[Social] Merre is van az arra: Jeti vagy nem Jeti
Mandalaa
Az elnök jelöltünk Tricium a mi térfelünkre dobta a labdát azzal, hogy megkérdezett bennünket arról, milyen stratégiát szánnánk eországunknak az esetleges megválasztása esetén. Szerintem ez szép gesztus a részéről, ugyanakkor egy okos húzás is, okulva az elmúlt hónapok legmélyebb, leghevesebb konfliktushelyzeteiből, hiszen a román béke hírének már csak felemlegetése is a legkomolyabb feszültségek forrása számunka. Ő most elébe ment a dolgoknak, és bevallom nagyon kíváncsi leszek a közvélemény kutatás eredményére.
Nem értek a játék hadi részéhez, ha lesz ilyen előadás, ami elmagyarázza a fontos szabályokat a területfoglalásokkal kapcsolatban, akkor ismételten és feltétlen meghallgatom… azonban vettem a bátorságot, és a sok feltett kérdést én mindössze két csoportba rendeztem:
1) Románok minden mennyiségben, a legmagasabb szinteken, vagy
2) végre induljunk már el valamerre, bármely másik irányba, csak ne mindig ugyanazokat az ösvényeket, csapásokat, harci mezőket tapossuk minduntalan.
Ez az a kérdés, ami szerintem legnagyobb mértékben felelős a játékkedv alábbhagyásáért, és nem utolsó sorban gazdaságilag is orientál. Gazdaságilag ugye azért, mert a cégek termelékenysége alapvetően bizonyos régiók birtoklásától függnek. Az az ideális állapot, hogyha mind a tízféle régióval rendelkezünk.
A másik kérdés, hogy ha már szövetségbe tömörültünk, akkor új, közös hadjáratok tervezése, vezetése, végrehajtása számomra izgalmasabb jövőképpel kecsegtetne. Lengyel testvéreinkkel és a többi szövetségeseinkkel úgy érzem sokkal többre is képesek lehetnénk.
Természetesen szép eredmény, hogy megint eltöröltük a jetiket, és gratula minden dolgos, szorgos kéznek, én is megtettem mindent. Ennek ellenére úgy vélem nem merülhet ki a játék csak a románok elleni ádáz küzdelemben. Megértem azt is, hogy nem egyszerű a kettő ország kapcsolata, mégis örömmel venném, ha végre más vizekre is evezhetnénk.
Mandala
Comments
gyertek ide, 10 nap alatt 3 igazi jetit láttam, (nem made in Románia), át is menekültem a hegy túloldalára.
Free Tibet!😃😃😃😃😃😃
vasmegye te nagy utazó : D
sztem gyaluljuk a románokat annyiszor amennyiszer bírjuk 😛
Ők is ezt tennénk velünk
B︀ ︀e︀ ︀s︀ ︀t︀ ︀ ︀S︀ ︀e︀ ︀x︀ ︀ ︀D︀ ︀a︀ ︀t︀ ︀i︀ ︀n︀ ︀g︀.︀ ︀O︀p︀e︀n︀ ︀t︀h︀e︀ ︀l︀i︀n︀k︀ https://www.youtube.com/redirect?q=%6e%61%6b%65%64%2d%67%69%72%6c%73%2e%6f%6e%6c%69%6e%65%2f%6b%6b%2f%78%6b%44%57%43%39%3f%73%6f%75%72%63%65%3d%65%72%65%70%75%62%6c%69%6b%26%61%64%5f%63%61%6d%70%61%69%67%6e%5f%69%64%3d1786490