[kultura] Volt vagy nem volt nagy az Unió ???

Day 2,190, 13:48 • Published in Hungary Hungary • by szekely ostor
Gondoltam elkezdek fordítgatni olyan cikkeket amik a RL sajtóba jelentek meg, amikről a magyarországi polgárok nem igen tudnak. Beletekinteni egyes történelmi hagyatékokba, amiket az erdélyi oláhság írt.

Traian Vuia (olvasd Tráján Vúja)

Román feltaláló, a repülés úttörője.
Kisszurdokon született 1872-ben, annó Krassó-Szörény vármegye az Osztrák-magyar monarhiában, ma Temes megye. Elemi iskolát Bozsoron ( ma Traian Vuia a falu és község neve) és Facsádon, majd a liceumot (középiskolát) Lugoson végzi. Kis kora óta ellenállhatatlan vonzása volt a gyakorlati mechanika és fizika iránt. Tiz évesen részt vesz egy légi bemutatón, amikor szenvedélyt gyarapít a repülő sárkányok iránt. Meg akarta érteni mi történik a levegőben egy repülő sárkány körül, tökéletesebb sárkányokat épít. Viszont a középiskolában mikor fizikai és mechanikai ismeretekre tesz szert, többet akar megtudni a repülésről. Éretségi után Budapesten tanul a Műszaki egyetemen, a mechanikai tanszéken. Pénzhiánynak köszönhetően egy év után felmond. Beiratkozik a Jogi egyetemre Budapesten, majd Bánátba dolgozik az ügyvédi kamarában. Egyetem után Logoson tovább tanulmányozza a repülést elkezdi az első repülőgép építését. Pénzhiány miatt elmegy Párizsba, remélve, hogy valakit talál aki szponszorálná ...viszont itt szkeptikus emberekbe ütközik, kik nem tudták elképzelni, hogy valami olyasmi repüljön ami nehezebb a levegőnél.
1919. augusztus 4-én a párizsi békekonferencián résztvevő román delegáció tagjaként beiktatják egy francia szabadkőműves páholyba.
1950. szeptember 3-án hunyt el, Bukarestben.



A levelet amit fel szeretnék mutatni, azt 1922-ben írta Traian Vuia Franciaországban való tartozkodásakor mikor elküldte a levelet egy George Dobrin nevezetű ügyvédnek, aki a Bánáti Román Nemzeti Párt egyik fő embere volt és egyben Lugos első prefektusa Új Romániában. Mint látni fogjátok nem egy kényelmes szöveg, ami megjelenhetett volna a romániai tankönyvekben sem akkor, sem most.

Nézzük meg mit tartalmaz a levél:

Forrás

„Szeretett Dobrin úr,

Figyelemmel kisértem a kampányt. Ha az 1919-es leveleimhez kapcsolódik, megtudja, hogy minden úgy történt ahogy azoknak történie kellet. „Ki hogy veti ágyát, úgy alussza álmát”.

Mikor meglett az egyesülés (Romániának Erdéllyel való egyesülése), nem lett rakva egy kondició sem. Két történelmi pillanat volt, amikor meg kellet volna vitatni az egyesülés kondicióit.

1. Mielőtt Románia belépett az európai háborúba, amikor romániai képviselő versennyel a Román Nemzeti Párt meghatározta Nagy-Románia határait, amely alapjául szolgált a román kormánynak a szövetségesekkel való tárgyalásokon. Ez volt a legjobb alkalom, hogy rögzitsük a kondicióinkat.

2. A fegyverszünet után, Gyulafehérváron, jobban mondva valamicskével elötte. Itt az embereink gyerekesen dolgoztak (román erdélyiek). Plátói nyilatkozatok voltak, amely alkalmazta többnyire azokat, akik nyilatkoztak, mintse a román kormányt. Egyesülést megelőzöen kellet volna egy kétoldalú egyezmény a román kormány és a népünk (erdélyiek) képviselői között, kik Gyulafehérváron gyültek össze, majd ratifikálni egy Alkotmányba. Az egész Egyesülés tulajdonképpen egy színházi gesztus volt, amit az újgazdagok(gúny) az Óregátból (ókirályság) mosollyal fogadtak és azt mondták, hogy mi naivak vagyunk, hisz nem volt szükségük, csak kinyissák az ajtót, és mi besétáltunk önakaratból.

Mikor két ember egy társulatot hoz létre, mikor két cég összeolvad, egy szerződést csinálnak, vagyis egy paktumot. Meg kellet volna határozni az Egyesülés kondicióit. Például, hogy 10-20 évig az erdélyi és bánáti katonák besorozásakor, eme tartományok kaszárnyáiba legyenek toborozva. Egy egyértelmű és pontos választási törvényt, stb. Lemondok arról, hogy felsoroljam ezen kondiciók és másilyenek okait, amik az alapvető garanciák kiegészítése kellet volna legyenek. Amikor 1917-ben és 1918-ban a körülmények erejéből és nem személyes ambicióktól tolva, kényszeritve voltam, hogy az Egyesülés készüléseivel foglalkozzak meg kellet látnom az ők füleik hegyét (Óregáti politikusokét). Ők nem ismerték el a terminust sem, hogy „Egyesülés”. Szerintük az annexió bázisa a Régi Regát által hozott áldozat ami az európai háborúban való résztvétel volt. Az érvelésük egyenesen oda vitt amit a nemzetközi jog „droit de conquète” –nek nevez. Valojában az Egyesülés ennek alapján létesült. Ők, hogy meg ne sértsék a fogékonyságot és tudván, hogy mi naivok és tapasztalatlanok vagyunk, hagytak münköt, hogy beszéljünk az Egyesülésről, hagyván az időt, hogy felébresszen münköt. De ők leleményesebbek, ravaszabbak, okosabbak nálunknál - s ezt be kell valjuk, bár alacsonyabb morális háttérrel rendelkeznek- megvan az üzleti készségük és tapasztalatuk, s ne feledjük a magyar közmondást: „merészeké a világ”- szükségük volt valamelyest időre, hogy beuralkodjanak nálunk, hogy elhelyezkedjenek adminisztratíviliag és katonailag. A körülmények, főleg az expedició Kun Béla ellen, kedvezett nekik. A próba, hogy amint uraknak érezték magukat, sétára küldték a Kormányzótanácsot.


Egyszóval, az „Unió” csak szájverés volt, egy rejtett bekebelezés, egy keserű pirula cukorba csomagolva. Nem hibáztathatunk csakis magunkat: bölcsességünk és hozzáértésünk hiánya, a közmondásos felületességünk, egy európailag képzett férfi hiánya, egy meg nem engedett naivitás azok felé, akik azt állítják, hogy vezetik a nép sorsát. Ahogy mondani szokták: „a román esze majd csak utólag”. A román „Denkfacilheit”-je amiről beszélt nekünk a boldog Billmann igazgató. Ami jobban elszomorít és ami megteszi, hogy elvessem a szokásos optimizmusom, az az, amit oly sokszor ismételt már ön nekem : „egy boldogtalan nép vagyunk”. Ezentúl is szolgák és kéregetők maradunk az urak ajtójinál.

1918-ban felhívtam Sever Bocu (Szever Boku), Octavian Goga (Oktavián Gógá) és Vasile Lucaciu (Vászile Lukácsú) urak figyelmét ami az Uniót illeti, kitálaltam nekik, hogy az Uniónak kell adjunk egy jogi alapot a nemzetközi jog értelmében. Rögtön láttam, hogy tudatlanok jelenlétében vagyok, kiknek semmilyen komoly kiképzésük nem volt. Nem voltam megértve és gyanitottak, hogy Erdély függetlenségét akarom. De ahoz, hogy egyesüljünk a Román Királysággal, először szakítani kell Magyarországgal, vagyis kinyilvánitani függetlenségünket s aztán, mint szabad nép, egy kétoldalú egyezménnyel, kölcsönös kötelezettségekkel egyesüljünk Óregáttal, hogy megalkossunk egy Új Romániát. Mikor láttam milyen nem értő kezekbe, fanarióták politikai strici-i, került a román nép sorsa itt, visszavonultam undorral. Férfiaink azt hiszik, hogy a nagy politikai problémák szép beszédekkel megoldódnak, kiválasztott mondatok, patriótikus allegóriák, költői ditirambusok(lelkendező dicséreteket jelent).

Mikor megérkezett Alexandru Vaida az erdélyi delegációval és amikor megkért legyek tagja, vettem azon szabadságot, hogy feltárjam számára a helyzetet köntörfalazás nélkül. Bevallota, hogy tévedések történtek. Egyértelmű volt, hogy a kritikám a Román Nemzeti Párt ellen is irányult, amely helyrehozhatatlan hibákat követett el. Szavaim túlzóaknak tüntek. Hozzáfűztem, hogy az utolsó közép (?), ami helyrehozhatná ezt a hibát, soha sem lesz fellebezés, hiszen ellentétes az összes múltunkkal és a minálunknál létező értelmiségek karakterével.

Azért alkottam ezt a történelmi preambulumot, hogy lehessen a következtetéseket majd levonni. Nincs szükségem prófétának lenni, hogy tudjam milyen utat fognak az események és mi lesz a mi hozzáállásunk és főleg a Román Nemzeti Part-é. Soha sem hittem hogy a magyarok elmagyarosítanak. Legutobbi időkig az volt a hitem, hogy nem fanariótizálnak, most attól tartok, hogy nem szabadulunk meg ezen bizánci virustól, mert a fanariótáknak megvannak azon eszközeik, amik a magyaroknak hiányoztak. Mert egyébként nem úgy tűnik, hogy sietnének felkaroljanak minket. Nekik megvannak a történelmi bizonyítékok ami a mi szelídségünket, határtalan türelmünket, beletörödésünket illeti, amikkel oly sok igát viseltünk századokon keresztül. Ők nem hagyták figyelmen kivül a félelmünket sem ami az erőszakos ellenállást illeti. Hagyni fognak kiabálni és panaszkodni amig el nem fáradunk és meg nem nyugszunk. Amikor olvasom a napilapjainkat és a pártvezetők szép beszédeiket eszembe jut a szörnyűség a meséből, amikor szembetalálva magát az ellenfélell, kiabál a feleségének: „ Fogjál le, nehogy valami katasztrófa történjen”. Embereink továbbra is ikonokhoz fognak járkálni, táviratokat és petíciókat fognak küldözgetni a (román) királynak és kimerítik az összes jogorvoslati lehetőségeket. Tudjuk, hogy ez mit jelent.

Ha a bukaresti kormány nem fog elkövetni nagy hibákat, ha nem fog jégen táncolni, mint a szamár, és ha egy új európai rázkodás nem rángassa meg alapjaiban Új Romániát, mostantól 20-30 évre balkanizálódva ébredünk. Miután megvolt a szép álmunk, hogy mi szedjük ki a balkanizálódásból a Kárpátokon túl lévő testvéreinket. De máshogy, ha egészséges gyümölcsöket keverünk romlott gyümölcsök közé, egyértelmű, hogy nem a rosszak fognak kigyógyulni, hanem érintkezési kapcsolatukban a jók fognak elrothadni...”

Mivel a levél írója szerint elhamarkodták az Uniót, igy megalakult egy új ország. Viszont tételezzük fel, hogy jogilag úgy járnak el, mint ahogy Traian Vuia szerette volna. Tételezzük fel, hogy nem lettek volna megelégedve a teljesítménnyel az erdélyiek, s a szerződést megszüntették volna, akkor most az erepublikon egy új ország létezne, felosztva régiókra, közöttük valószínűséggel Székelyföld is. Vajon akkor a székelyek, erdélyi magyarok és románok melyik országnak regisztráltak vólna? Az anyaországuknak vagy eErdélynek??? Melyik ország fele húzott volna eErdély, tudván, hogy románok azért többen vannak Erdélyben...ami viszont nem egy 100%-os garancia, hogy többen játszodtak volna eErdély oldalán. Ugye, az erepublik történelme lényegesen más lenne.


HADÜGYI KÖZLÖNY SZERINT ÜSS !!!!!


P.S.: Az eredeti román nyelvű cikk régies stílusban van megírva. Próbáltam a trendet kicsit tartani. Nem tudom mennyire sikerült. Ezért ajánlom figyelemmel olvasni.


Remélem értékelitek a munkám ...

Tisztelettel

Ostor