A Kétfarkúak története
Ketfarku Szervezet
Elnézést és vote-ot kérek azoktól, akik már ismerik e megkapó és izgalmas mesét, a cikket azoknak szánom, akik csak néhány hónapja vagy a közelmúltban születtek. Újszülötteknek minden viccpárt új.
A jelenlegi MKKP már a második ilyen nevű párt itt erepen. Az elsőről nem sokat tudok, hisz akkor még nem voltam itt, de mivel ehhez az eMKKP-hoz nincs sok köze, igazából nem is számít.
Az eMKKP-t két index-bummos játékos alapította, Pacus és Clericbaz. Alapvetően törpepártnak indultak. Ehhez csatlakozott később többek között Jama999(ma már RefDev néven osztja meg velünk tudását) és Zsizsik. A srácok rendületlenül spammelték a magyar médiát, egészen addig, míg fel nem dühítették az akkor még roppant férfias, ma azonban leginkább kukacok rágta Nincsent. Indult a pártelnöki választáson és meg is nyerte azt.
Innentől számítjuk a modern, nincsenista MKKP-t.Katz Feldkurat a nincsenizmust így fogalmazta meg:
nincsenizmus: az erepes politikai nézetek egy speciális fajtája. Ezen izmus követői alapvetően nem hozzák be ide irl-érzelmeiket, a játékot játékként fogják fel. Céljuk, hogy az erepublik kínálta politikai modult oly módon használják, ami még nem káros az egészségre. Meg szeretnék teremteni a világuralmat, utopisztikus elképzelések nélkül, pusztán a hatalom gyakorlása érdekében. Bár a hagyományos pártpolitikát fenntartásokkal kezelik, kénytelenek pártba szerveződni, hogy elképzeléseik nagyobb hangsúllyal jelenhessenek meg a médiában.
Nincsen operatív bizottságot szervezett, bevezette a személyi kultuszt és a vallási türelem szabad gyakorlását. A párt hirtelen növekedésnek indult, közel volt a top5 is, de ez egyeseknek nem tetszett és mindent meg is tettek, így végül nem indulhattunk el a kongresszusi választásokon. Mindez azt hiszem, júniusban történt. A következő két hónapban én (juccer) vezettem csodás pártunkat és sikerült elérnünk, hogy az öt legnépesebb párt között foglalhassunk helyet, de mivel zöldfülűek voltunk az erepes politikában, a választásokon inkább kevesebb, mint több sikerrel szerepeltünk, kevés képviselőnk jutott be magas támogatottságunk ellenére.A személyi kultusz intézménye megmaradt, alattvalóim Istennőként tiszteltek.
Szeptember hónapban I. Nagy Zsizsik kezébe kerül a párt, ami ekkor eMKKP-Zombipárt néven futott, egészen addig, míg a szabadkőműves forradalom el nem söpörte. Zsizsik lemondott, néhány napig Longleyy kezébe került a mérhetetlen hatalom, ekkor lettünk eMKKP-Lovagpárt.
Kanalasgem trónra kerülésével visszanyertünk igazi nevünk, megalakult a párthadsereg, a Falka, melynek nem titkolt célja a világuralom megszerzése. Gémet mrsomebody követte. A pártból került ki szociális, illetve külügyi államtitkár, hadügyminiszter és számos országgyűlési képviselő is.
Sok vezetőnk volt tehát, akik sokféleképpen képzelték el a pártot, felkerültünk, majd kiszorultunk a top5-ből, de mindvégig igyekeztünk hűek maradni elveinkhez, miszerint nincsenek elveink és soha nem is lesznek. Most azonban nagy munka vár ránk, fel kell éleszteni a pártot Csipkerózsika- (vagy Józsika, kinek mi) álmából.
Végezetül köszönöm mind a 100 fake-mnek, hogy rám szavazott, és természetesen a többieknek is!
Juccer,
Pártelnök
Termékenységistennő és Idealizált nőalak
Comments
permavau?
mek mekk
póóó
maxawaúú
valaha én is a kutyáknál kezdtem
jeeeee
megemlítettek egy cikkben(L)
Éljen Juccer!
vauuuuuu - éljen a falka
Csodás!
nincsenizmus fák je
Csak az emkákápéé héjjááóóó!
Csak az emkákápéé héjjááóóó!
áldassék
Egy két-kattos üzenete: VAAAÚÚÚÚÚÚ 🙂
Na ebből a cikkből is kimaradtam....🙁
Pedig határozottan függetlenként indultam képviselőnek az MKKP szineiben és végül még is fixen ott maradtam képviselői időm alatt, nem úgy mint tibix, aki határozottan MKKP-sként indult és még is gyorsan dobbantott onnan!😛
Slamx, egy képviselőnket sem írtam bele🙂
Kétfarokkal örökké! Én hiszek az ingyen sörben, én komolyan gondolom Urugay megtámadását, komoly just for funból!
juccer: Hát ez az!!!😉
Csak az emkákápéé héjjááóóó!
slamx de itt vagy a kommentek közt 😃
vége az első oldalnak?
vau vau
cica-párt
istennonket ingyen sorbe
furdessuk, hatha eljon az orok elet!