[Kuba-ügyi közlöny] Válogatott tudnivalók

Day 4,707, 15:32 Published in Hungary Hungary by Tomi_ur
Belpolitika

Economisto 241 szavazattal (59,95 százalék) megnyerte az elnökválasztást. A második helyezett cooty (Meleg Liga) lett 61 szavazattal (15,17 százalék). Teleki Kolos (Én Kicsi Pónim) harmadik helyre szorulása (48 szavazat, 11,94 százalék) egyúttal azt is jelenti, hogy Hunkakaricum oktatási minisztersége fájdalmas távolságba került.

A választási eredmények kihirdetését követően Cseh Soros pártelnök bejelentette, hogy cooty és a Meleg Liga felkészült a hatalomátvételre, amennyiben economistonak egy hét múlva „közbejönne valami”.

Ezzel egyidőben az Országgyűlés szeptember 5-ét nonameemanon emléknappá nyilvánította, jeléül a nemzet hálájának, amiért megtanulta, hogy elnök nélkül is elketyeg az ország.

Közélet

Fsb1000 benyújtotta a 36.000,- Ft összegű számlát wwenigmának a székesfehérvári csatában nyújtott 1 millió feletti sebzéséért. Wwenigma az összeget állítása szerint átutalta fsb1000-nek, csak több, kisebb részletben. Fsb1000 ezt tagadja. Az ügyben wwenigma keresete folytán várhatóan a Fővárosi Admin Törvényszék dönt majd.

ForradalmiMaki időlegesen felhagyott a krionikával, és belépett a Meleg Ligába.



Gazdaság

A győri túrógyárosok fellélegezhetnek, első nyersiként 2020. október 7-én behúztunk egy szürkemarhát Nyugat-Dunántúl régióban a ResWars keretében.

A svéd Gripeneket magyar gyártású Kerecsensólymok válthatják a közeljövőben a kormány szándékai szerint, erre utalhat, hogy Pécsett magnézium és titán lelőhelyeket tárt fel a ResWars során.

Elszabadult a kenyér ára, egy Q1 cipóért már 0,46 Ft-ot is elkérnek. A Meleg Liga a kormány beavatkozását sürgeti.

Hadügyek

2020. október 7-én kivonultunk Északkelet-Thaiföldről, és a régiót visszaadtuk Thaiföldnek. A katonai parádéval egybekötött esemény során az elnök köszönetet mondott azért, amiért hónapokig menedéket nyújtottak nekünk a thaiok a legkilátástalanabb időkben. Ezzel a thai-magyar edzőháborúk is véget értek. A thai kormány úgy döntött, hogy a ResWars idején a nagyobb fegyelmezettségű horvát haderővel gyakorlatozik a továbbiakban.

2020. október 6-án repültek az angyalok, és fantasztikus, epikus légi csatával felszabadítottuk Székesfehérvárt a bolgár uralom alól. A régiót, csak úgy, mint a Nyugat-Dunántúlt, Horvátország időlegesen átveszi tőlünk, és ezzel zárjuk a direkt bolgár-magyar háborút. A közeljövő tervei miatt fontos, hogy e két régiót a bolgárok (illetve a portugálok) megszállása alól felszabadítottuk.
Folytatjuk a harcot, 2020. október 9-én indítottuk az újabb felkelést Pécsett.



2020. október 8-án az esti órákban a magyar légierő belépett a kubai légtérbe, és bombázni kezdte Santa Clarat. Rövidesen komoly ellenállásba ütköztünk, mert az Asteria a segítségére sietett a szigetországnak, az ellenállást azonban megtörtük, és 2020. október 9-én sikeresen landoltunk Kuba Las Villas régiójában. A hadművelet befejeztét követően tartott sajtótájékoztatón economisto először is hatalmas köszönetet mondott mindenkinek, aki a késői időpont ellenére részt vett az akcióban; rengeteg katonánk harcolt annak ellenére, hogy egy-két nappal korábban volt az epikus bolgár-magyar csata. Röviden elmondta, hogy a ResWars miatt szükségessé vált újabb csata nyitása, és – figyelemmel arra, hogy az Asteria mindenhol jelen van – Kuba „kvázi biztonságos” célpontnak tűnt.

Karibi jellegű tartományunk sorsa mindazonáltal még kérdéses, Szerbia ugyanis airstrike iránti javaslatról szavaz ellenünk a kongresszusban. A szavazás magyar idő szerint 2020. október 10-én hajnali fél 2-kor zárul le.

Új tartományunkban új ellenségeket is találtunk magunknak, ugyanis az amerikai kongresszus NE-t adott be Magyarország ellen nem sokkal azután, hogy partra szálltunk. Az amerikai kormány tájékoztatása szerint kubai jelenlétünk sérti az érdekszférájukat. A hadüzenet oka egyebekben, hogy megzavartuk egy edzőháborújukat a 18-ból. Az amerikai törvényjavaslat szinte biztos, hogy átmegy a kongresszuson, elfogadása magyar idő szerint 2020. október 10-én dél körül várható.

Figyeljétek az országfalat, és üssetek az instrukciók szerint.

***
Üdv,

Tomi_ur

Budapest, Bulgária, 4707. nap 15:30 erep idő szerint (2020. október 10. 0 óra 30 perc CET)