Magyar Monarchia
Tarsolytestver
I. RÉSZ
II. RÉSZ
III. RÉSZ
IV. RÉSZ
V. RÉSZ
VI. RÉSZ
Magyarok, testvéreim!
"Én, Tarsolytestvér, a magyarok Istenének kegyelméből, I. Kárpáthy Tarsoly néven, Magyarország jogos királya, a Magyar Királyság eltörlése után 1130 nappal – Hazám és Nemzetem érdekében – bejelentem törvényes igényemet a magyar trónra.”
Magyarország új államformája és neve légyen Magyar Monarchia!
A Monarchia szellemiségét tükrözendő a nép legitim vezetője az államelnöki választások során győzelmet aratott személy illetve az ősi berendezkedésnek megfelelően a magyar király. eMagyarországon nem fog változni semmi, ami a demokratikus működést illeti.
Az elnök és kormánya tehát továbbra is az ország irányítója marad ugyanakkor az új államformának megfelelően a király is jogokat kap a kötelezettségein felül.
A Magyar Monarchia királyának kötelezettségei az alábbiak:
I. Az uralkodó személyének az ország egységét kell szimbolizálnia, nem lehet tagja egyetlen politikai pártnak vagy mozgalomnak sem. Pártok közti ideológiai valamint a belügyi, külügyi és a hadügyi témákat érintő vitákba nem bocsátkozhat.
II. A király elfogadja az országban történt párt, kongresszusi és államelnöki választások eredményét, a győztesek munkáját semmilyen módon nem hátráltatja hanem minden tőle telhetőt elkövetve segíti törekvéseiket az ország előrehaladása érdekében.
III. Az uralkodó nem korlátozhatja a szabad sajtó működését, ízléstelen, trágár és provokatív jellegű czikkeket, kommenteket nem publikálhat.
IV. A királyi birtokok jövedelmét - búza, kenyér és fegyver köteles a nép részére bocsátani, azokból vagyont nem kovácsolhat magának. A medálokért kapott 5 arany felét megtarthatja, a többit az államkasszának köteles fizetni.
A Magyar Monarchia királyának jogai:
I. Az uralkodó részt vehet az ország sorsát eldöntő tanácskozásokon így a hivatalos külügyi és hadügyi gyűléseken valamint a kongresszusi eszmecseréken is. Szavazati joggal nem rendelkezik, legfeljebb szavának tekintélyével foglalhat állást az adott kérdésekben.
II. Nemesi és lovagi czímeket valamint kitüntetéseket adományozhat. Nemesi czím illeti azon játékosokat akik a Monarchia egységéért küzdenek, bármilyen szinten de kiemelkedő dolgot cselekedtek a Haza érdekében - például reform bevezetése, jótékonykodás. A kitüntető nemesi czím és avatar viselése mellett az illető 1000 HUF honoráriumban részesül.
III. A király lovagrendet alapíthat a Haza védelme érdekében. A Rend soraiba felvett harcosok azonnali hatállyal lovagi címet nyernek - viselhetik "a Király Lovagja" kitüntető czímet és megilleti őket az egyszeri, 100 HUF összegű lovagi honorárium melyet természetesen szabadon elkölthetnek. A királyi lovagrend fegyveres erővel köteles a Szent Korona országaiért küzdeni, a Kárpát-medencétől távolabbra eső területekért folytatott harcokban nem köteles részt venni.
IV. A király távollétében a nádor veszi át a szerepkörét. A nádor a nemesek közül kerül ki, személyét a király választja, hatásköre egy hónap ami maximum két alkalommal meghosszabbítható.
V. A király támogatóitól annyi kenyeret fogadhat el, ami a napi harchoz szükséges, havonta legfeljebb 3000 HUF összegű támogatásban részesülhet.
ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!
ISTEN ÓVJA A MONARCHIÁT!
Comments
Mit szívsz?
mit szívsz? x2
kiadhatnád a forrást, én is unatkozom
Mit szívsz? x4532987432953289573295739141941275325325236
Le a zsarnokokkal! Éljen a köztársaság eszméje! Szabadság, Egyenlőség, Testvériség! Vesszen a király!
Szabad legyek azt akarom
Ne kormányzott hülye barom
Ez a helyes én már tudom!
Egy sci-fi vége : )
Egyébként az utolsó képedet illene levenni, mert jogosan még nem vagy király. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy a hagyományoknak megfelelő koronázásod lesz?
Tarsoly te nem vagy király!
Komolyan tetszik a monarchista törekvésed meg minden de akkor sem kiálthatod ki saját magad jogos uralkodónak!
Ezzel a lépéssel máris hiteltelenné tetted az egész mozgalmat.
Gyerünk a bányába komcsik, mutassátok meg, milyen egy igazi sztahanov.
A tervnek akkor van realitása, ha a mindenkori aktuális elnök elfogadja a király személyét.
Ha jól értem (a kötelességek felsorolása alapján), egy pusztán szimbolikus címről volna szó. Ez mondjuk derék. De hogy az új, szimbolikus államfő miatt az ország elnevezése változzon, az nem indokolt. (A hatalmi viszonyok változatlansága okán államformaváltásról ugyebár nem is beszélhetünk.)
Ha már a gondolatkísérletre ragadtatjuk magunkat: az öröklési rend milyen volna?
Ha az uralkodó inaktív lesz, vagy abba szeretné hagyni a játékot, netalán lemond a királyi címről, akkor új utódot jelölhet.