AUSZTRÁLIA – Land of Choice?

Day 844, 01:57 Published in Hungary Hungary by vasmegye
eMenekültek a nagyvilágban

„Ha meguntam, hogy mindig itt legyek
Majd utazgatok, mert utazni élvezet” /by KFT /


Lehetne ez az életfilozófiám erepen, hiszen aki ismer, tudja, hogy a játékot jelen pillanatban hasonló motiváció miatt űzöm. Nem sokan tesznek hasonlóképp az eVilágban. Ha utazásról van szó, akkor vagy fontos régió betelepítése, vagy katonai feladatok elvégzése az ok (lásd atom). Előbbi hosszabb időre szól általában, az utóbbi rövid időre. Mindkettőre jellemző, hogy általában önként vállalt vagy parancsra végrehajtott feladat. Ellentétben a harmadik okozó tényezővel, mely esetében az utazás kényszerűségből következik be, és az embernek fogalma sincs, meddig kell maradnia a választott célországban. Kényszerűségből lehet még egy elvesztett területről egy másik, még meglévőbe utaznia, de amikor már nincs több remény akkor marad az

eEmigráció!

Itt erepen általában kettő oka van az emigrációnak: a TO és az anyaország részbeni vagy teljes elpusztulása, elfoglalása egy vagy több állam által.
A TO a következők miatt: az adók drasztikus emelése miatt az egyszeri munkás sokkal kevesebbet lát a számláján, mint amit a bruttó fizetéséből számolna, és ennek következtében kevesebb árut tud vásárolni. A cégvezető a munkás által megvásárolt áruból kevesebb bevételt kap, így hogy az adóemelést megelőző bevételt produkálni próbálja. Magasabb árak mellett azonban még kevesebb áru kerül megvételre és az ördögi kör bezárul. Az árak elszabadulnak. (Előfordulhat, hogy érvelésem nem áll helyt, ezt gazdasági szakértelmem hiányának tudható be.) Emiatt érdemes otthagyni az országot és egy másik államba költözni.
A második verzió ennél még egyértelműbb: ha megsemmisítik az ország utolsó Q4 vagy Q5 kórházát, nincs értelme maradni, hacsak nincs aranyad, mert egy (am kórházas) sorozattal elég kellemetlen helyzetbe hozhatod magad meg a főnököd. Érdemes ilyenkor egy baráti állam kórházas régiójába utazni, s onnan folytatni a harcot a támadókkal szemben. Ha pedig egy ország megszűnik, akkor meg kell egy bázis, ahonnan lehet utazni, ha az eHaza felszabadításáért kell küzdeni (ez innentől katonai vagy önként vállalt utazás kategóriája), vagy egyszerűen csak várni…

Mindenki tud számtalan példát: francia „emigránstömeg” Ukrajnában és az olaszoknál; malájok Thaiföldön, mikor Indonézia megszállta a Malajziai-félszigetet; német kivándorlás orosz és brit földre (e cikk írója annak idején repjegyet osztott szegény germánoknak), ám jogos a kérdés: mi köze van a cikk címéhez az eddigiekhez? Elég sok.

Ausztrália ugyanis az EDEN- és Sol-párti emigránsok kedvelt befogadó helye. Alapjában véve ideális a helyzete. Kevés szomszéd, azokkal is vagy NAP van érvényben, vagy baráti állam. 2 régió kivételével mindenhol Q5 kórház áll rendelkezésre és mindennap van a nap valamely részében harclehetőség MPPn keresztül. (És nem rimánkodnak, ha kimarad egy-egy napszakban a gyakorlás. Jó, nem is adják ki parancsban, hogy várj reggelig.) Igaz, hogy a bérek elég alacsonyak, (a legmagasabbak is 0,2 Gold/nap körüliek) de itt nem a meggazdagodás a cél.

Nézzük, mely államok képviselői gondolták úgy, hogy itt töltik az eHétköznapjaikat, távol az otthonuktól:

Svájc:
A februári elnöki orosz TO sikere késztette Elerielt, az ország korábbi háromszoros elnökét és Ilestist, az akkor vesztes elnökjelöltet a távozásra. Néhány napos gondolkodás után az ausztrál kontinensre esett a választás, mely ekkoriban csatlakozott az EDENhez. Ők ketten alkották a svájci emigráció egyik ágát, akikhez a napokban impeachelt JNArno kormányának gazdasági minisztere, Stranger Here Myself is csatlakozott. Újságaikat viszont Svájcban üzemeltetik tovább. A svájciak másik csoportja az USA-ba vette az irányt, volt, aki az állampolgárságát is lecserélte amerikaira.

Észak-Korea:
Jelenleg a „TO gyakorló ország” egykori háromszoros EDEN-barát elnöke, Afanasiy Drago tartózkodik az országban. A svájciakhoz hasonlóan cikkei Észak-Koreában jelennek meg, bár egyre ritkábban. Az ázsiai származású stewardesshölgyet ábrázoló avatarjáról elhíresült Drago csapatának többsége (melyek közül már csak kevés viseli ezt az avatart) Japánban kapott menedéket, s várnak a visszatérésre.

Dél-Afrika:
A channer TO és a brazil-argentin megszállás után (még egyszer nem trackbackelem Tomi_urat😁 a de facto emigráns kormány GreyHunter vezetésével Ausztráliát jelölte ki bázisnak, ahol várakoznak a felszabadulásra. (Az argentinok hosszú távra terveznek Limpopóban, nem just for fun került oda Q5 kórház meg DS.) Az emigráns kormány egy része tényleg megérkezett ausztrál földre, ám volt, aki inkább brazil földön maradt (nyílván a magasabb bérek miatt), és az elmúlt négy dél-afrikai elnökből 3 (Ines Schumacher, Enoch Root, Steven Bosch) Karnatakát választotta lakhelyül az átmeneti időszakban. A channer kormány nagy része természetesen brazil és argentin területen maradt, (bár van német és észak-koreai területre távozó) hiszen a területek átjátszása volt a céljuk, és ez teljesült. A médiában mindkét fél jelen van, de nem túl nagy intenzitással.

Utóbbiak érkezte egyben kihívást jelent Ausztrália számára. Most már háborúja van mindkét dél-afrikai megszálló hatalommal, és ez állandó harcokat jelent Dél-Afrikában. A PHOENIXnek itt megvan az a taktikai előnye, hogy az egyikük visszavonulása esetén a másik leköti az ausztrálokat, akik viszont nem adhatják fel a hídfőállást Natalban, különben saját eredeti területük is veszélyben lehet, persze, ha a brazil-argentin páros valamelyike bevállal 6 MPPt, köztük az amerikait, a spanyolt meg a horvátot. (Előbbiek képesek lehetnek rá, ha a bébijeik megfelelő hányada nő fel.) Az indonéz NAP is lejár áprilisban, ez rizikófaktort jelent, de nem akkorát, mint a dél-amerikai páros, mivel az amerikai-maláj tandem, egyikük 4, másikuk 21 MPPvel, a támadás megelőzésére permablokkolhatja az indonézeket, ám ezt csak az eredeti területeik beütésével és ezzel együtt az indonéz MPPk aktiválásával érhetik el. Utóbbi tény később akár a maláj függetlenség végét jelentheti. Ha pedig valamilyen úton-módon Indonézia szerez ausztrál területet, akkor onnan az előbb említett kettős csak az eredeti indonéz területeket át tudná visszaszerezni az ausztráloknak. Ami egy totális világháborút sejtet…
Egy mondattal izgalmas hónapok várnak Délen.

Minden egyéb komment.

vasmegye
svájci állampolgár
Mediterranean Coast, Törökország, Day 844 of the New World


Folytatva a divatot, következik a vasmegye-csomag.
Persze nem megszorítások lesznek benne, hanem újságok, melyeket örömmel ajánlok olvasásra.
Íme:
NalajaHeadless Chicken
torma99eZalai Hírlap
SmachMedian
IpathFlagellum Dei
outiszFuture sound of erep

További jó szórakozást!