[KK] Hóközi összefoglaló

Day 3,505, 11:19 Published in Hungary Hungary by eKulugyminiszterium




Üdvözlök mindenkit!

Mivel az utóbbi időben pár cikket ironikusan úgy kezdtem, hogy “sok minden történt az elmúlt napokban”, és Murlockij-től meg is kaptam a magamét minden cikk után, ezesetben a hasonló megfogalmazásokat messze elkerülöm.
Lássunk tehát egy összefoglalót arról, hogy mivel foglalkoztunk az elmúlt időszakban és remélhetőleg ezt választ ad majd pár, a sajtóban megjelent kérdésre is.




Az utóbbi néhány hónapban már megszokottá vált, hogy a KK cikkeket a görögök és Dél-Amerika helyzetével kezdem, ez nincs másképp ebben az esetben sem.
Az Asteria eltörlés továbbra is folytatódik. A románok Chilében rendezkedtek be, látszólag hosszú időre, a szerbek pedig teljesen átvonultak az argentin területekre.
Érdekesség, hogy 2 hónapja a szerbek sérelmezték, hogy mi az akkor még meglévő chilei MPPnken keresztül ellenük ütünk, miután pedig a Pacifica török hadjárata miatt dobtuk a chilei MPP-t, átvonultak az argentin területekre. Bár nagy jelentőséget nem kell ennek tulajdonítani, inkább csak diplomáciai jelentősége van, hiszen sok ország örömmel szokta lobogtatni a statisztikákat, hogy épp ki mennyit ütött ellenük.

A dél-amerikai front mellett számunkra továbbra is fontos a görög-bolgár háború, ahol mostanra a görögök sajnálatos módon folyamatosan azért küzdenek, hogy visszaszerezzék néhány területüket. Ez egyedül a bolgárok ellen talán még sikerülhetne is (az utóbbi napokban is láttunk rá példát amikor a görögök több fronton is tudták tartani északi szomszédjaikat), viszont kaptak a nyakukba egy macedón NE-t is, így a két ország ellen vívott háborújukban sok esély nem nyílik számukra.
Természetesen a görög és argentin barátainkat lehetőségünkhez mérten (néhol talán jobban is mint kellene) segítjük. Az utóbbi napokban ez inkább a görögökre éleződött ki, hiszen ott komoly csatákat vívtak a kongáért (amit végül elbuktak), míg az argentinoknak volt több szabad területe is. Ez volt az oka annak. hogy kevesebb figyelmet fordítottunk Dél-Amerika felé az utóbbi napokban, ha csak a hadi parancsokat vesszük figyelembe.




A szövetségünk háza táján a hadügyi színtéren szintén nem sok változás van. A török megszállás továbbra is tart. Felmerült néhány olyan ötlet, hogy a néha szenvedő Finneket leváltaná az USA, de az ottani kongresszus elutasította a javaslatot így minden maradt a régiben Ukrajnában és Törökországban is.
A fentebb már tárgyalt görög-bolgár háborún, az Asteria országok dél-amerikai megszállásán és a Pacifica török megszállásán kívül, az elmúlt 1-2 hét fontosabb eseményének mondható Anglia és Írország háborúja.
Történt ugyanis, hogy az Orion országok elhatározták, hogy “just for fun” eltörlik Írországot. Kanada, az Egyesült Királyság és Franciaország vett volna részt a hadjáratban, amiből Kanada valamilyen oknál fogva szinte azonnal kiszállt, a francia AS meghiúsult (hatalmas ír COzások eredményeként), így maradtak az angolok az írekkel szemben.
Ugyan a konfliktus kis méretűnek tűnhet, a szövetségen belül azonban mégis felmerült a kérdés, hogy támogassuk-e valamelyik oldalt vagy sem. Egyelőre még tart a párbeszéd a dologról, van aki inkább az íreket támogatná, hiszen a múltban többször is mutattak barátságos magatartást a Pacifica-val szemben, illetve Mexikónak MPP is van velük (és nekünk is pár héttel ezelőttig), van aki az angolokat mert az írek politikailag ingatagok, vagy egyszerűen múltbéli sérelmeik vannak velük szemben, illetve vannak olyan álláspontok is hogy függetlennek kellene maradni. Ezzel kapcsolatban még nem született megállapodás az országok közt.
A mexikói KM, Lalo292 egy egészen átfogó leírást adott mindkét országról (hiszen nem is olyan rég még egy szövetségben voltak, így jól ismeri őket). A leírása és a saját múltbéli tapasztalataink szerint a mi álláspontunk vagy a semlegesség vagy az írek támogatása.
Amit biztosan szeretne elkerülni a szövetség az egy hasonló helyzet, mint a mostani görög-bolgár konfliktus, ahol a szövetség egyik fele ide, a másik oda üt, tehát mindenképp egységes megoldást keresünk.

Az elmúlt napokban a szövetségben felmerült egy újabb fontos téma, ez pedig a görögök közeledése a Pacificához.
A görög külügyminiszter ugyanis felkereste a szövetségünk jelenlegi SG-jét azzal, hogy a Pacificával való jó viszony reményében kifuttatnák a török és ciprusi MPPjüket (az első már meg is történt). Ebben a döntésükben a teljes görög társadalom mögöttük áll, ami ha az utóbbi éveket nézzük, egészen példanélküli a görög belpolitikában.
Így tehát elindult a párbeszéd ezzel kapcsolatban is, mi természetesen teljes mértékben próbáljuk segíteni Görögországot ebben a törekvésében.
Ezzel párhuzamban Olaszország és Írország már hosszú idő óta próbál jó viszonyt létesíteni a szövetségünkkel, ezek a témák is feljönnek időről időre a tárgyalószobákban.




Ahogy láthattátok, az utóbbi napokban apróbb változások álltak be az MPP helyzetünkben. Beadásra került néhány napon belül 2 kínai MPP is, amik közül egyik sem ment át, mivel a kínai diktátor, KrisTine nem szavazott rájuk. Itt jegyezném meg hogy KrisTine-t személyesen, és a kínai kormány más tagjait is többször (több platformon) felkerestük az MPP-vel kapcsolatban, azonban választ egyik megkeresésünkre sem kaptunk. KrisTine-től reakciót egyedül egy post alatti kommentben kaptunk, amiben leírta, hogy azért nem szavazta meg az MPP-t mert nem volt kommunikáció a két ország közt. Ha szigorúan vesszük ez igaz is, hiszen a kommunikáció két oldalú dolog. Amikor megkerestünk ezzel kapcsolatban más kínai kormánytagokat, azt a választ kaptuk, hogy KrisTine RL elfoglalt, amit természetesen meg is értünk, különös azonban, hogy más MPP javaslatokat néhány órán belül elfogadott.

A sajtóban felmerült a kérdés, hogy miért volt szükség ennek az MPP-nek a beadására. Az ok egészen egyszerű, a célunk továbbra is az, hogy a Pacifica országok némileg egységesítsék az MPP szettüket, mert amíg ez nem történik meg, kifelé folyamatosan csak a széthúzás jeleit fogjuk mutatni. Ennek érdekében egy arany középútra van szükségünk, amely eléréséhez mindkét oldalnak áldozatokat kell hoznia. Jelenleg a mi MPP szettünk gyakorlatilag ugyan úgy néz ki, mint a szintén Pacifica tag USA-nak, akiknek van mellette Asteria MPPjük is. Az, hogy ennek ellenére az Asteria ilyen szinten elzárkózik, nem csak az MPP kötéstől hanem a kommunikáció bármilyen formájától - különösen így a román NAP lejárta után - mindenképp jelzésértékű.




Mivel sajnos egy ideje nem volt KK cikk, ez egy kicsit hosszabb lélegzetvételű volt, így köszönöm mindenkinek aki elolvasta. Ha bármi kérdésetek van továbbra is szívesen fogadjuk őket.



Maradok tiszteletel,
Galzra42
Külügyminiszter