[MHP] A választások értékelése
MHP - Magyar Hazafiak Partja
Mint azt már bizonyára tudjátok, a párt 9 helyet szerzett a kongresszusi választásokon. Ez egy nagyon szép eredmény, bár sajnos a tervezettnél gyengébben sikerült a dolog. Ettől függetlenül szeretném megköszönni minden kedves szavazónknak, hogy ránk szavaztak, és sajnálom, hogy a pártunk tagjainak jelentős része nem szavazott, vagy nem ránk szavazott. Mint pártelnök, igyekszem minden párttagunkat elérni, meggyőzni, hogy a párt által kiállított képviselőjelöltek alkalmasak a feladatra, és megérdemlik, hogy képviseljék eMagyarország legnagyobb pártját. Szorgosan munkálkodunk a sikerért, de úgy tűnik, akad még tennivaló.
Gratulálok minden bejutott képviselőnknek, név szerint: Hekkatnak és Kolozsnak, eMagyarország 2 ex-elnökének, Rhualnak és Count Adynnak, eMagyarország 2 ex-hadügyminiszterének, Carpediem4lifenak, romániai magyar nagykövetünknek, Pallrnek és Radrának, A Hunyadi század illetve a Hun horda katonájának, David 1116nak, a pártsereg korábbi parancsnokának. (Rajtuk kívül még én, Lisztes, a párt elnöke kaptam a bejutáshoz elegendő mennyiségű szavazatot.)
Remélem eredményes kongresszusi munkát tudunk végezni, és jól fogjuk a szavazóink érdekeit képviselni.
Hamarosan várhatóak a sajtóban elemzések a választásokról, már volt is pár, én csak egy elgondolkodtató adatot szeretnék közölni, ami jelzi, hogy van hová fejlődnie a pártnak, ami a szavazóink elérését illeti. Tisztában vagyok azzal, hogy van más pártokból is delegált a HHHnál, Szolidaritásnál, Kardnál is, de erről szerintem Akitlosz részletes elemzéssel fog szolgálni.
Az adatok sorban:
A párt neve, taglétszám, kapott szavazatok, bejutott képviselők és végül a kongresszusban megszerzett helyek %-os aránya.
KAR
😨717, 981, 7, 17.5
MHP: 1693, 957, 9, 22.5
CNRP: 734, 664, 5, 12.5
SzP: 965, 1017, 11, 27.5
HHH: 431, 610, 8, 20
A Kard 137%-osan, az MHP 57%-osan, a CNRP 90%-osan, az SzP 105%-osan végül a HHH 142%-osan szerepelt. Úgy gondolom ezek a számok tanulságosak, ezeknek a számoknak a tükrében kell terveznünk a továbbiakban. Annyi látható, hogy az újoncokat úgy tűnik nem igazán sikerült megfognia a pártnak, ami nagyon sajnálatos, tekintve, hogy miénk az egyik legaktívabb chatszoba.
Annyit ígérhetek, a párt nem adja fel, hiszen nem rossz teljesítmény a mostani sem, tudom, hogy ennél jobbra is képesek vagyunk. A képviselőjelöltjeinkkel igazán nem lehetett panasz, hiszen egytől-egyig rászolgáltak a párt képviseletére. A többi pártnak csak annyit üzenek, találkozunk egy hónap múlva
🙂
SZAVAZÓINKNAK KÖSZÖNJÜK SZÉPEN A VOKSOKAT!
Lépjetek be ti is a pártba, hogy egy ERŐS MAGYARORSZÁGOT tudjunk magunkénak!
Lisztes, a Magyar Hazafiak Pártjának pártelnöke.
Referencia
Csatlakozz eMagyarország legnagyobb pártjához!
Válaszd az ésszel politizáló jobboldalt!
Válaszd azt a pártot, amelyik minden hónapban kiváló szakembereket ad az aktuális kormánynak!
Válaszd a Magyar Hazafiak Pártját!
Itt érsz el minket: http://mibbit.com/chat/#mhp - Egy jó társaság: MHP
.
Comments
vót 🙂
GO MHP GO es koszonom a szavazatokat
http://www.erepublik.com/en/article/bejutottam-k-sz-n-m-1-1167426/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/beju[..]/1/20
vót
Grat 🙂
vote ...
"Annyi látható, hogy az újoncokat úgy tűnik nem igazán sikerült megfognia a pártnak, ami nagyon sajnálatos, tekintve, hogy miénk az egyik legaktívabb chatszoba"
szerintem a chatszobáig el sem jutnak az újoncok 🙂 van 1-2 kivétel: pl én... 🙂 de az kevés.
Szoli megérdemelte hogy kevés tagal kerüljenke be😃
gg
Erre gondolsz?
http://www.erepublik.com/en/article/a-v-laszt-s-sz-mokban-1169287/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/a-v-[..]/1/20