[Laurh] A Cápa visszatér 14' Március

Day 2,293, 05:11 Published in Hungary Argentina by S H E M P


Üdv mindenkinek!

Hónap elején már felötlött bennem, hogy újra indulnék az elnöki székért, de ezt a későbbiekben elvetettem. Megvolt a jelölt is akire szavazni fogok. A kampányok alapján a végén inkább mégis úgy döntöttem, hogy indulok. A programokban voltak olyan gondolatok, tervek amivel egyetértettem, de sok lényeges dologgal nagyon nem, ezt a későbbiekben a kormányprogramomból olvashatjátok. Akik ismernek vagy emlékeznek régebbi elnökségeimre azok tudják, hogy inkább a hadügyi irányvonalat erőltetem, ez most sem fog változni.

4x voltam eMagyarország elnöke, többször Hadügyminiszter (+helyettes, tanácsadó stb). Elnökségeim során elmasíroztunk csigaföldre, elfoglalva RA-t, elvettük először az eMagyar történelem során a horvátoktól NWC-t, elfoglaltuk Ukrajnát (nagy semmittevés után) és azóta is kissebb megszakításokkal bónuszokkal lát el minket, elindítottuk az orosz hadjáratot (ami után eljutottunk Amerikába). Így a tapasztalat hiányával úgy érzem semmiképp nem lehet gond, se nálam, se a csapatomnál - nem először fogunk piros gombot és háborút látni.

Hamarosan kiadom a kormányprogramom és a kormánylistát!

Üdvözlettel: Laurh