KoldustempĆ³. De hol vagyon a nemzet vagyona?
Eheslo
Az áprilisban elkövetett országveszejtést követően három hónappal, a totális eredménytelenségük közepette, beindult a bicskás koldulás.
Mielőtt eszébe jutna bárkinek bármelyik bicskásnak egy forintot is adni bármire, idézzük fel a bicskások nagy őse és szellemi vezére, tolvajló lopásait.
A spanyol arany lenyúlása.
A tolvajlói piramisjátékkal átvert magyar játékosok.
Bicskás tempó ez, jól ismerjük az eltelt 9 évből, de azért egy pillanatra álljunk meg: mert az már milyen sejtkupac, ami játékpénzt lop a játékostársaitól, a magyar közösségtől átverve bárkit, többször is?
A választ a románok bérén vett bicskás kápókra bízom - hasonló létformák ezek is.
Nos, ha ez kevés volt emlékezzünk a nemzet vagyonára kegyelettel, amit hasonképpen lopott el ugyan az a banda, amelyik a mai nyomorba süllyesztette eMagyarországot.
Ha ez is megvolt, gondolkodjunk el azon, hogy a horvát rongyokba bújt bábosuk miként vert el 23 milliót a január ordas bukására, amikor gyarmattalanította és bónusztalanította eMagyarországot.
Ha ez megvolt, akkor azt is idézzük fel, miként tűnt el szőrén-szálán a Tüzér által március elején visszaticketelt national orgok sora a rajtuk lévő vagyonnal együtt.
Itt még meg volt.
Itt is, de innen csak a sunyi hallgatás van.
A tolvajok osztoztak.
Ismét.
Nos a kérdés az, hol számoltatok el azzal, amit fsb átadott?
Sehol.
Hol a vagyon?
Titkolják.
Kinél vannak a national orgok?
Titkolják.
A kérdések a hazug bicskás országvesztőhöz, aki április óta pusztítja eMagyarországot, ezek:
1. Kiknél vannak a national orgok?
2. Kikhez került a tüzér által visszaticketelt vagyon?
3. Ki döntött, kik döntöttek rőla, milyen alapon?
4. Mikor döntöttek, kiket és hol, milyen formában tájékoztattak róla?
Most talán már világos, miért nem érdemes egy forintot sem rájuk bízni.
Tolvajok.
Országvesztők.
Sunyi alakok.
A támogatóik is.
Eheslo
Ps.: Az olasz capo jelentése szó szerint ’vezető’.
A náci koncentrációs táborokban a foglyok közül az őrök által kiválasztott, kijelölt foglyot jelenti, aki a többi rab egy-egy csoportját irányítja. Elvárás volt vele szemben az őrök által adott utasítások maradéktalan teljesítése, amiért cserébe kiváltságokkal bírt (például több élelem, külön szállás).
Comments
Az első a Haza.
Csöcsök és popók
https://www.erepublik.com/hu/article/eln-ki-programom-2-2674283
elado vagyok... meguntam
Kár érted.
Is.
Mennyi pénzt tettél bele?
Egy kocsi árát biztosan.
Ezekre pénzt bízni?? Vagy bármit elhinni nekik? Ezeknél még HUpák is megbízhatóbb...
??? Ez komoly?
Nálam van az org! 😃
Melyik a sok közül?
huszonot o7
[removed]
Te mikor kaptál újra orgot?
.
Volt erről közlöny? Volt erről tájékoztatás?
Megint beindult a kardos sunyi osztogatás?
SkyHuszar ORG nálam van.
Gyerekek, az orgok azoknál vannak, akiknél fsb előtt voltak, mielőtt Tüzérék elkobozták volna mindenféle konga vagy cikkbeli egyeztetés, kérdés nélkül. Magánvagyonokat vettek el. Én visszaadtam mindenkinek. Akinek továbbra is van követelése jelezze.
Én nem kobzok el senkitől semmit.
Tudsz olvasni?
A kérdések a hazug bicskás országvesztőhöz, aki április óta pusztítja eMagyarországot, ezek:
1. Kiknél vannak a national orgok?
2. Kikhez került a tüzér által visszaticketelt vagyon?
3. Ki döntött, kik döntöttek rőla, milyen alapon?
4. Mikor döntöttek, kiket és hol, milyen formában tájékoztattak róla?
Ha nem érted, kérdezd a rabbit.
Nem szokásom elolvasni amit hadoválsz és ócsárolsz vagy hazudozol, ezért felületesen szoktam átfutni csak. Srry, akkor ez engem nem érint. Köszi.
Aljas sunyi alak vsgy.
Beismero vallomás, köszönjük vádlott!
Azzal is el kéne számolnod hogy mágus mikor kapott ismét orgot.
Az előtted szolgáló elnökök nyilvánossá a tették az orgok magánkézbe adását.
Te miért tértél vissza a kardos mutyi korszakba, haveroknak osztogató, nyilvánosságot kizáró gyakorlatba?
Ehhhh...
én csak visszaadtam amit elkoboztak, mást nem tettem. Magusnál volt org és visszaadta már.
Volt nála org? Honnan?
Tőlem kért februárban egy orgot, amit márciusban visszaticketelem a mocskolódása miatt.
.
Vagyis... vagy volt előtte is neki orgja, de kért még egyet, vagy március után adta neki valaki, aki csak te lehettél.
Zavaros....
Nem értem miért próbáltok vagyont keresni, miközben ország sincs.
A dolgokat rendbe kell tenni.
Ez régi gennyes seb eMagyarországon.
El van rontva ez a játék.
Gazdaságilag nem fáj ha eltörölnek minket, sőt, még több is tud lenni a bevételünk.
Így nem tudnak "hazaszeretővé válni" a játékosok.
Ez a gazdasági abnormalitás elront minket. Hogy fogjuk felszabadítani az országot, ha nem fáj nekünk anyagilag?
Mi a fenét csináljunk?
Államnak nincs elég bevétele, mert más országokhoz száll az adónk. Ha akarna sem feltétlen tudna adni nekünk valamit is.
Mi a fene lesz a hazával?
egy csomóan rég kiköltöztek más országokba a bónusz miatt.
most eltörölve meg sokan tapasztalják, hogy több a bónusz.
van elég játékosban motiváció?
[removed]
Fel kellett jönni 1 pár percre, azt hittem kamu hír a "gyere fel, bár egy kicsit csak, kehes cikket írt, röhögj 1 jót", de nem.
Köszönöm az infót, tényleg jól esett, feldobta a napom 😉
Ha a fajtadat a cikk visszahozza a sirbol, ugy bármennyire is jogos kérdéseket taglal, kár volt megirni!
Kérdés az, hogy mi nagyobb antimagyarizmus: Nevenincsis fajtáját a sírból visszahozó cikket írni, vagy annak örömködni, hogy újabb magyar hagyta abba.
Nehéz dilemma.
Harmadik: a nevesincs senki fajtáját magyarnak tekinteni!
Ne idegeskedj, rád van bízva eMo fellendítése látom jól is csinálod a következő 10 évben nem lesz felszabadulás ha rajtad múlik de te ezt is szeretnéd mert ha jól menne nem lenne kit csesztetni. Nincs itt senkire szükség rajtad kívül és én sem maradok, csak felpislogtam mert valaki megemlítette, hogy jobb napom lesz ha elolvasom a cikket és igaza lett 🙂
nekem van eladó orgom 1 milla / db áron adok neked is szívesen amennyit akarsz.
Dugd fel magadnak.