[LG72]Kaja (wellnes) bogár
lgabor72
Sziasztok!
Többeket láttam panaszkodni és velem is többször előfordult, hogy nem tudtam kajálni, pedig volt még bőven kajálási lehetőségem és kajám is akad.
Ez egy bogár.
Ebben az esetben tulajdonképpen az életerő már 100 pont, de a rendszer úgy értelmezi, legalábbis annak harci modulja, hogy 0 ponton állsz, azaz nem tudsz harcolni.
Viszont mivel tulajdonképpen 100 ponton áll az életerőd ezért kajázni/csokizni sem tudsz.
Én ezt a problémát úgy oldom meg, hogy valamelyik cégemben dolgozom egyszer.
Az életerő lemegy 90 pontra és minden megy a régi kerékvágásban.
Gábor
Comments
Hmm, nekem még nem volt ilyen, de előfordulhat minden. Nekem anno olyan volt, hogy nem számolta a MU orderhez a killeket. Ha sokat frissítettem akkor mondjuk minden másodikat.
velem is előfordult, ott konkrétan ponton állt az életerő.
fél napos várakozás/kísérletezgetés után végül az hozott megoldást, hogy kitettem az összes kaját a piacra és csokit hajlandó volt enni. utána működött a kajálás rendesen.
Eljő még az idő, mikor majd kajálni is csak goldért lehet.
Nálam harc közben fordul elő de egy F5 mindig megoldotta.
Én ha nincs étvágyam, iszom valami alkoholt.
egyből megjön a kedvem az evéshez.
ALKOHOLT A JÁTÉKBA!
ALKOHOLT! SORT BORT PALINKAT!
te nem a regi Gabor vagy. 😃
te nem a regi Gabor vagy. +1
nálam is a meló javította meg...
másik bogár a minden refreshre új ellenfél..ilyenkor ne harcolj amíg meg nem javul (ez valami szar szerver szinkronizációs probléma többször reportoltam már de még eddig a valós kód hibát sztem nem orvosolták), max csak baszókával mer az 1ből kinyiffantja az ellenfelet és mind1 h idközben újat dob be a rencer...
van új Gábor?
harcos megszállta, kreg irt ilyen cikkeket
Nálam egy olyan bug van régóta, hogy pl dolgozok 50 cégben egyszerre, és csak 498 vagy 496 wellnesst von le.
Kicsit bogaras már ez a játék. Egyébként 96 wellnessel lehet 10 helyen melózni.
ktamas76: kevesebbel is.
Ugyanis, ha munka után, lenyitod a fület, s kevesebb életpontod volt, mint amennyi a munkához kellett, akkor kiírja, hogy mennyi kaját ettél meg.