24-én mutatkoznak be a párt újságban és a mibbiten.
Komoly programot akarunk komolytalan kampánnyal. A programon folyamatosan dolgozunk. A pártlapban az eddigiek benne vannak.
A pártgyűlés rendkívül jó hangulatban folyt, ahol folyt a fröccs és a pálinka is.
Rendkívül sokan voltak a chaten, alig tudtam követni a szöveget. És gratulálok a nagy részvételhez és a nagy aktivitáshoz!
Egy híres idézet rólunk:
"Eddig hagyományos pártokat használtam, de aztán ráleltem az fkgp-re!" - John Doe, New York Times
Tisztelt ePolgárok!Útelálgghoobáshoz érkeztünk. Mi a földutat választottuk, válaszd te is. Le a fehérgalléros bűnözőkkel. Bort, búzát, békességet,Q5villát még vagy négyet.
Comments
Én is hagyományos pártot használtam korábban.
Aztán a szomszédomtól kaptam egy adag Kisgazdapártot, azóta élni sem tudok nélküle.
Nem csak a vízkövet tüntette el, de a motor élettartamát is meghosszabbította.
Korábban a szex sem érdekelt, és a vizeléssel is problémáim voltak. De ma már újra húszévesnek érzem magam, és a hajam sem hullik.
Megváltoztattad az életem, köszönöm neked, Kisgazdapárt!
Mióta FKgP-t használok, elmúlt a hátfájásom. Ezt csak neked köszönhetem Mártikám!
4 hete autopalyat igertek Floridaba... a mult heten meg a horvat tengerpartra sem jutottam le! Most vegre olyan emberekre bizhatom az utat, akik tudjak a lapat melyik veget kell megfogni!...
Hol voltak eddig? Eddig a sárt dobálták, most végre megművelik!
Nagyon jó párt! A pártelnök leereszkedik közénk és még haverkodik is és nem ő a megközelíthetetlen császár!
Köszönöm, mamapapaya, a kedves szavakat. Tudja, a kisgazdapárt nélkülem olyan lenne, mint a vőlegény szerszám nélkül.
Eddig vario sörtés, kétszer rugalmasan tört fogkefét használtam, de mióta kapát használok nincs gond a fogaimmal! Köszönöm FKGP!
Tudom eccerű, és műveletlen vagyok mint a jó emagyar föld 😃
Tankredet bírom. +1 tag...
Eddig álmatlanságban szenvedtem, nem találtam a helyem, de mióta a kisgazdák gyűléseit látogatom megváltozott az életem, nyugodtan alszom és még a földem is meg van művelve. Köszönöm nektek Kisgazdák!
Rendelje meg a Kisgazdapártot most, és ha elégedetlen lenne, 8 napon belül visszaküldjük az árát.
http://www.erepublik.com/en/article/szem-rmetlen-l-st-tart-a-kisgazdap-rt-907059/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/szem[..]1/20
De garantáltan elégedett lesz. A fogkövet is eltávolítja.