Join the new world

Mai írásom levélszerű formát fog ölteni. Meg is magyarázom, miért.
3. cikkemre érkezett pár komment. Voltak közöttük dícsérőek, voltak ellenvetések - ezt, azt is köszönöm! -, és voltak nem éppen építő jellegű benyögések. Most csupán a komolyabban vehető ellenvetésekre felelnék meg. Az elmúlt éjszakákat fejtöréssel töltöttem.

A következő ellenvetések adódtak:

1, a háború szerepe
"az erepen a háború egy katalizátorként müködik, ami pörgeti a gazdaságot, növeli az aktivitást. ha békében élünk a lakosság eltunyul és elhagyja a játékot."
Naivitás úgy érteni, hogy azt mondom, az örök békét tűzöm ki célul. Ám úgy látszik, többen is így tettek. Háború és béke folyamatos váltakozására épül az e-világ. Ez triviális. Melyik miről szól? Az aktivitás növelése, a termelés élénkítése valóban fontos következménye a háborúnak. Ám csupán olyasmiről van szó, ami a háború időtartamára, vagyis rövid időtartamra érvényes. Rövidtávú hatása van az aktivitásra és a gazdaságra. Én a hosszú távú hatását hangsúlyozom: a területszerzést. Több terület, több munkás, nagyobb termelés, fogyasztás és adóbevétel - az nagyobb GDP-t jelent. A rövidtávon elérhető dolgok az állam szempontjából semmit nem érnek, ha nem tudjuk azokat területszerzésbe átfordítani. A rövidtávon elérhető hatás nem gyarapít, csupán fenntart. Ennyit a háború szerepéről.
Ami a békét illeti, ezt szerettem volna hangsúlyozni. Békében a polgár jobban koncentrálhat a termelőtevékenységre. Vagyis minden nap dolgozhat, harminc nap után pedig megszerezheti a vonatkozó jelvényt (hardworker). És persze az illetményeként járó 5 aranyat. Ráadásul békében a fogyasztás is kisebb: a fegyvervásárlás jóval csekélyebb. Mindezt összevetve azt mondhatjuk, hogy békében a polgár gyarapszik, tartalékokat képezhet.
Kapcsoljuk össze a kettőt. Békére végső soron azért van szükség, hogy fel tudjunk készülni a háborúra. A horvát háborúk alaposan megterhelték tartalékainkat. A kincstár kénytelennek bizonyult rendkívüli (ha úgy tetszik vészhelyzeti) gyűjtést rendezni, hogy folytatni tudja az ország a háborút.

Világos lehet mindenki előtt, hogy nem tartozom a háborús uszítókhoz. Ám azt is nyomatékosítottam, hogy nem vagyok naív pacifista.

Területekre van szükségünk, lehetőség szerint könnyen megszerezhetőekre. Nem feltétlenül "high régiókra". (High régió = csak nehéz harcokkal megszerezhető, ám idővel kifizetődő terület.) Ezért is javasoltam a Partitio Austriae "fedőnevű" műveletet. Amely műveletnek előfeltétele, hogy Horvátország szabad kezet adjon Magyarországnak Közép-Európában. (Mellékesen megjegyzendő, hogy alacsony népességű területeket érint a Partitio. És Csehország veszélyeztetett helyzetén jelentősen javítana.)

2, Lionking
Való igaz, mit is akarna Horvátország Tibetben? Ám én csupán annyit javasoltam: Nyugat-Kínába engedjük ki őket. Ez nem csekély haszon a horvátok számára. Megegyezés híján másképp valószínűleg csak úgy tudnának kijutni Európából, ha előtte laposra vernének több Phoenix-államot. Hogy mit kezdenének már Tibetben, az nem a mi felelősségünk. Ha Liaoning kell nekik? ám tessék: próbálják meg elvenni. Ha sikerül? időlegesen elveszítünk egy értékes területet. Viszont a veszteség miatt, amit a horvátok Kínának okoznának, máris megérte nekünk. Bizonnyal akad, aki megérti szándékomat. Nyomaszt a kétpólusú világ gondolata. Rendben, Kína most éppen Phoenix-ellenes. Ám nem szükségszerű, hogy EDEN-barát is legyen. Az USA-val kötött paktuma pedig egy lépést jelent éppen ezirányba. Tehát: ha a horvátok bekavarnak, az a nemzetközi helyzetet a Phoenix számára javítja.
Az európai békés állapot mellesleg arra is alkalmat ad számunkra, hogy orosz területekről támadjon a szövetség Kína ellen. HelloKitty újra Phoenix terület lehet - mégha nem is magyar kézben.

3, a szövetségi rendszerek
Egyértelműen ez jelenti a legsúlyosabb ellenvetést. (Az elkövetője pedig nem volt más, mint Timotheus Katatiki.) Mit jelent ez? Egyáltalán nem azt, hogy ne köthetnénk békét önállóan. (Vernunft und Freiheit - emlékeztetnék.) Csupán azt, hogy békénket egy békerendszer feltételei közt gondolhatjuk el. A horvát-magyar béke mellett egy román-magyarral is számolnunk kell, valamint tekintetbe kell vennünk a horvát-szerb és román-szerb békéket is. (A jelenlegi frontok ismeretében pedig a román-bolgár és román-szerb békéket, és tán a román-moldáv békét szintén.) Békekötés nélkül viszont csupán egy hallgatólag fegyverszünetről beszélhetünk, nem többről vagy másról. Vagyis: békekötés nélkül bármelyik pillanatban számíthatunk újabb horvát támadásra. Nem hirdetek örök békét, csupán határozott időre szólót. Amiben tudhatnánk, hogy például az elkövetkező harminc napban nem érhet minket veszedelem. (Ezt garantálandó persze szankciók szükségeltetnek.)
A béke, egy átmeneti béke a nemzetek közösségének jól felfogott érdeke. De azért magunk közt csak elárulom: a béke inkább jelenti az EDEN érdekét pillanatnyilag, mint a miénket. A szabadság képessége (mely mindenkor birtokunkban van), most tárgyi lehetségességgel párosul. Szabadságunkban állna az a lovagias gesztus, hogy nem űzzük tovább a kimerült vadakat. Mi érdekünk volna rá? Hiszen mi már győztünk. Az USA kilépett az EDEN-ből, Bosznia-Hercegovina pedig átállt. Ezek persze nem kizárólag a Phoenix hatására történtek így, ám több mint valószínű, hogy a mi ráhatásunk is benne volt e két eseményben. Megerősödött a szövetség emiatt, és nem is kicsit. A béke tehát két fél érdeke: a győztesé, és a kimerülté. Józan ésszel csak az akar háborút, aki felkészült rá, és van elegendő tartaléka.

Ami pedig a büntetőhadjáratot illeti: nem látszik szerencsésnek. Nem csupán azért, mert egyelőre nem kecsegtet tartós sikerrel, de azért sem, mert a horvát-magyar kapcsolatokat ühümm jelentősen rontaná. "Wollt ihr den totalen Krieg?" Ám akarjátok! De akkor azzal is legyetek tisztában, hogy "kard által vész el, ki kardot fog". Világosabban: aki a totális háborút propagálja (mint neves kollégám, dr Goebbels), az joggal tarthat a feltétel nélküli kapituláció rémétől. Nem feltétlenül szükséges puszipajtásokká lennünk a horvátokkal. Elégnek tartanám ha a beszélőviszony helyreállna köztünk. Ami pedig egészen normális állapot.
Erős feltevés: mi volna, ha egy harmadik hatalom megtámadná Horvátországot és Magyarországot is? Jelen helyzetben az látszik valószínűnek, hogy az országaink között lévő partikuláris marakodás miatt nem volnánk képesek tisztán látni az összeurópai érdeket. Nem az EDEN és a Phoenix közötti ellentétről beszélek, mert az jóformán konstans. Egyensúlyi állapotot eredményező ellentét. Normális diplomáciai viszony a horvátokkal: ennyi a kérésem. Amelynek elérését persze súlyosan gátolja bármiféle büntetőhadjárat.

Egy további ellenvetés is volna, ám azt érdemben senki nem vetette fel. A következő számban majd én megteszem.

Ezeken felül persze még ezer más jutott eszembe; éjszakákon át gondolkodtam írásom problémáin. Messzire vezetnének. És nem is tartoznak szorosan ide. Egyet tartok csak közülük fontosnak. De a mai cikk azt hiszem, kellően hosszúra sikeredett, talán sokak számára kimerítőre is. Így azt a gondolatot majd legközelebb osztanám meg a művelt közönséggel.

Figyelmeteket köszönve:
Joseph Schelling