[Dodo] Helyzetjelentés a frontról

Day 1,515, 06:13 Published in Hungary Hungary by SuperDodo
Nagyjából fél éve írtam az utolsó cikkem, azóta is itt vagyok, játszogatok és úgy éreztem ideje szépen lassan visszaszivárognom a médiába is. Kezdésnek jöjjön egy szokásos hadi összefoglaló, egyrészt azért mert van mit összefoglalni, másrészt azért mert ahogy néztem, nincs túl sok hasonló beszámoló, pedig kéne.

Rövid visszatekintés; Európában fordult a kocka, nem csupán kiegyenlítettek a harcok az ONE és az EDEN között, de egyre többször az utóbbi kerekedik felül a döntő ütközetekben. Ennek az utóbbi időben is fellelhetők az okai, egyrészt Törökország a sok elszenvedett sérelme miatt drasztikus lépésre szánta el magát, és nem csupán elhagyta az ONE szövetséget, de azonnal át is állt az EDEN szövetségbe, így az ONE néhány nap alatt egy eMagyarországhoz hasonló ütőerő kétszeresét kapta az arcba, másrészt az EDEN egy kiterjesztett mpp hálózatot alakított ki, ami tulajdonképpen azt jelenti hogy mindenki mindenkivel. Ennek eredményeként, az eddig csupán rabszolga báb államok is komoly ütőerőt képviselnek, és minden egyes ellenséges front potenciális veszélyt jelent.

A nehézségek ellenére két komoly fegyvertényt is fel tudunk mutatni. Bulgária kiesett Ausztriából, és visszakerült a kiindulópontjára, vagyis az ukrán ugródeszkákhoz, illetve Románia elbukta utolsó Baltikumban fenntartott régióit is, tehát visszazuhant eredeti határai mögé, és már a magyar hadsereggel áll harcban, egyelőre vesztésre.

eMagyarország
Országunknak jelenleg két frontja van, abből az egyik az osztrák, amely tulajdonképpen csak egy ping-pong front játszadozásra, valamint az eRomán. Egyelőre más fronttól sem nagyon kell tartanunk, ugyanis az Ukránok fehérorosz földeken harcolnak, a bulgárok pedig alszanak, de ha a magyar előrenyomulás olyan jó sikerülne hogy megszületik a magyar-bolgár közös határ, biztosra vehetjük hogy beszállnak a háborúba.



eLengyelország
Sajnálatos eltörlésük után, visszaszerezték az összes eredeti területüket, és most egy ping-pong harcban vannak a Fehéroroszokkal. Nem tudom a harcnak tulajdonképpen mi értelme, egyik félnek sem sülhet ki belőle sok jó, ezért úgy gondolom amint lehetővé válik, a lengyel kongresszus a németek ellen szavaz meg egy háborút, és indul a bónusz szerzés. A szokottnál keményebb dolguk lesz, a már említett mpp hálózat miatt.



eSzerbia
A látványos EDEN gőzhenger a szerb fronton akadt el. Hiába a többfrontos háború, az előrenyomulás egyelőre nagyon döcögve megy az EDEN és csatlósai szemszögből. Olaszország területén totális felfordulás van, ahol szlovén-olasz és szerb-horvát háború is zajlik egyszerre, váltakozó sikerekkel, ezzel teljesen felszabdalva az országot. A bosnyák-szerb front is tökéletes példája az EDEN friss mpp hálózatának, eddig az országon úgy ment végig a szerb hadsereg félgőzzel öröm volt nézni, jelen helyzetben azonban a sikerek váltakoznak, és a kezdeményezés a bosnyák fél kezében van.



eMacedónia
Jelenleg eredeti terület híján Macedónia élet-halál harc elé néz, annál is inkább mert egykori leghangosabb, leghűségesebb barátjuk Törökország is ellenük harcol teljes erőbedobással. Az arab félszigeten fenntartott gyarmataiknak köszönhetően nincsenek eltörölve, mégis a lakosság teljes egésze görög megszállás alatt van, ami lehetőséget ad egy sikeres felkelésre. A felkelés első hulláma Nyugat-Macedóniában megbukott.



eSpanyolország
A szokásos brazil-spanyol párharc, töretlen brazil nyomulással. Legutóbb Madrid városa esett el, ráadásul csont nélkül. A buliba az Egyesül Államok is csatlakozott, ami nem sok jó jelent számunkra.



eSvédország
Lonestar harcosai jelenleg finn és orosz megszállás alatt vannak, legalábbis országuk nagyrésze, de pillanatnyilag nincs nyitott háborújuk, ezért lehetőség van a területek visszaszerzésére.

eIndonézia
Az indonéz birodalom az eltörlés közelébe került, úgy tűnik a két frontos maláj és kínai háború súlya alatt összeroppan az ország, pláne hogy a maláj oldal is legalább annyira halálos mint a kínai, köszönhetően a sok új mpp-nek.

Mese
A helyzet teljes mértékben felemás, minden oldalon vannak veszteségek, és ideje hogy az ONE szövetség összekapja magát. Hogy egy kicsit elmélkedjek, a megoldás számomra az rw-kben látszik. Az EDEN-Terra és szimpatizánsaik több mpp-t, és több kezdeményező frontot tud felmutatni mint az ONE és szimpatizánsaik, ezért egy-egy ország rendre azon találja magát, hogy négyen ugranak rá, tulajdonképpen minden ONE ország a maximum fordulatszámon pörög, de így is éppen csak bírjuk tartani a tempót, ami nem jó előjel, az ellenségnél még bőven van front, ahol nyitni tudnak. Viszont, a gyengébb országok által megszállt területek könnyedén felszabadíthatóak, így például az ukrán, bosnyák, stb. Amint az ONE részéről minél hamarabb ki kell eszközölni, az a szimpatizáns országok bevonása a hadszíntérre, az EDEN példájára meg kell kötni az mpp-ket, véres harcokat mutatni nekik a leggyengébb országok ellen is, hogy minden négyzetméterért izzadni kelljen. Emellett, Törökország átállásával Oroszország helyzete bizonytalanná vált, egyrészt eddig Bulgária védte őket az esetleges török támadás ellen, aminek mostantól nincs értelme, másrészt mint másodrendű haderő, elenyésző lehetőséget kap az EDEN játszóterén, és ennek megfelelően kevés szórakozást. Talán, ezzel lehetne kezdeni valamit, ami ennek útjában áll, az a lengyel-orosz ellentét.

Másik fontos dolog részemről, ami méltánytalanul kevés figyelmet kapott eddig, az EDEN hidainak lebombázása. Nos igen, nem csak az ONE országainak vannak törékeny útvonalai a bónuszok felé, hanem az ellenségnek is, néha még látványosabbak mint az egykori magyar 6-7 régióból álló csatorna.





Görögország Felső-Egyiptomi régióival kapcsolódik a bónuszokhoz, míg Törökország Északnyugat-Iránon keresztül éri el minden fenntartott gyarmatát, egészen a kínai határig. Bulgária két híddal is rendelkezik, bármelyik kiesése bónuszkiesést is jelent, ezek Taurida és a Kaukázus.



Csüssz!

PS.:A cikket tegnap este írtam, de próbáltam frissíteni a tartalmat. Pontatlanságok előfordulhatnak.