[monti] Novemberi eső

Day 3,252, 01:51 • Published in Hungary Hungary • by montaigne
Révkomárom, 2000 november

-Egy cappucinót kérek. Cukor nélkül.

Utálom ezt a szállodai szobát. Kicsi, szocreálos bútorokkal, csepegő vízcsappal, kopott szőnyeggel és dohos, vagy csak teledohányozott levegővel. Meg ami a legrosszabb, gyenge a wifi jel, ezért nem tudom nyugodtan, csendben olvasni a levelezésemet. Itt lent a bárban viszont jobb a helyzet. Amúgy sem tudnék mást csinálni, mint dolgozni, mivel kint a zuhogó eső amolyan Guns N’ Roses-féle November Rain hangulatot áraszt.

A bárban a pincéren kívül egy idős holland házaspár vitatkozik arról, hogy jó dolog-e Hollandiának az Euró, abban viszont azonnal egyetértenek, hogy Belgium megszívja és ez szemlátomást megnyugtatta, sőt talán még fel is vidította őket. Mögöttem egy üzletember-féle pötyög a gépén, velem szemben meg egy harmincas hölgy, aki viszont sehogy sem illik az összképbe. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy holland turista (az ember akárhova megy, beléjük botlik), nem is üzletasszony és sietve leszögezem, nem is az a fajta, aki pár ezer koronáért árulná önmagát. Nem úgy öltözött, kezében nem lóbál kistáskát, nincs centi vastagon kifestve és legfőképpen egyáltalán nem tesz hivalkodó mozdulatokat. Úgy néz ki, mint aki pontosan azért jött be a kávézóba, mert meg akart inni egy kávét és ez furcsa és zavarba ejtő. Miért akarna egy nem túl jól öltözött hölgy ilyen zuhogó esőben egyedül kávézni? Ráadásul miért issza azt a csöppnyi presszó kávét lassan egy kerek órája?

Ijedten kapom el a szemem, mint akit tetten értek. Végül is semmi közöm hozzá, de ha már itt ül a szomszéd asztalnál, nem tehetek arról, hogy összeakad a pillantásunk. Furcsa…most megint engem néz. Mi legyen? Mindegy…olvasom a levelezésem. Elvagyok vele egy ideig.

-Bzzzzzzzzzzzz, bzzzzzzzzzz, bzzzzzzzzzzz!
Na lássuk, milyen nyelven szólal meg a hölgy?
-Menj a francba, ne hívogass engem te büdös görény!
Nem meglepő, magyar nemzetiségű a hölgy és valószínűleg épp egy szakítási folyamat végső fázisában lehet. Ilyen dühödten az ember csak azt tudja gyűlölni, akit valaha szeretett. Nézegeti, szinte bűvöli a telefonját. Vár valamire. Basszuskulcs, megint összeakadtunk…

-Bzzzzzzzzz
-Igen anya…anya kérlek ne tedd le! Anya, tudom, hogy sok pénzzel lógok, de kérlek, könyörgöm segíts rajtam még egyszer!
-…
-Igen, rohadtul nagy bajban vagyok.
-…
-Igen, lelépett az a szemét állat, elszedte azt a kevés pénzemet is. Ma elvesztettem az állásomat, és mire hazamentem az áramot is kikapcsolták. Így otthonról sem tudok dolgozni, elbukom a másodállásomat is. Meg fűteni sem tudok, azt is kikapcsolták. A telefonomról is elfogyott a pénz. Fel sem tudlak hívni. Jaj, anya, segíts!
-…
-Értem anya…akkor magam fogom megoldani. Ne aggódj, majd megadom. Persze, hogy én is szeretlek anya.
-…
-Majd megoldom…
De ezt már elcsukló hangon mondta. A könnyei elmosták a szeme körül sminket és ettől amolyan szomorkás Pierrot-bohócossá vált az arca. Tudom…ez nem az én keresztem, de akkor is egy kicsit összeszorult a szívem. Most meg úgy néz rám, mintha tőlem várná a megoldást, miközben a zaccból megpróbál még egy kis levet kifacsarni.

Értem én…de mit tudnék segíteni? Tettem egy kis kitérőt a toalett felé és szóba álltam a pincérrel:
-Uram, az a hölgy…akaratlanul is belehallgattam a beszélgetésébe.
-Én is, szomorú történet, de mindennapos.
-Kifizetném a hölgy kávéját és ezen felül meghívnám őt még egy nagy bögre cappucinóra sajtos croissant-nal. Szeretném, ha nem árulná el neki, hogy én voltam. Csak annyit mondjon, hogy ő a szerencsés ezredik vendég ebben a hónapban.
-Rendben. De talán inkább azt kellene mondanom, hogy idén az ezredik.
-Önre bízom.

Ismét belemerültem a munkába, mindössze a szemem sarkából láttam, hogy a pincér visszaveszi és eltépi a korábbi presszó kávé pénztári blokkját és széles mosoly kíséretében letesz az asztalra egy „Extra Large Cappucino”-t egy finom, omlós sajtos croissant-nal. A hölgy döbbenten nézegette, majd egy félénk biccentést küldött felém. Talán egy hangtalan köszönöm is kicsúszott az ajkai közül. Hm…vajon kilogikázta, vagy csak megérezte, hogy én voltam? Végül is mindegy. Jé, és mosolyogni is tud…csak sajnos, szinte azonnal megint „füst ment a szemébe”. Nincs jó napja. Megkockáztatom, hogy az én kávé meghívásom volt az első jó dolog, ami vele aznap történt. Ismét patthelyzetbe kerültünk. Látom a szemében, hogy „még, még, még”. De mit?

Ebben a pillanatban a mögöttem ülő üzletember révén háromszereplőssé vált a pantomim drámánk. Komótosan odasétált a hölgyhöz és leült vele szembe.
-Jó estét hölgyem! Meghívhatom egy bármilyen italra, ami erősebb a kávénál?
-Minek néz engem, uram? Azt hiszi, hogy én csak egy rongyos kurva vagyok?
-Én egy olyan hölgynek nézem önt, aki pillanatnyilag gondban van. Persze nem akarok tolakodni. Egyszerűen mondjon nemet és itt sem vagyok!
-Amint látja, van mit ennem, van mit innom.
-Ezt igennek tekintem. És azt se felejtsük el, hogy negyed óra múlva záróra.
-…
-…
-…
-Hány koronával tartozik a közüzemi szolgáltatóknak?
-Legalább háromezerrel, talán még annál is többel.
-Otthon meg gondolom, hogy hideg van és sötét.
-…és a vezetékes telefont is lekapcsolták
-Akkor ha gondolja a továbbiakat megbeszélhetjük a szobámban.
-Ami azt illeti…nem nagyon van jobb választásom. Beszéljük meg a szobájában!

A lengőajtóból még egyszer visszanézett rám.
Talán csak én képzeltem bele a vádat és a csalódottságot a szétsírt szemébe?
Még záróra előtt sikerült az összes levelemet megválaszolnom.
Holnap nehéz napom lesz.


[monti] Novemberi eső
erepublik.com/en/article/2616688