[Kormányközlöny] KORMÁNYZATI ÖSSZEFOGLALÓ

Day 575, 06:22 Published in Hungary Romania by eMagyarorszag


Kedves Játékostársak!


Túl van ciklusának első harmadán eMagyarország új kormánya. Az időszakot alapvetően az aktív katonai, diplomáciai és gazdasági tevékenység határozta meg. Bár az egyes területek szakértői részletesen, saját közlönyben számoltak be a döntésekről és eseményekről, úgy gondoljuk, egy „harmadéves” beszámoló segíthet az e-magyar polgároknak a kormányzati politika áttekintésében.


Hadügyek

Az új hadügyi vezetés, LLevi hadügyminiszterrel és Count Adyn államtitkárral az élen hozzákezdett az ún. Névtelen Hadjárat kivitelezéséhez. Ennek eredményeként Ausztria és Olaszország segítségével, Alsó- és Felső-Ausztria ideiglenes átadásával megnyílt a svéd-magyar front, és megkezdődhetett a svédek kiszorítása Németországból. Fölényes győzelmet arattunk Bajorországban és Hessenben, Brandenburgban a lengyeleket győztük le, majd a magyar hadsereg továbbnyomult Mecklenburg-West Pomeranian és Schleswig-Holsteinen át Dánia felé, ahol Syddanmarkot vettük át, jelenleg pedig Midtjyllandért vívunk csatát, amely nagy valószínűséggel a mi javunkra fog eldőlni. Eközben Franciaország és Olaszország is akcióba lendült, és a többi német régió is felszabadult a svéd uralom alól.

Az elfoglalt területek többsége átadásra kerül eNémetország számára, mi stratégiai okokból Hessent tartjuk meg. A hadjárat eddig egyértelmű sikereket mutat; a PEACE európai hatalmi pozíciói az eRepublik létezése óta talán most a legerősebbek.

A tegnapi napon Central Greece régiója hatalmas csatának adott helyet. A high ironnal rendelkező terület birtoklásáért az egyesült amerikai, román, horvát és finn erőkkel szemben állt fel a török és magyar hadsereg. Végül, nem sokkal, de alulmaradtunk - az így kialakult állapotot természetesen nem tekintjük véglegesnek.


Diplomácia

Magyarország az utóbbi hetekben egyfajta „Európa csendőre” szerepet játszik az eRepublik világában. Akárcsak az elnökválasztások során, a pártelnöki választásokon is számos ATO-n dolgoztunk, illetve vittünk véghez sikeres PEACE TO-kat a következő pártokban: USA - People's Interest Party, Ukrajna – Volja zlagoda dobro, Horvátország – Hrvatska Demokratska Stranka, Szlovákia – Magyarok Szlovakiaert, Ukrajna – Social Democratic Party, Szlovákia – Slovak National Party, Ukrajna – PEACE and LOVE Party, Törökország – turkish party, Szlovénia - Ljudska Komunisticna Partija.

Diplomáciai tárgyalásokon vagyunk túl Oroszországgal – az ATO-ért cserébe megtartjuk az Uráli- és Kaukázusi-régiókat, melyek a jövőben komoly stratégiai jelentőséggel bírhatnak. Németországgal viszonyunk rendeződni látszik, bár idő kell ahhoz, hogy a hónapokkal ezelőtt események után a bizalmunkat végleg visszanyerjék. Szerbiát továbbra is maximálisan támogatni kívánjuk, azonban ez nem lehetséges addig, amíg vezetéséből el nem távolítjuk a horvát játékosokat.

A PEACE-n belül erős az összetartás, de a nemzetközi viszonyokban könnyen nagy fordulat következhet be. A central greece-i csata megmutatta, hogy az egykori ATLANTIS tagállamok erői nem csökkentek, a lengyel baby-boom pedig hosszútávon egy új, erős ellenfél megjelenését vetíti előre. Diplomatáink aktívan keresik és mérlegelik eMagyarország lehetőségeit pozíciójának további erősítése érdekében, a közeljövőben új szövetségesek megjelenése várható.

A nagykövetek és más külügyminisztériumi tagok számára újra megnyílt a diplomataiskola, Mikrobi vezetésével. A nagy sikerű szemináriumsorozat június 23-án, kedden indul újra, hasznos útmutatókkal, tanácsokkal a külügyesek számára, szeretettel várunk mindenkit.


Gazdaság

Xstr vezetésével a Gazdasági Minisztérium számos területen igyekszik változásokat elérni az e-magyar gazdaság struktúrájában.

A Magyar Fejlesztési Bank létrehozása a vállalkozásfejlesztés ösztönzését szolgálja. A hitelbank a játékosok kamatozó aranyletéteiből finanszírozza a cégek hiteleit, amelyek – szigorú szabályozás mellett – azokból magasabb szintre fejleszthetik magukat, vagy export licenszt vehetnek. A betétek mögött állami garancia áll.

A NAT (Nemzeti Aranytartalék) orgjának célja, hogy a kibocsátott pénzmennyiség egyharmadát arany formájában (plusz a kivont forintokat, aranykat) itt tároljuk, és szükség esetén – pl. az aktív magyar játékosok létszámának lecsökkenésekor, a forint elleni támadáskor – azt fel tudjuk használni.

eMagyarországon jelenleg nagy problémát jelent a land és manufacturing skilles játékosok aránytalan megoszlása, valamint a munkabérek nagy különbsége. Ennek eredményeként az e-magyar nyersanyagpiac nem tud önellátó lenni, és az exportkapacitásunkat sem használjuk ki. A helyzet konszolidálásához elengedhetetlen a forint erősítése s ezáltal a landos alkalmazottak számának megnövelése. Az erős forint hatását pedig az MFB-által támogatott vállalkozásfejlesztés tudja egyensúlyozni.

A Gazdasági Minisztérium munkáját egy új statisztikai rendszer is támogatja, amely az API segítségével az e-magyar játékosokról és cégekről szolgáltat értékes adatokat, és segít a megfelelő döntések meghozásában.


Köszönjük azoknak a játékosoknak a támogatását, akik Shaok elnökségének kezdete óta bíztak bennünk. Reméljük, a jövőben újra konszenzus alakul ki eMagyarországon, és együtt, összetartva haladhatunk azon az úton, amiről úgy gondoljuk: a siker felé vezet.


Üdvözlettel:

Xevax Tavax
kormányszóvivő