Amit tudni akarsz a lopásokról, és meg is merted kérdezni
hekkat
Rég írtam cikket, de ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Sok cikk jelent meg mostanában Doggett ideiglenes kitiltásával kapcsolatban. Mivel ez köthető az én második elnökségem történéseihez, ezért megosztom veletek, amit tudok.
A történet ama bizonyos 10 napos ciklus alatt kezdődött április elsején, amikor Botyar jelezte, hogy 2000 HUF hiányzik a Kezdőnevelde cégek orgból. Megtettük az azonnali intézkedéseket (igazából Ő tette meg az én kérésemre és saját szándékából): jelszócsere az összes orgban és ment a ticket az adminoknak. Közben azon filóztunk, hogy ki alapította az orgot, hogy vele is küldessünk egy ticketet.
Megjegyzés no.1: az orgok alap jelszócseréje a csonka ciklus elején megtörtént, akárcsak az e-mail címek jelszócseréje, ezeket Doggett adta át nekem.
A következő lényeges időpont 12 nappal ezelőtt, amikor levelet kaptam egyik erepes ismerősömtől, akiről sokan tudják, hogy moderátor (nem, ez nem egyértelműsítés, mert több ilyen is van). Ebből kiderült, hogy megkerült a tolvaj, de nekem, mint akkori elnöknek kell írni a ticketet. Kicsit körbeinformálódtam, de nem sokkal később ment a levél. Megkérdeztem, hogy mi lesz a tolvajjal és hogy fel fog-e tűnni a hiánya, azt mondta, hogy bant kap és meglátjuk.
Megjegyzés no.2: ebben a levélben már 2200 HUF-ról volt szó.
10 nappal ezelőtt, vagyis május 21-én ez a levél várt az e-mail postafiókomban:
"Hello hekkat,
We have added 3000 HUF to the organization "Kezdonevelde Cegek".
Let us know if we can assist you with anything else in this case.
Regards,
The eRepublik team "
Ugyanezen napon Doggett összes orgja permanent bant kapott, ő maga pedig tempbant, ami később feloldásra került. Ezt pedig egyszerűen nem értem, akármi is történt:
- a): ha ártatlan, akkor az orgjait miért bannolták? (a tempban valószínűleg a viszgálat miatt)
- b): ha bűnös, miért nem repül a permanent ban?
Doggettel régen sok PM-et váltottam különböző témákról, ezekről azonban nem mondok semmit, legyen elég annyi, hogy mindkét lehetőséget könnyen elképzelhetőnek tartom.
Sajnos nem olvastam az ominózus törölt cikket, de ami azt illeti, elég furának tartom a magyarázatot, pár okból:
- minek kell a kormányorgokból monetaryzni?
- a pénz nem Oli kormányzása idején tűnt el, hanem az én ciklusom alatt. ez itt sántít
Végezetül egy kérés: légy felelős és minden ítéletedbe vedd bele az általad nem ismer tényezők ítéletmódosító képességét. Könnyű felépíteni az antiMikrobi kultuszt és még könnyebb hódolni neki. Nem nevezhetem magam Mikrobi barátjának, ezt pár régebbi PM is megerősítheti, de elismerem a munkásságát, és jobban tenné mindenki, ha így tenne.
Az ártatlanság vélelme szintén fontos, ám egy admini ítélet sokat jelenthet. A jogos fellebbezés pedig megállja a helyét "odafent" is. Ezt tanúsíthatom, mint aki elsőként tért vissza a halálból.
Megjegyzés no. 3: Shaokot anno, amikor megkérdeztem, hogy kitől kapott jelszót a Védelmi Tartalékhoz:
14:18:43: hekkat ki volt?:/
14:18:51: Shaok Mikrobi
14:19:07: Shaok nah minden jót
Ezt anélkül osztom meg veletek, hogy állást foglalnék. Mivel minden bizonyítékot nélkülöz, ezért felelős ember így is tesz. Ígéret szép szó (akinek kell, érti).
Tisztelettel:
Hekkat
Comments
2 cikk egész pontosan
Végigolvastam. Fájt. Nagyon.
A vége meg egyenesen üt...
na ez egyre érdekesebb...
basszus...
Talán majd Doggett cikke jobban felvillanyoz, Nacil🙂
na vegre 3 honapja ragtam Drith fulet...
basszus *2
azta..csa
popec
Kemény.
(Kiváncsi leszek, ezt a cikket mikor veszik le 😃)
Megigerted neki, ma reklamalt miatta az interjuban, megirtad. Az igereted teljesitetted, mas kerdes, igaz-e az allitas.
Cseri: elmentettem 😉
Harcinyul: exactement
Kiváncsi leszek, ezt a cikket mikor veszik le
x2
hekkat: Azt gondoltam, hogy van ennyi tapasztalat benned. 😉
Kikerül majd akkor esetleg erep csatira a screenshot? 😃
Aljaelit.
Kiváncsi leszek, ezt a cikket mikor veszik le
x3
Ha a megjegyzés no. 3-hoz egy ici pici közöm is van, már megérte tépni a szám.
Cseri, én mentettem a cikket 😃
Javaslom az országgyűlésnek hogy határozatilag tüntessék ki az államaparátus azon tagjait akik még nem loptak. Mivel az aljaelit teleregény fenti 543. része után úgy tűnik erre már alig akad jelölt helyette be lehet vezetni a "kevesebbet loptam mint 1000 HUF" érdemrendet is. Néhány kezdő politikusunk talán még előterjeszthető lenne rá.
Kiváncsi leszek, ezt a cikket mikor veszik le
x4
Adrastheus, én sosem loptam, ezzel még a legnagyobb ellenségeim se vádoltak meg soha 🙂
Kiváncsi leszek, ezt a cikket mikor veszik le
x4
Acerola: én hallottam olyasmit, hogy a szegedi (? - nem a győztes sztem) csatában állami pénzen tankoltál, pedig nálad lényegesen erősebb játékosok is vártak a tankra.
Ja, és "kevesebbet loptam mint 1000 HUF"
Az annyi mint: nulla
Quicksilver, akkor téged mint "az a politikus aki sose lopott" faj utolsó kihalt mitikus példányát kiállítunk az eParlament dísztermébe a jelen és jövő politikusainak okulására. 🙂
Hopsz most látom Lisztesnek már ellenvetése is van 🙂
Azért a "kevesebbet loptam mint 1000 HUF" érdemrend átadásának feltételeibe biztosan beleférsz 😃
Még a horvát román támadás során a fegyverosztáson 500 hufot spóroltunk meg egy délután az államnak elkövetők Csokolanyi, Harcinyul, torma99. Az 500-as bankót megjelöltük, kíváncsiak vagyunk kinek a zsebéből kerül elő...🙂
Picsába torma99 ezért világít zölden a pénztárcám, vagy ti kékkel jelöltetek? Ha igen, akkor Murlockij zakója elég kéken dereng manapság...
Látom lisztes tud olyant amit én nem... ehh mindegy. Akkor engem is megvádoltak már lopással, Adrastheus...
De azt leszögezem, hogy én csak saját pénzből tankoltam életemben, és ehhez néha, amikor ilyen akció volt, kaptam fegyót. Még egyszer mondom: saját pénzből.
Mostmár csak Shaok vallomását várom, hogy kitől kapta meg a Vedelmi Tartalek jelszavát.
Mikrobi ott van a cikk alján...
http://raoworld.files.wordpress.com/2009/01/facepalm.jpg?w=400&h=320">http://raoworld.files.wordpress.com/2009[..]=320
facepalm...
Én is elismerem a munkásságát😃😃😃
Fura, én úgy tudom Quicksilver csak egy szánalmas bugkihasználó.
Mintha valami str bugot kihasznált volna...
Ja bocs, ez nem számít lopásnak, pedig az ez által nyert str-et átválthatnánk Lanára.
Nacil, én arra vagyok kíváncsi, hogy Shaok kitől kapta a jelszót. Nehéz felfogni?
Igen Mikrobi, ott a válasz a cikk alján.
"Nehéz felfogni?"
Üdv!
Véletlenül se akarok beleszólni urak,de szerintem Mikrobi arra gondol,hogy az ott a cikk alján nem feltétlenül vág össze az ő világképével.
Javíts ki ha tévedek.
Adrastheus egyetértek. Egy kezemen meg tudnám számolni azokat a régebbi politikusokat, akik nem loptak semmit az állam pénzéből.😛
Alja elit.
A cikk tartalmához no komment,viszont annyi,hogy Hekkat plz javitsd ki magyarra😃
Meg KÉRDEZNI...és nem Meg Megkérdezni😃
Jó de Shaoktól várta hogy kitől kapta a jelszót, ezt a választ megkapta...
rosszabbak vagytok mint a 'brazilok'
Marginaldefeat: thx, javítva 🙂
" Közben azon filóztunk, hogy ki alapította az orgot, hogy vele is küldessünk egy ticketet."
Az orgot én alapítottam, és Rige, majd pár perccel később Botyar is megtalált, még aznap.
Írtam is ticketet, de csak azt válaszolták rá, hogy állami orgról csak az elnök írhat ticketet...
(ennyi az én részem a sztoriból... és Rige tényleg elég sokat rágta a fülemet 😉