Join the new world

Első?

Tüzérnek.

Micsoda?

Szarvas. Hohoho

2

Eredetileg is banán volt a kezében ??

3

Nekem mindig te leszel az első! Bocsi, hogy ebben a cikkben nincs benne a neved < 3

Semmi gond.

Hol vagy?

[removed]

Thuküdidészt jobban szeretem!

Ő mit csinált? Kecskeszarvát fényezte?

Thuküdidész, Θουκυδίδης, Thukydidés, Thucydides (Halimusz, i. e. 460 körül – Athén?, i. e. 395 körül) görög történetíró, a Peloponnészoszi háború szerzője. Thuküdidészt a tudományos történetírás atyjának is nevezik Hérodotoszhoz hasonlóan, akit Cicero nevezett el a történetírás atyjának, de kiemelve elődjénél szigorúbb tudományos módszereit. Ragaszkodott a tényekhez, gyűjtötte és rendszerezte azokat, forrásait kritikával kezelte, és nem hivatkozott az isteni beavatkozásra, amint azt maga is kifejtette művének bevezetőjében.[1]

Tartalomjegyzék [elrejtés]
1 Élete
2 A peloponnészoszi háború
3 Hivatkozások
4 Thuküdidész műve magyarul
5 Források
6 Szakirodalom
Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Amit életéről tudunk, annak elsődleges forrása a saját műve, a peloponnészoszi háború története. Ebben athéninek vallja magát, aki Halimusz (Άλιμος) (ma Athén külvárosa) démoszból származik. Apja neve Olorusz. Átélte az athéni pestisjárványt, aminek Periklész és a lakosság nagy része is áldozata lett. Azt is feljegyzi, hogy aranybánya tulajdonosa Trákia tengerpartján, Scapte Hyle helységben, Thaszosz szigetével szemben.

Rokonságban állt Miltiadésszel, fiával Kimónnal, a konzervatívok vezérével, Periklész ellenfelével is. Apja és anyja, Hégészipülé is trák származású volt, birtokaik is ott területek el.[2] Miltiádész apósát, a trák királyt is Olorosznak hívták.[3][2] Bár családi környezete Periklész-ellenes volt, Thuküdidész maga történeti munkájában Periklész meggyőződéses hívének és tisztelőjének mutatkozik.

I. e. 424-ben sztratégoszként működött a trákiai partvidéken, de mivel nem tudta megvédeni Amphipolisz városát Braszidasz spártai hadvezér támadásával szemben, száműzték Athénból. A következő két évtizedet Trákiában és a makedón királyi udvarban töltötte. Ez tette lehetővé, hogy adatokat gyűjtsön, információkat szerezzen a háború menetéről.

I. e. 404-ben, a háború végén az általános amnesztia nyomán visszatérhetett Athénba. A háborúról szóló nagy művét azonb

an, amelyen több, mint húsz éven át dolgozott, már nem tudta befejezni. Halálának körülményeiről és helyéről az ókorból bizonytalan és ellentmondásos leírások maradtak fenn.

A peloponnészoszi háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A monográfia a háború történetét csak i. e. 411-ig dolgozza fel. A művet a későbbi kiadók nyolc könyvre osztották fel.

A II-IV. könyv a háború első tíz évét fogja át (i. e. 431 – i. e. 421, az úgynevezett „arkhidamoszi háború”). Az V. kötet az ezt követő, a Nikiasz-féle békével kezdődő bizonytalan öt és fél évet öleli fel. A VI-VII. tartalmazza az athéniek katasztrófával végződő szicíliai hadjáratát (i. e. 415 – i. e. 413). A VIII. könyv a háború dekeleiai-hellészpontoszi szakaszának (i. e. 413 – i. e. 404) az első két évét írja le, majd az események közepén hirtelen megszakad.

Az I. könyv úgynevezett „módszertani” fejezetében, a görög föld őstörténetét tárgyaló Archaiológiában Thuküdidész ismerteti anyaggyűjtési módszereit, művének célját, tárgya fontosságát. Elmondja, hogy már a háború kezdetén belekezdett az anyaggyűjtésbe azzal az elhatározott céllal, hogy megírja annak történetét. Hangsúlyosan szólt arról, hogy az igazságot tartja a legfontosabbnak, ezért forrásait, sőt saját elsődleges véleményét is alapos kritikai vizsgálatnak veti alá. Összehasonlításul rövid összefoglalást ad a régebbi görög történelemről. Művét összehasonlítja Hérodotoszéval - annak említése nélkül - azt lényegében mesés történetek összességének titulálva, melynek csak a szórakoztatás a célja (I. könyv, 22.caput).

Ezután áttekinti a háború okait, amit a hatalomvágyban jelöl meg, konkrétan az athéni nagyhatalom növekedésében. A déloszi szövetség feletti hatalomgyakorlás megszédítette az athénieket, ami hatalmi túlkapásokhoz és az Athénnal ellenséges peloponnészoszi szövetséggel való egyre gyakoribb konfrontációhkoz vezetett. Az erőszakspriálból azonban nem lehet kiszállni, mert ha Athén gyengeséget mutat, akkor a szövetsége széthullik, a feldühödött v

olt szövetségesek pedig bosszút fognak állni.

„ "Nem szabad azt hinnetek, hogy csupán egyetlen dologért folyik a harc, a szabadságért a szolgaság helyett;a hatalom elvesztéséről van szó, arról a veszélyről, amely azok részéről fenyeget, akik uralmatokban meggyűlöltek. ezt pedig már nem lehet feladni, még ha valaki a jelen körülmények között megszeppenve a passzivitással akarná is a derék embert játszani. Mert zsarnokuralom ez már a kezetekben, amit megragadni talán jogtalanságnak tűnik, de elbocsátani halálos veszedelem" ”
– (Periklész beszéde. II. könyv, 63. caput)
A háború kezdeti szakaszában az athéniek oldalán volt a stratégiai kezdeményezés. Athén stratégiája kezdetben az ún. sziget-stratégia volt. Ezt Periklész fejti ki egyik beszédében. Periklész szerint az athéni polgárokat be kell telepíteni az ún "hosszú falak" (az Athént Peraieusszal összekötő és Themistoklés által építeni kezdett falak) mögé, és hagyni kell, hogy a spártaiak betörjenek és szabadon pusztítsák Attikát. A város lakosságát és az ellencsapást az athéni flottának kell biztosítania -így Athén mintegy sziget lesz a szárazföldön. Az athéniek így szabadon felperzselhetik a spártaiak hátországát és elvághatják utánpótlási vonalaikat,ami miatt a spártaiak előbb-utóbb békekötésre kényszerülnek. A sors fintora, hogy Periklész abba a pestisbe halt bele, melyet a hosszú falak mögé beköltöztetett athéniek hurcoltak be a városba. A sziget-stratégia bukását Alkibiadész athéni renegát politikusnak a spártaiak számára adott javaslata jelentette. Alkibiadész azt javasolta, hogy a spártaiak ne csak be-betörjenek Attikába, hanem annak Dekeleia nevű helyén hozzanak létre állandó bázist, és innen zaklassák a várost. Ezzel egyidejűleg szintén Alkibiadész javaslatára a spártaiak a perzsáktól kértek pénzt egy spártai flotta felszerelésére. A sziget-stratégia Athént arra kényszerítette, hogy megkísérelje leigázni Szicíliát, illetve hogy leigázza a hellén szigeteket. Ennek a legismertebb esete Mélosz szigetének elfog

lalása volt.

Thuküdidész művének középpontja, mintegy tengelye az ún. méloszi dialógus. E dialógus a jelentéktelen Mélosz szigetének polgárai, és az ő leigázásukra törő nagyhatalom Athén párbeszédét tartalmazza, és egyben rávilágít a hatalmi politika cinizmusára is. Kr. e. 416-ban az athéniek mindenképpen rá akarták bírni az addig a spártaiak vezette peloponnészoszi szövetséghez tartozó mélosziakat, hogy csatlakozzanak az Athén vezette déloszi szövetséghez. Nem érik be a sziget semlegességével sem, mivel ez azt mutatná az athéniek szövetségeseinek, hogy Athén meggyengült, és ez Athén hatalmának végét jelentené. A mélosziaknak az írott jogra való hivatkozását elutasítják, jogra ugyanis akkor érdemes hivatkozni az athéniek szerint, amikor erő is áll mögötte. Ami pedig az istenekre, azaz a természetjogra való hivatkozást illeti, az athéniek annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy az istenek is úgy viselkednek, mint ahogy az athéniek most: az erősebbek leigázzák a gyengéket.

„ Ami az isten jóindulatát illeti, az, reméljük, minket sem fog cserbenhagyni. Hiszen mi semmi olyasmit nem kívánunk vagy teszünk, ami ellentmondana az emberek istenről való véleményének vagy egymás iránti táplált érzelmeinek. S istenről nagy valószínűséggel, az emberről pedig minden bizonnyal állíthatjuk, hogy a természetükben mindig ott rejlő kényszer alapján, ha megvan rá a hatalmuk, uralkodni akarnak. Ezt a törvény nem mi találtuk ki, s fennállása óta nem mi alkalmazzuk először, hanem már készen örököltük, s minden időre érvényes örökségként fogjuk hátrahagyni. S ha e szerint járunk el, ezt abban a tudatban tesszük, hogy ti vagy bárki más hasonló hatalom birtokában ugyanúgy cselekednétek, mint mi. Így hát nyilvánvalóan semmi okunk nincs a félelemre, hogy az istenek jóindulatát esetleg elveszítjük. Ami pedig a lakedaimoniakról alkotott véleményeket s azt a reményeteket illeti, hogy már csak becsületből is segítségetekre sietnek, nos, ebben az esetben csodálattal illethetjük gyermekhez illő

bizalmatokat, de nem irigyeljük balgaságotokat. Mert igaz, hogy a lakedaimoniak, ha egymásközti érintkezésükről vagy hazai törvényeik tiszteletéről van szó, kiválóan viselkednek, de sokat lehetne arról beszélni, hogyan bánnak másokkal, s röviden szólva úgy jellemezhetjük őket, hogy aligha ismerünk még egy népet, amely a legteljesebb nyíltsággal azt tartja tisztességesnek, ami neki kellemes, és azt jogosnak, ami neki hasznos. S mivel ilyen a gondolkodásmódjuk, nagyon alaptalan a reményetek, hogy megmentenek. ”
– Részlet a méloszi dialogógusból, V. könyv, 105. fejezet
Mélosz sorsa egyértelmű Thuküdidész előadásában: a férfiakat lemészárolják, a nőket és a gyermekeket eladják rabszolgának. Thuküdidészt az általa itt bemutatott hatalompolitikai felfogás miatt a nemzetközi kapcsolatok realista iskolájához sorolják.

Thuküdidész művét több ókori történetíró is folytatta, így Xenophón, Theopomposz, Kratipposz és mások. Xenophón egyenesen azzal kezdi a művét, hogy "az ezeket (ti. Thuküdidész által utolsónak megírtakat) következő napokban az alábbiak történtek". Xenophón igazságot is szolgáltat, mivel a nagyhatalmi rangjától megfosztott Athén polgáraiban is végbemegy a felismerés, hogy ők is Mélosz sorsára juthatnak. A kétségbeesett polgárok az Aigispotamoi-nál bekövetkező utolsó csatavesztés (Kr.e. 405.) hírére jajszavakat hallatnak a hosszú falak mentén, és mindenkinek Mélosz sorsa jut eszébe. (Xenophón, Hellenika, II.2).

Érdekesség, hogy Thuküdidészt angolra először a híres filozófus, Thomas Hobbes fordította, és valószínűleg hozzájárult Hobbes emberképének (homo homini lupus est - ember embernek farkasa) formálásához.

Méloszi dialógus! \o/

Tripper! \o/

rák

Bevikizted?
Vagy megy ez neked fejből?

Ő írta a vikit.

A Vikit én is megírnám.

Klasszikus ókor! \o/

oi-kor

Ezt meg mosOi!ogtam.

rohadt názi