[MK] Fegyverbe !
eMagyar Kormany
Tisztelt Magyarok!
Az előző jelentésem óta sok minden történt a Szövetségesek ligája küldetés alatt, de a magyar helyzetről való tájékoztatás élvez elsőbbséget.
Véres kardot hoztam,
Őseink véres kardját,
Sorsdöntő harcra kész a nép.
Megvédjük szabadságunk,
a Bruce-családnak ellenállunk,
Nem kell a szlovén istenség.
A románok lehűtötték eredi régióinkat, vagyis Budapest (CH), Miskolc (NH), Debrecen (NGP) továbbra is náluk van.
A szerbek viszont szeretnék átadni a dunántúli régiókat Győr (WTD), Sz.fehérvár (CTD), Pécs (STD), valamint Szeged (SGP) nyilvánvalóan a szabálymódosítások miatt, melyek agu.23-tól, erep 3,929 napjától él majd.
szlovéneknek, akik NE-t adtak ránk. Hétfőn erep idő 03:36-kor aktiválódik. A válasz NE-t beadtam, elfogadásra kerül természetesen.
Hadba szólítom hát az országot, Szlovénia ellen.
Ellenük esélyesebbek leszünk, mint teszem azt a rác vagy mócok ellen, noha nyilvánvalóan bírják majd a nevezettek és Asteria teljes támogatását.
Tegyük meg, amit meg tudunk tenni, cselekedjük meg, amit megkövetel a Haza!
A Pacifica légicsapások mindegyike lepattant Horvátországról.
Az ellencsapások felemásra sikeredtek, kezdeti sikerek, majd patthelyzet következett. A kudarc, illetve megtorpanás oka részben a chilei NE késlekedése (így lengyeleknek sebzésbónusza volt TP-ben ellenük 1 napig, valamint például a venezuelai mppp szett lecsökkentése az AS-beadvány költségeinek csökkentése reményében - így esett meg, hogy nekünk sem volt velük mpp-nk - ezért a League of Allies küldetés alatt őket kevésbé támogatták)
Bővebb jelentés a horvát kormánycikkben olvasható részletes sebzésadatokkal országokra lebontva.
Mexikó kilépett a Pacificából, erről jelentést adtunk közre, és végül, ahogy vártuk be-átlépett az Andes szövetségbe, vagyis a mi oldalunkra.
Ezt diplomáciai sikernek könyvelhetjük el.
Előre !
Ronin
Comments
[MK] Fegyverbe!
erepublik.com/en/article/2676581
Lájkold, iratkozz fel, oszd meg!
Signed !
Egy ketkattos kerdes... kinek akarjak odaadni a szerbek, a romanoknak v. vissza nekunk ?
ROMHUN ETERNAL!
erepublik.com/hu/party/romhun-eternal-3417/1
[removed]
Rutinos öregek, féllábú veteránok fegyverbe...nők, még inkább az idősek, fiatalok és gyermekek..
[removed]
csak a vicc, csak a poénkodás. hányingerkeltő az újságcímed is. Sajnos hiába ticketeltük, románoknak ez tetszetős... szánlak téged, hogy tudsz magyarul, és mégis román a szíved.
[removed]
magasrol leszarom a szanalmadat
NULL vagy
Egy null. Félidő. Most te jössz, gyáva oroszlán
Akkor üzemeltetői módban és nem kódolósban újra:
/dev/nul vagy.
Mit nem értesz? Majom.
Te mumushumus, édesanyád szokott nullával osztani néha?
Nulla in mundo pax sincera ... dulcis Jesu, est in te. ...
kakasfigter te hogyan lettél te az állatkert szóvivője?
mumus mutattuk már neked a térképet kinek megkorra és kiderült te szinte mind lányok vagytok csak 🙂
A homokos magus úton hosszú szekér ballagott.
Na, lehet nem vetted.
Megpróbálom újra.
Ha 0 vagy, vagy akár annál kevesebb, akkor vagy valami. Pl. -1.
Ha NULL vagy, akkor még az sem.
Ezt próbáltam udvariasan megírni, lehet ügyetlen voltam.
Nincsen mit.
HAUL!
huszonot o7
Sün!
o7
Végre egy jó MK.
Mi ez a komcsi cím? 🙂
A Haza minden előtt !
Mindig előre nézz, soha ne hátra, de ne is próbáld kitörölni a múltat, mert az is az életed része, és az tett azzá, ami vagy.... Házad előtt ha tót jár, Már ohajt, mint a tatár, Csipkét, más egyebet, Tudja ördög, mi ebet. Parancsolja, hogy ... Mert nincs, es nem lesz...
Ez valami ETA szám szövege? Nem rémlik régről...
Event II 🙂 folytatódik,..... inkább ezt írt lehet nagyobb lesz az igyekezet ??
Reméljük sikerül ha nem is az elején de kicsit később kifárasztani a sok gyarmatukat 1xre rwzni és vissza tudunk jönni eredetire!!
Kitudja mithoz az Ősz itthon is hátha erre fúj egy babyboom 🙂 😉 !?
A szlovének ellen mindenképpen több esélyünk lesz, érdemes megpróbálni. Szlovéneknél talán legendákból is kevesebb és alacsonyabb szintű van, mint a szerbeknél/románoknál. A Bruce família azért jelentős sebzés és pénztartalékon ül, de ha szervezetten ütünk, megszoríthatjuk őket. Ha esetleg közvetlen csatákban nem tudunk elérni semmit az Asteria támogatás miatt, akkor is RW-ben talán gyakran fogunk tudni felszabadulni és TW jelleget ölthet a megszállásunk, ami már jobb, mint a tartós idegen uralom.
Ha meg esetleg még ezt sem engednék, akkor érdemes lesz a TW-jeiket elrontani, lezárni, megpróbálni megakasztani, mert arra rendkívül allergiásak és Asterián belül is nem egyszer vesztek össze ezzel-azzal TW lehetőség elvétele miatt. Régebben azt írta Bruce, hogy ő a magyarokat nem akarja megtámadni, mert nem látja értelmét. Ha tudunk neki eleget ártani így vagy úgy, akkor legközelebb nem ugrik így a román-szerb parancsra.
Mexikó átlépése valóban siker, de nagy jelentősége nincsen, mert Mexikónál mi szlovákiai magyarok is többet ütünk.
A szerb és román hozzáálláson fog múlni...ha odarakják magukat, elesünk, ha nem akkor horvát segítséggel, megmaradhatunk egyelőre...
ja, hogy a league of allies ablakban a számláló nem az event kezdetét, hanem a végét jelzi.
pfffffffffff.
[removed]
döbbenet.
[removed]
[removed]
Ja, hogy ez a deutérió pakolás vagy. Aha.
lehet hazatelepülök az usa-ból 🙂
persze szép álom, mert szlovénia is 3x akkora erőt képvisel mint mi....szóval lelkesedjünk, lelkesedjünk, de minek 🙂
Bár azt tudjuk már hozzászólásodból, hogy csak pár napja (hete, hónapja?) játszol mégis bizonyos dolgokat jobban értesz és tudsz mint az itteni többség, de légyszi írd már meg, hogy a magyar-szlovén sebzésarányra vonatkozó infód honnan származik.
.
Köszi!
"Az az állam, amely eléri a 4,000 Nemzeti Erőt automatikusan birodalommá válik.
A Nemzeti Erő egy ország erejét reprezentálja annak katonai erejének és az általa uralt régiók függvényében. Olvass róla többet
6 Szlovénia 1,734
16 Magyarország 818"
Nos nem végeztem kutatásokat, nekem ez is elég, mert az eddigi 3 hónapos tapasztalatom azt mondatja velem, hogy nagyjából jól mutatja, plusz végignézve a térképen, elég komoly területet birtokolnak. Ez alapján elég vszínű hogy pofán fognak baszni minket, de én lennék a legboldogabb ha nem így lenne.
Érdekesség: Amikor legutóbb néztem hatszázvalahány pontunk volt - ezért mondtam a 3x erőt, így akkor csak 2x, bocsánat) szóval belehúztunk kicsit. Persze ez lehet a területszerzés meg esetleg event miatti ÁP váltók is, ki tudja..
Mondjuk szívesen venném ha a balfasz kötözködős cikkek helyett felmutatnál valami komoly elemzést, bár sztem ennek olvasásával nem kell rongálni majd a szemem 🙂
Én nem balfasz kötözködös cikkeket írok, hanem jutalmat osztok, ha valaki BH-zni lát vagy valakit leütök BH-ról. Azért teszem ezt, mert a hozzád hasonlók azt hazudják kisdivben BH-zok és miattam harcolnak a kisdivesek
Eddig senki sem jelentkezett. a jutalmakért, a BH-im sem szaporodtak. Szerinted kiben van a hiba?
.
Javaslom továbbra is terjeszd, hogy a szlovének 3x erősebbek nálunk.
Eddigi tapasztalatod is alátámasztja ezt ahogy írod.
A: De, balfasz kötözködős cikket írsz, az ideológiád amit kreálsz rá tökmindegy
B: Kétlem hogy tudnád ki a "magamfajta"
C: Tanulj meg értően olvasni
Továbbra is tartom hogy nem lehetsz ekkora hülye, szóval bízom benne csak a balhé kedvéért csinálod, persze csodák mindig vannak...
Részemről utolsó volt hogy leálltam sakkozni a galambbal
(esetleg tán ha egyszer véletlen agyműködés minimális jeleit tapasztalom a "beszélgetésben"..)
Ja igen... csupán annyit kérek, hogy ezt a részt ne írd oda:
.
"szóval lelkesedjünk, lelkesedjünk, de minek "
.-
NULLA erőddel ne lelkesedj, te dolgod, téged nem érint a megszállás.. rendben, de az a "minek" az ami irritáló.
Az meghogy nagyarccal ökörségeket terjesztesz az erőviszonyokról, az legyen a te dolgod.
De ha ismét felhozod, kénytelen leszek azt feltételezni, hogy épp úgy piti érdekből hazudsz erről, mint mágusék arról, hogy a románt tápoljuk, ha magyar csatában román ellen áttoljuk a falat.
.
Lehet te sokkal jobban érted ezt a játékot mint én, de a nettó hazugságokat nem lehet sokáig fenntartani, főleg ha látszik, hogy a szerzési vágyatok áll a háttérben.
SzSziszka ez nem ilyen egyszerű, Szlovénia azért birodalom, mert sok területe van, amiknek a nagy része bérlet, TW, vagy olyan megszállás ahol nincs velük szemben nagy ellenállás pl USA. Szlovénia ezt a helyzetét nem annyira a saját erejének köszönheti, mint inkább annak, hogy a legerősebb szövetség tagja. Önmagában a sebzése kb a fele Magyarországénak.
a helyzet az, hogy Szlovénia az elmúlt 4 hétben minden héten kevesebbet sebzett, mint mi....
az nemzeti erő attól is függ, hogy egy ország hány régiót birtokol.... a szlovéneknek több van, mint nekünk, ami érdekes nézd meg a nemzetek heti sebzés eredményeit. minden héten többet sebzünk, mint ők.
A nemzet pontszamai, meg a birodalomma deklaralas valoban nincs egyenes aranyban az adott nemzet polgarainak sebzesevel - viszont a nemzeti pontszama talan meg jobb es pontosabb kozelites azt illetoen, mire szamithatunk - ugyanis eSzlovenia pontszama pont a birtokolt regiok es eroforrasok szama miatt is nagyobb, mint a tobbet sebzo eMagyarorszage - ez pedig nagyon jo indikatora a rendelkezesre allo es bevetheto szovetsegesi hatter erejenek, a haboru kimeneteleg pedig ez donti el vegsosoron, nem a ket orszag lakosainak sebzese onmagaban.
Szerintem annak, hogy Szlovénia egyszerre tud "birtokolni" egy csomó országot és régiót az az oka, hogy ezeket senki nem meri, nem próbálja elvenni tőlük, mert aki ilyenekkel próbálkozna az az egész Asteria haragját magára vonná. És nem az, hogy MPP-n keresztül ténylegesen akkora segítséget kapnának, amivel ezeket egyszerre meg tudnák tartani.
Biztosan sok segítséget fognak kapni MPP-n keresztül Magyarország ellen, de nem hiszem, hogy a nemzeti pontszám jó indikátora lenne annak, hogy milyen erősek egy tényleges csatában.