Hány birkát bír még el a rakpart? - Ahogy én láttam

Day 2,820, 16:40 Published in Hungary Hungary by Jaca23

Sziasztok. A Fekete Futó ismét remek történettel jelentkezett.

Ezúttal én is szereplő vagyok a kalandban. Úgy gondoltam, ha már ilyen jó színben tüntetett fel, akkor az általa leírt cselekményhez igazodva megpróbálom a saját szemszögemből bemutatni az utolsó rész eseményeit.
Atheel cikkje egyébként itt olvasható.

Lassan döcögtem a minisztériumi járgánnyal hazafelé. Megint egy nehéz nap, megint egy kisebb vagyon került ki a kincstárból. Egy arannyal megpakolt buszon döcögtem végig az országot.

Bárki kirabolhatott volna, mégsem próbálta meg senki. A tolvajok ugyanis sokkal elegánsabban végzik a dolgukat ebben az országban. Túl magas pozícióban vannak ahhoz, hogy piti lopásokkal bemocskolják a hírnevüket...
A kiosztott támogatás egy részét azok kapták meg, akik az edzőtermüket szerették volna fejleszteni. Kell a konditerem, mert egy istállóban kell edzenünk! - panaszkodott az egyikük.
A szállítmány másik része fegyver volt, amit szintén a fiatalok kaptak meg. Nem tetszett ez a támogatási rendszer. Főleg azért nem, mert nagy része nem maradt meg a kicsiknél, hanem egyből a felmenőik kezébe vándorolt.


Az aranynak köszönhetően látványosan erősödik majd a kicsik izomzata - gondolják egyesek


A fegyverek pedig a magyar hadsereg ütőképességén hivatottak javítani.

Nem tetszett ez a rendszer. Aki tehette, lopott, csalt, hazudott, a pénzszerzési vágy jelentette a legnagyobb motivációt az országban. Ezen morfondíroztam a fővárosba vezető úton. Végre elértem Pestet. Meglepetésemre fegyverropogás és egyéb csatazaj szűrődött ki a városból. Lassan továbbgurultam a busszal, közben próbáltam kideríteni, hogy mégis kik a szemben álló felek. Leparkoltam a rakparton, majd kiszálltam a buszból és felmértem a terepet. A folyó felém eső partszakaszán alig pár tucat katona próbálta meg tartani az állásait. Akadt közöttük néhány külföldi is, őket nem tudtam mire vélni, valószínűleg a haszonszerzés reményében jöttek ide. A többi harcost nagyrészt ismertem régebbről. Ők alkották hanyatló társadalmunknak azt az aprócska részét, akiket nem csak a pénzszerzés motivált, hanem emellett a nemzet valódi érdekeit is igyekeztek szem előtt tartani, vagy csak próbálták magukat jól érezni ebben a világban.
Kik voltak a túlparton? A legvérszomjasabban a 'kollégáim,' azaz a kormánytagok és bennfentes barátaik lövöldöztek errefelé. Hamis kiáltványokkal elhitették az egyszerű honfitársaimmal, hogy a puccsisták alattomos, vérszomjas, az országot romlásba taszítani kívánó népség, így sikerült maguk mellé állítani a többséget.
Alighogy körbenéztem, recsegni kezdett a rádióm. A parancsnokom próbált meg közölni valamit, de túl messze voltam az állomástól, rossz volt a vétel. Most mit tegyek? Harcoljak, ne harcoljak? Végül egy a túlparton észrevett fekete pont segített meghozni a döntésemet. Az a pont nem volt más, mint egy néger harcos, aki az egyik kollégámat vonszolta maga után.
Becstelensége és aljassága ellenére nem kívántam a kormány és az őket védők ellen harcolni, hiszen azzal a honfitársaimra lőttem volna. De amikor megláttam, hogy már a bevándorlókat is bevetik, azonnal tüzet nyitottam. Egyetlen célpontom a fekete harcos volt, aki a golyózápor megindításakor egyből menekülőre fogta, gyorsan fedezéket keresett magának.
Éppen kifogytam a töltényekből, amikor egy helikopter érkezett fölém. Egyből felismertem a jelzését, a századom egyik harcjárműve szállt le.
Az első gondolatom az volt, hogy a pár évvel korábban Burgenlandban lezajlott polgárháború után A Fekete Sereg ismét a forradalom élére áll. Nem így történt...
Theface lépett ki a helikopterből, majd gyors léptekkel odajött hozzám. Mielőtt valamit is szólni tudtam volna, kaptam tőle két kislányos pofont: Egy gyengébbet, majd egy kicsit erősebbet is. Ezt követően letépte a század plecsnijét a mellkasomról és halkan így szólt:
Bocsánat, hogy nem tudtam moderálni magamat, de a túlparton egy bunkerből figyelnek minket. Pár embernek nem tetszettek a mutyiellenes megnyilvánulásaid, hiszen azzal a saját vagyonukat veszélyeztetted. Tudom, hogy te csak arra a négerre céloztál, de kellett valami ürügy, hogy megszabaduljunk tőled. Az első pofont ezért kaptad. A másodikat meg azért, mert nem szóltál az út szélén heverő kutyasz@rról, én meg sikeresen beleléptem... Üdv a hazaárulók között, és egyben viszontlátásra. - mondta a vezér, majd visszasietett a helikopterre és tovább repült. Én szó nélkül hagytam a dolgot. Rebesgették, hogy theface természetfeletti képességekkel rendelkezik, egy csettintéssel bárkit képes elpusztítani, így hát jobbnak láttam nem packázni vele. Fogod még az én segítségemet kérni - gondoltam, majd csalódottan eldobtam az üres fegyveremet. Sajnálatos módon pont a célzóberendezés ért földet először, a reccsenésből ítélve egyből használhatatlanná vált. Még sajnálatosabb, hogy a theface által 'megtisztelt' salakanyagon landolt a stukker...
Az aljaelit most sem tétlenkedett - mormogtam, majd elindultam a busz irányába. Közben elővettem a mindig nálam lévő jegyzetfüzetemet, hiszen adott volt a téma egy új cikk megírására, ami talán felnyitja majd pár ember szemét. Szóval egy bunkerből irányítanak? Ideje lenne ismét a nyilvánosság elé tárni az ott lakó társaság tetteit, hátha a következő puccskísérlet nagyobb támogatást kap.

Alig 100 méterre távolodtam el a tetthelytől, amikor nem idén barnult ellenfelem már rá is vetette magát elhagyott fegyveremre.


Amíg Atheel a gépkarabélyt vizsgálgatta, két oldalról is katonák közeledtek felé. Na komám, most aztán kutyaszarítóba kerültél - gondoltam vigyorogva, majd továbbhajtottam a minisztérium irányába.

Folyt. Köv.

Jaca