Az angyalok is busszal járnak

Day 3,276, 10:08 • Published in Hungary Hungary • by Damaksis

Tisztelt Nagyérdemű

A hónap második hetére beköszöntött az igazi késő őszi időjárás. Felhős ég alatt apró tűkként permetez a hideg eső, álmossá és kedvetlenné téve mindent és mindenkit, akihez csak hozzáér. Szürke világ, szürke házfalak...még az ember kedve is szürkévé válik tőle.
Második napomat töltöttem a héten Pesten. Levelező egyetemistaként nem sok ez az idő, de épp elég arra, hogy az amúgy is csak 50%-os energiakészlet végképp a semmi martaléka legyen, és délutánra zombiként keresse az ember a hazafelé vezető utat. A Népligetbe érve örömmel konstatáltam, hogy 14:45-ös buszt mintegy öt perccel lekéstem...hurrá. Sebaj, cirka 25 perc, és indul Veszprém felé a gyorsjárat, azt talán csak nem késem le.
Talán egyedül vagyok a véleményemmel, de szerintem Pest nagyon szép város...tud lenni. De ez a depressziós időjárás a Duna királynőjét is elcsúfítja, mintegy aláhúzandó az amúgy is nyomorúságos hangulatot. Úgy éreztem, hogy ezen a napon már csak egy dolog segíthet: ha minél hamarabb véget ér.
Keresztül verekedtük magunkat a Petőfi hídon, majd a budai hídfőnél újabb utasokat vettünk fel. Előbb egy srác szállt fel, majd...egy pillanatig nem tudtam, hogy mit is látok. Mint egy jelenés indult meg a jármű hátsó része felé, majd két üléssel előttem foglalt helyet. Nem szeretem a szuperlatívuszokat, de ha most pusztán nyelvtani ellenérzésből mellőzném őket, akkor hűtlen lennék a saját emlékeimhez: 29 évet megéltem, de ilyen gyönyörű lányt én még életemben nem láttam. Elég volt egyetlen pillantás hosszú, sötét fürtjei mögül, és hirtelen elszakadtam a búskomor külvilágtól. Egy hosszú pillanatig nem létezett más, csak az Angyal. Talán észrevehette, ahogy hirtelen felnőtt emberből óvodássá silányodtam, mert mintha egy mosolyt engedett volna meg...de az is lehet, hogy ez a teljes utazóközönségnek szólt; de ha így is volt, ezen az egyen nem osztozok senkivel.

Elindult a busz, és vele együtt gondolataim is szárnyra kaptak. Vajon hogy hívhatják a Csodát? Vivien? Nem tudom, valahogy nem "vivienes"...vagy talán Kata? Talán..."Szia, Kata vagyok, van még egy Pepsid?"...nem, biztos nem Kata. Talán a BME-re jár, hogy a Petőfinél szállt fel? Nem biztos, én is szoktam ott várakozni, noha jelenleg semmi közöm nincs a Műegyetemhez. Mikor elindultunk nem integetett senkinek...lehet, hogy szingli? Áááá, ilyen csajoknak mindig van pasija, esélytelen, hogy máshogy legyen, hacsak nem egy hárpia, de azt elvi okokból kizárhatjuk. Biztos, hogy Vikinek hívják, ez annyira ziher, hogy az már tuti. Még mindig nem bökdösi a telefonját...és ha mégis szingli? Esélytelen, nincs akkora mákod, meg amúgy is nyuszi vagy McFly...
Lassan elsötétült odakint az eső áztatta világ, de gondolataim nem hagytak nyugodni. Belső démonom egyre csak azt sugallta, hogy esélytelen vagyok, míg a másik felem az ellenkezőjét állította. Végül megfogadtam: ha ő is Veszprémben száll le, és nem várja senki, odamegyek hozzá. Alapvetően nem tartom magam félősnek (hogy jelenleg a szebbik szót használjam erre a jellemvonásra), de erre most fel kellett készülni. Egy esély, végtelen hiba lehetőség. Laza legyek, vagy inkább udvarias? Rámenős, vagy inkább...vagy inkább csak mondjak valami random dolgot, és húzzak el a francba? Végül döntöttem: ha már most ennyit agyalok egyetlen mondaton, akkor az lesz a legjobb, amit majd ki tudok nyögni, két krákogás és három mini-stroke között.
Utunk lassan a végéhez közeledett. Igyekeztem minél kevésbé feltűnően figyelni Krisztit (akkor épp ez tűnt a legvalószínűbb keresztnévnek), hogy készülődik-e? Beértünk a városba...semmi. Egyre beljebb gurulunk a Budapest úton. Még mindig semmi. Majd a Balaton plázánál neki áll készülődni. Le fog szállni ő is. Meg KELL szólítanom, nincs mese. Hátranéz. Basszus, miért nem vagy fél szemű, vagy fogatlan, sokkal egyszerűbb lenne. Semmi gáz, bátorság, nagy levegő...
Megálltunk. Nyugalmat erőltettem magamra, majd felálltam. Ártatlan pásztázásnak álcázva megnéztem még egyszer Lillát. Pont a szemembe néz. Nem is rövid ideig. Mit láthat? Csipás vagyok, vagy folyik a nyálam? Egy mosoly részemről. Viszonozza. Szerintem tudja, hogy mire készülök. Még elengedem ezt a bácsit, aki majd fellök mindenkit, úgy töri magának az utat, és aztán elindulok...de a bácsi előre engedi. Nem baj, kint még utolérem. Még egy nénit is. Beszorult a csomagja, ilyen nincs...
Mire leértem, nyoma sem volt a Jelenésnek, elnyelte a kora délutáni éjszaka. Elindultam arra, amerre láttam távozni az eső mosta ablakon át, de senkit se láttam. Magamban átkozódtam, amiért a ruhája helyett a szemét néztem az utolsó pillanatokban. Kárvallottan kinyitottam az esernyőmet, majd elindultam a szállásom felé. Úton hazafelé egész végig Ő járt a fejemben. Vajon látom még valaha? Nem tudom...de ha igen, akkor nem fogom megvárni még egyszer, hogy szó nélkül köddé váljon egy hideg éjszakán.


Tisztelt Nagyérdemű

Remélem nem sokkoltam senkit a fenti irományommal. Ha ez bárkit megnyugtat, akkor bátran kijelentem, hogy a fenti események (mintegy 5-10%-a) kitalált esemény, a valósággal való bármilyen hasonlóság (nem teljesen) véletlen műve 🙂

Mivel ez volt az első ilyen jellegű irományom, így várom a véleményeket kommentben, üzenetben, égő nyílvesszőn.

Tisztelettel:
Damaksis

u.i.: Az Újságíró Pályázatos cikkem készül, de ez most nagyon kikívánkozott. Megértéseket köszönöm.