Állásfoglalás

Day 732, 07:50 Published in Hungary Hungary by Kommunista Part

Itt az ideje normálisnak lenni! (vagyis igyekezni kellene az élet legnagyobb kihívását megkísérelni elérni)

A mai újságok egyike összefoglalta, melyik országok a mi legnagyobb ellenségeink. Talán velük kéne foglalkozni, nem egymás szapulásával.

Mint szélsőbalos párt a radikális változtatásoktól nem riadnánk vissza. A pénzről beszélek. Az állam most ne költsön semmire. A Nagy-Magyarország Alapítvány is felismerte az idők szavát, lemondott az ezer forintos tiszteletdíjról, jobb időkben majd nyilván visszakaphatja, amit a kongresszus neki ítélt, respect. A hadsereg is mondjon le a lóvéról, mert békeidő van. Az értéktelen, haszontalan területek védelme nem háború, csak hadgyakorlat. Arra ne költsünk állami lóvét. A hadsereg akkor kapjon zsoldot az államtól, ha feladatot is kapott hozzá. Háborúban viszont nyomatni a seregnek ezerrel a fegyvert.A nagy hódítások kora mintha lejárt volna. A védelem élvezzen elsőbbséget. De nem is kell lemondani a pénzről, nem kell egyszerűen kiutalni.

Továbbá az elitet be kell olvasztani az RMA-ba, névleg persze történhet fordítva, a hagyományőrzés végett. Az RMA egy gyorsreagálású egységnek indult, szükség esetére, Rhual találta ki. Az elitnek régen ugyanez volt a feladata, nem látom a feladatbeli különbséget a két egység között.

Az a harc, amit az ellenfelek terveznek ellenünk, ha minden igaz, úgy lesz kivédhető, ha az egész országot hadsereggé tesszük majd, mindenkit. Rengeteg már az FM, a general, össznépi szinten hatékonyabbak vagyunk, az állam a nép felfegyverzése felé mozduljon el, arra képezzen alapot. Tekintve, hogy egy csata 24 óráig tart, ezért nehéz elszalasztani. Tehát ha kevés a zsé, legalább jól osszuk szét.

Javasoljuk, hogy a költségvetési kiigazítással egyidejűleg és készülve az új időkre az állam alapítson elkülönített pénzügyi alapot arra, hogy az MPP-ket mindig ki tudjuk fizetni, akár úgyis, hogy a teljes összeget mi fizetjük ki kisebb országok esetében. 100 goldért jelenlegi árfolyamon pár száz ember utaztatása lenne megoldható repjeggyel, ha valamelyik barátunk bajban lenne. Az Mpp hatékonyabb módszer egymás segítésére.

Jó étvágyat kívánok a csokis békához, mert igaz a békát le kell nyelni, de legalább könnyebben csússzon le.