[MK] A második impeach és a politikai paletta

Day 4,141, 08:25 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany


Tisztelt eMagyar Honpolgárok!

A hónap folyamán immáron második alkalommal beadásra került az ellenzékbe szorult, viszont kongresszusi többséggel bíró korábbi vezetés által, az elnök elleni bizalmatlansági indítvány. Erről nem történt egyeztetés a kongresszusi körlevélben mindössze egymás között vitatták meg. Az előző próbálkozással szemben - ami ennek ellenére sem érte el a szükséges többséget - a mostani puccskísérlet támogatására a sajtóban nem tartották szükségesnek cikk kiadását amiben egyáltalán megpróbálnák megmagyarázni az okokat, amik alátámasztják ezen lépés meghozatalát.

Mindezek ellenére a Kormány elutasítja az eddigi alaptalan vádaskodásokat, eMagyarország és polgárai érdekében a további munkát folytatni kívánja így a fentiek miatt a beadványt mindössze troll beadványnak minősíti és kéri a tisztelt kongresszusi képviselőket a leszavazására bár a többségük miatt úgy véljük másodjára sikerülni fog visszakapaszkodniuk oda, ahonnan népakarattal két héttel ezelőtt el lettek távolítva. A tisztelt választópolgárok számára pedig szeretnénk egy összefoglalót adni az aktuális belpolitikai helyzetről.

A jelenlegi politikai paletta az eRepublikon mindössze kétpólusú, bár a korábbi választásokon ellenzékbe került vezetés propagandája szerint 5 párt közül választhatunk és a szabályok szerint is a Top5 párt közül kerülnek ki a kongresszusi képviselők. Jelen cikkben ezt az 5 pártot szeretnénk bemutatni.



1. NÉP - Nemzeti Ébredés Pártja
"Egyik kimagaslóan fontos területnek a fiatal játékosok felkarolását, játéklehetőségeinek kibővítését és szórakozásuk támogatását tartjuk. Számukra lehetőséget biztosítunk, hogy megszerezhessék a kormányzati munkához szükséges tudást és tapasztalatot."

eMagyarország egyik legnagyobb nemzeti pártja amely az eMagyar játékosok érdekeit figyelembe véve folyamatos és aktív kongresszusi munkával próbál érvényt szerezni ennek, lehetőséget biztosít tagjainak hogy képviselőként betekinthessenek a kongresszus működésébe és ez által még egy medált is begyűjthessenek. Nem vállal közösséget olyan döntésekben amely aránytalanul hátrányba hozná bármely részét a lakosságnak vagy ellentétes lenne eMagyarország érdekeivel.


2. Magyar Civilek Pártja
"Csatlakozz a mozgalomhoz. Fegyvereket kérjük a ruhatárban hagyni. Ez a Magyar Civilek Politikai Érdekérvényesítő Mozgalma!"

eMagyarország második legnagyobb pártja, illetve a kongresszusban négypárti együttműködéssel MCP-HMSZ-KARD-MLP formában - amely lényegében egy baráti társulás - képviseli az ország érdekeit. Az első - bukott - impeach-et beadó képviselőt és a támogatására kiadott cikk szerzőjét is tagjai közt köszönthetjük. A párttal és céljaival kapcsolatban több információt nem találtunk, kérésünk el lett küldve a pártelnöknek és amint válaszol frissítjük.


3. Határontúli Magyar Szövetség
"Szívesen látunk minden magyar érzelmű, határok nélküli játékost. Az a párt kezdetektől fogva nem a politikáról szólt."

eMagyarország harmadik legnagyobb pártja, illetve a kongresszusban négypárti együttműködéssel MCP-HMSZ-KARD-MLP formában - amely lényegében egy baráti társulás - képviseli az ország érdekeit. A második impeach beadója a jelenlegi pártelnök.
Szempy pártelnök kérdésünkre így válaszolt: "Látom lejárató cikkbe kell szóval inkább nem írok mert tök mindegy. Nincsen semmiféle együttműködés a pártok között csak úgy vélem senki se szereti az olyan elnököt aki négy és fél órából egy 15 percre ha megáll az autóval és veszi a fáradtságot hogy felnéz, de van hogy fel se néz egész nap. Erre szerintem senkinek nincs szüksége. Nincs semmi féle baj a kezdő elnökkel, csak akarjon tenni ott lenni és tanulni, ha meg nem akar akkor köszi szépen NÉP droidok hogy megszavaztatok egy előre kijelentett inaktív elnököt és köszi a medált de lemondok az elnökségről adjatok be egy impöcsöt." Sajnálatos módon egyébként nem kívánta megfogalmazni pártja céljait viszont valótlanságokat sikerult írnia.


4. A KARD
"Azoknak, akik azért vannak itt, mert játszani akarnak. Azoknak, akik a játék lehetőségeit használva tennének eMagyarországért. Egy igazi közösség, nem csak mi szerintünk. www.rizon.net/chat #kard Hajrá!"

eMagyarország negyedik legnagyobb pártja, illetve a kongresszusban négypárti együttműködéssel MCP-HMSZ-KARD-MLP formában - amely lényegében egy baráti társulás - képviseli az ország érdekeit. Tagjai között szerepel Dr.ago14 aki a korábbi elnökválasztásokon nem kapott bizalmat és az impeach után az ő vezetésével tér vissza az ország arra az útra amire nem kapott felhatalmazást a szavazóktól. A párttal és céljaival kapcsolatban több információt nem találtunk, kérésünk el lett küldve a pártelnöknek és amint válaszol frissítjük.


5. Magyar Légió Párt
"Mi vagyunk a Légió, köztünk lenni mindig jó! Ki egyszer ide bekerül, élve sosem menekül! Kedvenc italunk a sör, isszuk, mint az állat, ha kifogyunk, nagy a bánat, megyünk és ütünk is párat!"

eMagyarország ötödik legnagyobb pártja, illetve a kongresszusban négypárti együttműködéssel MCP-HMSZ-KARD-MLP formában - amely lényegében egy baráti társulás - képviseli az ország érdekeit.
Heroine17 pártelnök kérdésünkre így válaszolt: "Pártom szerintem olyan, mint az összes többi párt. Van pár aktív játékos, akivel meg lehet beszélni az aktuális ügyeket. Az ország érdekeit képviseljük elsősorban, próbáljuk megbeszélni a pártfalon, vagy telegramon a kérdéses a dolgokat. Nincs iránymutatás, mindenki a maga belátása szerint dönt."



A kongresszusi választásokon jó eséllyel a fenti 5 párt fog szerepelni választhatóként és az így megválasztott képviselők döntenek majd olyan kérdésekben mint például TW-k indítása vagy leállítása. Úgy véljük sikerül felelős döntést hozniuk a választópolgároknak is, mivel a leadott szavazataikkal vagy a szavazástól való távolmaradással a saját emagyarországi életüket befolyásolják.

Üdvözlettel
eMagyarország Kormánya