Join the new world

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Mostanában az egyik slágertéma a sajtóban, hogy néhányan úgy érzik, hogy ez az "unalom", amit a saját csaták hiánya generál, a lehető legrosszabb az ország számára és mindenféle hadjáratokat követelnek, a "csak csináljunk valamit" jelige keretében. Ezzel kapcsolatban számtalanszor írtam le a véleményemet kommentekben, cikk-részekben, shoutokban és PM-ben, de úgy gondoltam, hogy jó lenne az, ha egy cikkben foglalnám össze azt, amit erről a témáról gondolok.

Kezdjük az unalommal. Én nem értem, miért mondják azt sokan, hogy unalom van. Unalom régen volt, amikor ugyanaz a két régió váltakozott a román-magyar pingpong keretén belül hónapokon (éveken) át. Na az unalmas volt. Manapság viszont számtalan újdonság van, ami eddig nem fordult elő a történelemben. Románok Indonéziában, horvátok szintén Ázsiában, szerbek Kína ellen, macedónok az USA ellen, vagy Olaszország ellen és még sorolhatnám. Ráadásul ezekben a háborúkban több kemény, helyenként már-már epikusnak nevezhető csata is volt a közelmúltban.

Igen, tudom, hogy most sokan azt mondják, hogy de hát ezek nem a mi csatáink. Elég szomorú, ha így érezzük! Én például tökéletesen magaménak érzem a szerbek harcait, akikkel négy éve jóban-rosszban összetartottunk és mindig kisegítettük egymást. Ugyanez vonatkozik az indonézekre is. Én ugyanúgy odateszem magam egy Pápua védelménél, mintha mondjuk SGP-t ütné a román. Ráadásul az indonéz-román háborún keresztül az is megtalálhatja a maga élvezetét, akit csak és kizárólag a jetik ütése érdekel. Ki is lehet velük szúrni, ha tartósan egy bónuszon tartjuk őket a távol-keleten.

De sajnos Magyarországon nincs hagyománya a szövetségesek mellett ütésnek. Persze, tudom, hogy számtalanszor ütöttünk mi is mellettük, nyertünk is nekik csatákat, de erre szinte csak akkor került sor, amikor éppen nekünk nem volt semmi fontos csatánk. Ha már választani kellett egy értelmetlen román pingpong és egy sorsdöntő szövetséges csata között, akkor a lakosság fele garantáltan inkább a feladott Crisanába ütött, minthogy segítsen a barátainknak. Persze, ha nekünk nem jöttek segíteni egyszer-kétszer, akkor ment a lázítás a szövetségesek ellen.

De nézzük meg, hogy is kéne kinézni egy szövetségesi viszonynak! Van két fő tömb. A tagországok háborúznak egymás ellen. Mivel minden csatában minden MPP aktív, így háborút, hadjáratot nyerni csak és kizárólag szövetségesi támogatással lehet, hiszen komoly akciók esetén fel fog sorakozni ellenünk az ellenséges szövi. Ez így menni is szokott, egészen addig, amíg több fontos hadjárat több fontos csatája zajlik egy időben. Ilyenkor az a szövetség fogja megnyerni a legtöbb csatát, amelyiknek a tagjai tudnak csatát feladni a másik érdekében, azaz, ahol a feladott csatás ország lakosai nem a tuti bukó saját csatába ütnek, hanem a megnyerni óhajtott szövetségibe. Ez persze egy leegyszerűsített modell, mert hatalmas sebzéselőnyöknél teljesen mindegy, úgyis mindkettőt meg fogja nyerni az erősebb szövetség. De jelenleg egyensúly közeli állapotban igenis fontos dolog ez.

Ebben jobb az EDEN nálunk. Pár hónaptól eltekintve jobb is volt mindig is. Legjobb példa az, hogy néhány napja a frissen alapított indonéz-macedón szövetség két tagja vívott egy időben két fontos csatát. Mindkettő a sajátját propagálta és shoutolta ész nélkül. Természetes volt, hogy mindkettő elveszett. Egyiknek kezdetektől fogva fel kellett volna adni, annak érdekében, hogy a másikat biztosan hozzák, aztán következő napon a támadásindításokkal ügyesen játszva el lehet érni, hogy ne egy időben fusson a kettő. Egyébként ugyanez a helyzet jelenleg is, Campania és Maluku Islands között.

Nos, most mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy úgy tudunk korlátlanul segíteni a barátainknak, hogy nem kell feladnunk semmit. Ez egy rendkívüli helyzet. Az e-magyar történelemben nem sok ilyen volt. Becsüljük hát meg és ne hajtsuk önként a fejünket a guillotine alá!

A másik fontos dolog a bónuszok és az ukrán területek. Sokan azt hiszik, hogyha hadjáratot indítunk és elvesztjük, akkor majd szépen visszafoglaljuk és ugyanitt vagyunk. Ez egy hatalmas tévhit. A nagy háborúk kora lejárt, így az európai erős országok egymással játszanak kiszorítósdit, főleg a Balkánon és Kelet-Európában. Tehát, magyarra fordítva, ha egyszer elvesztjük Ukrajnát akár csak egy hétre is, szinte garantált, hogy az egész területre, de minimum a bónuszokra lecsap majd valaki. Jobb esetben egy ellenség, mondjuk Törökország vagy Románia, rosszabb esetben valami szövetséges, például Bulgária, akitől még elvenni sem lehet majd harcban. Azaz felelőtlen hadjáratokkal most csak annyit érnénk el, hogy később még hosszabb unalom lenne, mert be lennénk zárva eredeti területeinkre. A régiek tudják milyen ez, hiszen a múltban többször előfordult már, hogy hibás döntést hoztunk és ezért a szövetségesek elosztottak mindent maguk között és bezártak minket ide. Ne kövessük el ugyanezt újra! Most ilyen időket élünk, alkalmazkodni kell a helyzethez, mert az lesz sikeres, aki alkalmazkodik. Meggyőződésem, hogy a horvát, de főleg a román jelenlét nem lesz örök érvényű Ázsiában. Amint visszatérnek ide, Európába, újra ki fog újulni az "évszázados" román-magyar és szerb-horvát ellenségeskedés.

Ennek ellenére azt mondom, hogyha lenne értelmes háborús cél, természetesen bele kell vágni, elvégre ez egy játék, de a jelenlegi három opció közül mindhárom teljesen értelmetlen. Melyik ez a három?

1. Orosz: értelmetlen. Max egy olajat nyerhetünk, amit úgyse tudunk megtartani, viszont cserébe hatalmas diplomáciai fail, mert a teljes CoT-ot eltávolítanánk magunktól, akikre pedig szükségünk van minden hadjáratunknál.

2. Török: értelmetlen. Nulla nyereségért cserébe megnyitnánk egy olyan háborút, amelyet igazán egyik fél sem akar. Mindkét országban vannak szimpatizánsai a másiknak, akik kijelentették, hogy nem harcolnak a másik ellen. Akkor meg miért indítsunk olyan ország ellen háborút, aki ellen igazából harcolni sem akarunk?

3. Horvátok: Veszélyes és értelmetlen. Semmit sem nyernénk, de kiújítanánk egy olyan kétséges kimenetelű háborút, amely akár hosszútávon olyan pingponggá is alakulhatna, mint amilyen a román-magyar volt.

Még a legtöbb értelme egy északi hadjáratnak volna, mondjuk a finnek, vagy a németek ellen, de mindkettőhöz jelentős swapokra (és önfeláldozásra) lenne szükség az ABC részéről.

Maradok tisztelettel:
ICS

ui.: kérdésekre kommentben válaszolok