[HHH] A jövőnk

Day 908, 02:19 Published in Hungary Hungary by Haza Hagyomany Haladas
(Szeretném ezúton megköszönni a párttagság bizalmát, aminek révén elnyertem a pártelnöki széket. De az ünneplés után rögtön neki is kell kezdeni a munkának, így e cikk is a párt felvirágoztatásának első nyoma akar lenni. Nem lesz könnyű, de megcsináljuk - Cseri McGregor)

Sokan vádolják az eRepublik magyar pártjait, hogy nem rendelkeznek világos önmeghatározással. Ez sok esetben igaz is lehet, de néha még túl is lőnek a célon az önmeghatározással. A Haza Hagyomány Haladás pártja azonban kísérletet tesz, hogy önmagát meghatározza.

Mi köré építhetjük identitásunkat? Konzervatív párti jellegünk miatt erre egy fogalomhármassal válaszolnék: Moralitás, Közösség, Politika. Az sem mindegy, hogy miként értelmezzük e fogalomhármast, így érdemesebb kibontani, miként is gondolkodunk, milyen elveink vannak, miként gondolkodunk erről a fogalomhármasról.

Moralitás - Sokféleképpen értelmezzük a moralitást, de abban kiegyezhetünk, hogy sokan érezzük úgy, vannak a cselekvéseinknek erkölcsi határai. Legyen bármilyen alapú a moralitásunk, igenis, a politikában is megvalósítható a moralitás. Tartanunk kell magunkat egy magunk által meghatározott morális határhoz. Ez nem azt jelenti, hogy rigorózusnak kell lennünk, hiszen végső soron magunknak vagyunk felelősek. Ám az e-ember szociális lény, így itt is interakcióba kerülünk egymással. Közösségeket pedig a moralitás alapján választunk, de ha aktívan kívánunk résztvenni a politikában, ez a lépés nem önkéntes, hanem elengedhetetlen. Ezért is fontos, hogy a moralitás alapján határozzuk meg magunkat.

Közösség - A fenti gondolat folytatása, hogy a közösség önkéntes szerveződésű. Önkéntes, hiszen a mesterséges közösségek meghatározott elvek alapján épülnek fel, és nem alakul ki az a fajta kötődés, ami egy természetes kapcsolatnál kialakul. Nem lehet bizonyos előre meghatározott tulajdonság alapján meghatározni, hogy valaki akkor most ide kerül, mert bizony, sokszor azon a kevés tulajdonságon kívül nincs benne más közös. Mutatnunk kell elveket, amelyek szimpátiát keltenek az e-emberekben, amelynek mentén kialakul egy olyan szemlélet, hogy válasszon magának közösséget - és a közösség felelőssége, hogy segítsen a beilleszkedésben. A közösség, amely pedig így épült fel, előbb utóbb igényt tart arra, hogy a közügyekben is érvényesítse, képviselje azokat az eszméket, amelyek összehozták a hozzá hasonlóan gondolkodókat. Erre pedig a terep: a politika.

Politika - Ha ez a felépített közösség pedig érdekeit képviselni, és érvényesíteni akarja a köz életében, akkor nem kerülheti meg a politikában való részvételt. A politika közügyeink megoldásának terepe. A politikai a különböző érdekek becsatornázásának lehetősége, mégpedig olyan lehetősége, amely az ezzel járó konfliktusokat mederbe tereli. Hiszünk a pluralitásban, de nem hiszünk abban, hogy a megjelenő érdekkonfliktusokat lefojtsuk, valami képzeletbeli cél érdekében - az érdekek lefojtása ugyanis nem más, mint szellemi diktatúra. Mi igenis hiszünk abban, hogy a politika az érdekkonfliktusnak a megfelelő terepe - hiszen ez a szerepe az, aminek révén a közügyek megoldásra találhatnak. Az, hogy melyik csoport, párt van éppen domináns pozícióban pedig a választói akarat megkérdőjelezhetetlen megnyilvánulásán kell, hogy alapuljon. Szakmai érdekek sosem írhatják felül - a nép akarata kötelező érvényű. Ez nem jelenti azonban, hogy ezen a címen más csoportok elnyomásba kerülhetnek, kizárólag azt jelenti, hogy a választói akarat a versengő érdekek közül egyet választott ki egy ciklusra. Ez a domináns szerep azonban nem korlátozhatja semmilyen, még szellemi téren sem más csoportok tevékenységét. Mert a pluralitás nem csak versengés, hanem ellenőrző erő is.

A HHH nevéhez híven sosem csak a hagyomány, de a mérsékelt haladás híve is. Hirtelen döntésekkel nem lehet sikereket elérni, még ha rövid távon annak is tűnne. De a Haladás legalább annyira fontos értékünk, mint a Hagyomány. Mindezek pedig végső soron a Hazáért folyik. Azért a Hazáért, amely mindannyiunk Hazája.

Közös Moralitásra épülő Közösség, amely aktív résztvevője a Politikának. A Haza Hagyomány Haladás pártja egy ilyen párt kíván lenni, és ezeket az elveket, értékeket veszi figyelembe akkor, amikor álláspontját megfogalmazza konkrét ügyekben. Ez több, mint egy ciklusra, vagy akárhány ciklusra szóló program. Ez a fogalomhármas a HHH alapértéke, önfilozófiája. Programot mindig az aktuális helyzetre kell írni, de ez a dokumentum minden program szemléletének az alapja, amit pártunk a jövőben kiad.

Tisztelettel:
A Haza Hagyomány Haladás pártja

Ha te is szimpatikusnak érzed elveinket, értékeinket, subold ezt a lapot a jobb felső részen a "Subscribe" gombbal, és lépj be pártunkba! Jelöld barátnak az orgot, és gyere fel chatszobánkba, építsük együtt a Haza Hagyomány és Haladás pártját. Minden segítő kéz számít!