Az Alja Elit köszönti a Gumicsizmás Forradalmat

Day 1,112, 05:38 Published in Hungary Hungary by Alja Elit



Mint azt láthattuk, lezajlott a Gumicsizmás Forradalom. Ez a várhatóan egyhavi pihenő remek alkalmat biztosít szervezetünk, az új Alja Elit számára, hogy végre mi kiabáljunk a partvonalról, miközben a pályán mások izzadnak vért. Kíváncsian várjuk a Kisgizda Párt és szövetségeseik, az eddigi „ellenzék” munkáját és eredményeiket.

Magyar állampolgárok! Mostantól lesz tájékoztatás, osztás, goldhegyek és eljövend a Kánaán, hiszen megígérték; és ami még fontosabb, megszabadultok tőlünk, az ország testén élősködő aljáktól. Örvendezzetek, hiszen mostantól jó kezekben van eMagyarország, végre igazi hazaszerető, tapasztalt szakemberek fogják irányítani sorsotokat, akik nem veszítenek csatát és nem adnak majd fel egy régiót sem olyan szánalmas indokokra hivatkozva, mint például a hosszútávú stratégia. Nem fognak tárgyalásokba bocsátkozni senkivel, nem helyezik a szövetségeseink érdekét a kétkattos átlagjátékosok kívánsága elé, hiszen ezerszer elmondták, hogy mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. Remélhetőleg ők megtalálják az „Akarat” gombot, amit mi eddig hiába kerestünk. Az új kormánytagok az elmúlt hónapokban kivétel nélkül már bizonyítottak szakterületükön - bár igaz, hogy nem kormányban, az ország érdekében - de ki ne ismerné Bosko Balaban remek újságírói képességeit (kormányszóvivő), Huba kiváló kommunikációs készségét (Kommunikációs Minisztérium), Tankred Orfeusz gazdasági szakértelmét (Gazdasági Miniszter), ForradalmiMaki lenyűgöző hozzáértését minden egyes területen (alelnök), vagy éppen maga Szőrmóksegg (elnök) elkötelezettségét és tenni akarását az ország érdekében, amit már biztosan bizonyított ezerszer, csak a mi figyelmünket kerülte el. Ne dőljetek be annak, hogy már előre megkezdték a magyarázkodást, amint világossá vált, hogy most az övék lesz a felelősség. Tankred magyarázata, hogy miért kell feladással kezdeni a ciklust, vagy Borembukk Nemzeti Egységkormány-terve nem azt a célt szolgálja, hogy már előre mentsék az irhájukat, csupán megtévesztés, hogy a románok azt higgyék, most gyengült a magyar vezetés és van esélyük két napnál tovább eltörölni minket.

Sok sikert decemberre eMagyarország! Viszlát januárban…


Mindenkit szeretettel várunk a chatszobánkban. Ne feledd, nálunk mindenre van megoldás, ha van elég pénzed.