[Kormany]Mea Culpa
eMagyar Kormany
Tisztelt eMagyarok!
A mai napon igen nagy vihart kavartak a styriai csata körüli történtek. Sok kritikai ért engem és a kormányt, amelynek jó részé jogos is, elkövettem, elkövettünk néhány hibát és ezért vállalom a felelősséget. Nem az a fajta ember vagyok aki nyugodtan fekszik le egy olyan közlöny után mint az előző. Úgy gondolom az a tisztességes eljárás ha itt leírom a színtiszta igazságot néhány dologról.
1. Styria RW:
Az RW nem lett licitre bocsájtva. Itt (is) időhiány szerepet játszott, a swapban részvevő másik két fél ( Szlovákia, és Ausztria ) tudni akarta, hogy ki fogja indítani az RWt. Mindenesetre igen nagy hiba volt beismerem de a RW indításakor igen sok irányba kellett figyelnem és ilyenkor becsúszhat ilyen hiba, tanultunk belőle. Éppen ezért az ezt követő Salzburg RW el lett licitálva, és az államnak 20 aranyas bevétele lett ebből. A további RW-k indítása szintén liciten fog eldőlni.
2. Styria: Ausztria v. Magyarország
Mint ahogy azt rengetegen tudják, a styriai csata utolsó előtti körét szándékosan elveszítettük. Rengetek kritika ért minket azzal kapcsolatban, hogy ki, miért és milyen pénzből ütött. A következő történt: Egy BH-zó miatt elbuktunk 1 kört a salzburgi RW-ben. Emiatt ha a további köröket meg is nyerjük, a Styria csata hamarabb végződik mint az RW és ezáltal megszűnik az osztrák háborúnk. A két csata időzítése, előre megfontolt volt és ha nem csúszik hiba a gépezetbe ( a bukott RW kör ) tökéletes is lett volna. A csata vége előtt 30 percel úgy döntöttünk, hogy az osztrák háború zárulása miatti esetleges több napos késlekedést elkerülendő a styriai csatába beavatkozunk. Dragonyos hadügyminiszer, mcAtis alelnök és jómagam azonnal megkezdük az előkészületeket, először a salzburgi RW körét biztosítottuk, majd - mivel az idő szorított - a kéznél lévő +3000 erő feletti embereket felszereltük 20-30 ütésre, a híresztelésekkel ellentében sok nem kormánytag sőt még csak nem is kormányközeli embert szereltünk fel. Aki figyelt látta, hogy a tisztikarban felhívtam arra a figyelmet hogy +3000 erejű katonákra van szükségem, azonban a csata biztosítás érdekében azonnal felszereltük azokat az embereket akik kéznél voltak és megfeleltek az erőkritériumnak. Nem szereltünk fel olyan szemény aki ez alá esett, azoknak ( mcAtis vagy jómagam ) jegyet biztosítottunk a további ellátmányról magán vagyonukból önként biztosították, néhányan már eleve kint tartózkodtak az előző RW biztosítása miatt, nekik ( mivel ezzel jelentős időt tudtunk spórolni ) kisebb kiegészítést adtunk a saját felszerelésükhöz.
Igen, bizonyos csatornákkal nem éltem +3000 embereket keresve, de egy ilyen krízishelyzetben a legfőbb az, hogy a problémát elhárítsuk.
Az eddigiek szerintem teljes mértékben rendben vannak. A legfőbb probléma itt a kommunikáció volt, az, hogy falsan azt állítottuk, hogy az utolsó fillérig magán pénzből ment a dolog. Sajnálom nagy hiba volt, a kormányszobában többen azonnal szóvá tették, rámutatva, hogy ebben a formában csúsztatás történt. Mea culpa, mea culpa.
Összességében úgy gondolom, hogy így tisztességes, hogy leírom, bevallom, felvállalom az elkövetett hibákat, és azok következményeit. Az építő jellegű kritikákat továbbra is fogadom és köszönöm.
Mindenesetre, örömmel tölt el, hogy Salzburgba tartó viharos utunk lassan véget ér, és reménnyel teli tekintek az Atlanti-óceán felé.
Gregory Gallangher, eMagyarország Elnöke
ps.: A holnapi napon este 6 órától ismét osztást tartunk a mibbit #togov szobájában, ezúttal mindenki számára, aki még nem WTD-ben lakik. Keressétek osztóinkat jegyért!
Comments
Első oldal!!!
ird meg le 1000szer h alelnok vagy hatha akkor lesz valami tartalma is 😶
27 golddal megnyertem a következő licitet 🙂
közlönyközlönyhátánmaxx
dragonyos es kodi miota van 3000 ero felett? : 4
"néhányan már eleve kint tartózkodtak az előző RW biztosítása miatt, nekik ( mivel ezzel jelentős időt tudtunk spórolni ) kisebb kiegészítést adtunk a saját felszerelésükhöz."
Ernst, szövegértés?
Vote!
Mcatis ezzel csak meg szanalmasabb a magyarazatod sahat felszereles muhahaha HM orgbol szerelik fel magukat 😶
RW licit hol lesz meghirdetve?
szabotor: már megtörtént a széles körben meghirdetett #mutyi szobában. A licitet én nyertem.
ja, és a szoba nem volt jelszavas.
szabotor: #rwlicit
Ernst: Attól még hogy te ezt tetted, ők nem biztos, hogy hozzád hasonlók. Irigykedünk, irigykedünk?
@szabotor chaten a lehető legtöbb szobában hirdetni fogjuk.
vadaskodsz Mcatis bizonyitek nelkul? : 3
Diplomataelnökmaxxx
It is a good day to fail : D
tudom troll vagyok meg pofanbasztok IRL, vagy szaladtok charliehoz sirni...holnap suli inkabb fekudjetek
uncseee
IMPICSET!!! aki hazudik a sajat nepenek az sz*rt se er
Levi:
1. Nem az elnok a hibas, hanem azok akik ilyen helyzetbe kenyszeritik
2.Azt te se akarod h cimba legyen az elnok -.-
Ernst de, ha ilyen ... mar bocsanat, b@lf@sz ... akkor rohadtul megerdemli.gondolom Gyurcsanytol vette a kulon orakat ... es Cimbalar is jobb mint aki a szemedbe hazudik
Ernst: Te nem bizonyíték nélkül vádaskodtál? "muhahaha HM orgbol szerelik fel magukat"
Levi: Ez az, cimbalart elnöknek!
Thalassa, thalassa !!
Ki indítja a styria RW-t?
Attica, Attica!!!
nekem es ATnek van logunk a kiutalasokrol baby, nem hiaba lopta el AT az orgot 😶
impics, max 1 het cimbalar (sot lehet meg be si valik "evil laugh"), aztan johet akar szirmoke is, minden jobb ennel 😛
És ezt miért kéne elhinnem? 🙂
apuuu kezdődik...
Sehol nincs egy tisztességes "ellenzéki" párt aki ezt a románbéketrutyit rotyogtató, 260fős félig magyar kongás nemzetközi kalandorbandának ("eoszrtákok") fizető, sikító gazd.min.-el garázdálkodó, mutyizó, tápoló, bicskás, szolis, mhp (bal)fék (el)qrményt impícselje még mielőtt egy újabb polgárháborúba sodorja az országot?
Komolyan?
Sehol egy átkozott "ellenzéki" kongatag aki meg merné impícselni ezt az alkalmatlan és szétesett bagázst ezek után és ezek előtt?
vihar a biliben...
Hol van ilyenkor az alelnökünk??? : O És mit tenne most Opra?
kb egy hét telt el a jelenlegi elnöki időből és ez már a sokadik fail, mennyi lesz még? Mikor unja meg valaki is adja be az íímpícset???
Ha már Salzburgig viharos az út, akkor mi lesz majd az Atlanti-óceánon? : P
Amúgy meg bilis vihar, ahogy Nolmut is jelezte.
Kiafaszom BH-ott? Annak aneve miért nincs feltüntetve? És miért nem ővele fizettettétek ki a költségeket?
Gondolom nem Magyar volt az illető...
Ernst akkor add ki a logot..
Én örülök, hogy nyugatra is megyünk.
Eheslo, havi 50 aranyba nem halunk bele, így még olcsóbb is, mintha elfoglalnánk.
Tiszta vicc még az e országunk is nem hogy IRL hehh
yay GG!
\o/
Éljen az elnök!
nocomment😁
Hát .. ide is eljutottunk,sajnos ezt kell hogy írjam.. Eheslo X2
Csak én értékelem, hogy elnézést kért? Bár elég gáz, hogy van miért..
azért vádaskodás..vádaskodás..na mind1 nem szol szám nem fáj fejem 🙂
amúgy az rw licit kezdője minimum 40 goldnak kéne lennie! rw medált nem egyszerű szerezni.
sorihun: mar akinek, ahogy a pelda is mutatja : D
Sok az unatkozó ember, aki csak másik hibáját látja, de a sajátját/sajátjait nem. Ha mindenki ennyire "okos", akkor miért nem miniszterelnök? Vagy ha már volt elnök, akkor most miért nm az? Minek kell mindenkit fikázni? - ha jobban tudod, jelöltesd magad elnöknek. 😃
Én pl örülök, hogy nem csak románt/brazilt lehet majd ütni, hanem esetleg új területeket is szerezhetünk, mert a ping-pongos keleti csata unalmas már!
Sajnos mostanság ez a divat, hogy mindenkit fikázni kell. 🙁 Miért nem lehet elfogadni, hogy másnak is lehet jó ötlete?
tekints ránk partnerként, ne alattvalóként. az sokat segítene.
Jah, minden felszerelt ember 3000+ volt... Láttuk...
Ez jól esett. Vote.
Basszus egy apró bakira ugyanúgy reagál a csürhe mint egy országeltörlésre.
Jellemző Ehösló színvonal.
A sok rinyálónak üzenem, hogy nézzen már rá a térképre pls!!!
Gregory te meg ne nyavalyogj annyit. Látod, hogy ugyanúgy neked esnek a barmok, mintha valamit tényleg elszúrtál volna.
Ehhhhhhhhhhhhh.
Diplomataelnökmaxxx x2