'A Vas Népe bemutatja': 80 nap alatt az eFöld körül

Day 850, 11:02 Published in Hungary Hungary by vasmegye
„torma99:
Gondolom sejtitek ki adta a címet?😃
Vote! A vas-megyei Willy Foggnak!”


„1872-ben a Saville Row 7. szám alatt (Burlington Gardens) - e házban halt meg 1814-ben Sheridan - Phileas Fogg esq.,[1] a londoni Reform Club tagja lakott, aki, bár nyilvánvalóan minden igyekezetével azon fáradozott, hogy semmivel ne irányítsa magára a közfigyelmet, mégis a klub egyik legkülönösebb és legfigyelemreméltóbb tagja volt.

Az egyik legnagyobb és legdicsőbb angol szónok utóda lett tehát ez a rejtélyes Phileas Fogg, akiről senki nem tudott semmit, legföljebb azt, hogy igen derék ember, és az angol felsőbb körök egyik férfiszépsége.”


Ezzel a két idézettel kezdeném a mai cikkem, mely az eddigi cikkeimhez képest más lesz. Az eddigi hadügyi-külügyi elemzéseim inkább a játék realistább részéhez kapcsolódtak, most viszont egy just for fun cikk következik. Az első szövegrészlet a velem készült interjú kommentjeiből származik, és annak utolsó két szava indította el eme elmélkedést. Willy Fogg? Egyik legkedvesebb olvasmányom főszereplője (igaz, Verne kicsit másként írja😛), aki 80 nap körbeutazta a Földet. Utazás, utazás... mért nem lehetne ezt erepen is megvalósítani? Elvetemült vagyok, ezért van a második idézet: Jules Verne 80 nap a Föld körül című regényének kezdő bekezdései.

Íme a történet röviden, annak, aki nem ismerné:
Phileas Fogg (így írják a nevét a mesében) angol főnemes egy nap fogadást köt 4 klubtársával 20000 fontban arról, hogy 80 nap alatt megkerüli a Földet. Már aznap elindul frissiben felvett szolgával, Passepartout-val, 20000 fonttal a táskájában a Föld körüli útra. A korban ismert összes járművön utaznak: vonaton, hajón, stb.
Közben kirabolják az Angol Nemzeti Bankot, 55000 fontnak lesz hűlt nyoma, s az elkövető rrendkívül hasonlít Foggra, nem csoda, hogy őt gyanúsítják a lopással. Utánaküldik Fix detektívet, aki követi Foggot, 3 kontinensen át (Európa, Ázsia, Amerika). Számtalan kalandba keverednek, Indiában például megmentik egy maharadzsa özvegyét, Mrs. Audát a tűzhaláltól. Ő is velük tart az út további részében. Végül is körbeutazzák a Földet. Hogy sikerült-e ez 80 nap alatt és Fogg rabolta-e ki a bankot? Olvasd el magad! (annyit még kell még tudni, hogy Fix letartóztatja a végén Foggot, de ez nem jelenti azt, hogy ő a bűnös)


Itt erepen a világ körüli utazás lényegesen egyszerűbb: 2 repjegy áráért tulajdonképpen megkerülte az ember az eFöldet, elrepül mondjuk FER-ből Floridába, majd vissza. Az útvonal nem számít, így nyugodtan vehetjük azt, hogy mindkét alkalommal nyugatra menve megkerülte a Földet. Ez így sajna nem járható út.
Az útvonal a regény alapján készült, pár módosítással (azon kívül, hogy Szuez meg Áden kimaradt, mert nincs Egyiptom meg Jemen):
1.Az útra vállalkozó naponta 1 régiónyi távolságot haladhat, hogy az akkori távolságtudat érződjön a ma utazásain is.
2. A másik gond a hajóút: sajna a hajózás mód nem szerepel még a játékban, így muszáj volt más megoldást találni: hosszabb hajóút esetén (8 napnál hosszabb,ebből három van a regényben) egy hét pihenő a kiinduló helyen. Rövidebb hajóút esetén(6-7 nap) pedig 2 napig kell tartózkodni a „kikötőben”. (North-West-of-England regénybeli sajátosság miatt lesz 2 nap😁
3.A kínai part menti régiók beiktatása csak just for fun, meg a hajózásos pihenők miatti unalom elkerülése miatt került be a sorba. Az észak-ír meg ír régiók a kör végéről meg azért maradt ki, mert Dublin nem határos North-West-of-Englanddel, de az már annyira mindegy!

Lássuk az útvonalat:

Európa:



London (Q5) – South-East-of-England – North Calais – Picardy – Paris-Ile-de-France – Burgundy – Rhone Alps (Q5) – Piedmont – Emilia-Romagna – Marche – Abruzzo – Molise – Apulia (7 nap – hajóút)

Ázsia:



Maharastha (Q5) – Madhya Pradesh – Uttar Pradesh – Bihar – West Bengal (2 nap – hajóút) – Singapur City (Q5, 2 nap – hajóút) – Guangdong (Q5) – Fujian – Zheijang – Shanghaj (Q5, 2 nap – hajóút) – Kyushu (Q5) – Kanto (Q5, 7 nap – hajóút)

Amerika:



California (Q5) – Nevada – Utah – Colorado – Nebraska – Iowa – Illionis - Indiana – Ohio – Pennsylvania – New York (7 nap – hajóút)

Visszatérés Angliába:



North-West-of-England (2 nap – FI😵 – East Midlands – East of England – London (Q5).


Magam sajna a saját világ körüli utam miatt nem csatlakozhatok (pontosabban max utána kb. 2012ben😃). De várok érdeklődőket, akik már unják a napi monotoniát, és világot akarnak látni. Akik nem a katonaságban, az üzleti életben, vagy a politikában látja a jövőt. Egyszóval bárkit, aki végig akar élni egy utazást az eFöld körül🙂

Ára: 2 lanányinál is kevesebb. 3,1 gold,ha a legalacsonyabb világpiaci árakat nézzük Q1 repjegyre meg Q2 kajára (előbbiből 38 darab szükséges, utóbbiból a hajóutas megoldás miatt 59 darab). Én biztonság kedvéért egy 5 goldos tartalékkal indulnék neki az útnak, feltételezve ha nem akarok harcolni meg munkát vállalni sehol (meg az esetleges háborúk miatti plusz egy repjegy költségeit is finanszírozni kell valahonnan). Ha mégis kedvem szottyanna a harcra, akkor 10 aranynál kevesebbel el nem indulnék.

Ennek ellenére megkérnék minden utazni vágyót, ide azért küldjön egy levelet, ha elindul: London, Saville Row 7.

Mindenesetre ha jómagam nem mehetek, megy helyettem az orgom, hétfőn, március 22-én indul Londonból. (Így már csak a repjegyeket kell állnom😁

Mért március 22.?
Akkor leszek 1 éves erepen.


Utóirat: az út nem tart 80 napig.🙂

vasmegye
svájci állampolgár
Mediterranean Coast, Törökország, Day 850 of the New World


Folytatva a divatot, következik a vasmegye-csomag.
Persze nem megszorítások lesznek benne, hanem újságok, melyeket örömmel ajánlok olvasásra.
Íme:
NalajaHeadless Chicken
torma99eZalai Hírlap
SmachMedian
IpathFlagellum Dei
outiszFuture sound of erep

További jó szórakozást!