Zsolnai helyi választások

Day 270, 08:01 Published in Romania Romania by Suspended

Üdvözlök minden kedves olvasót, és köszönöm hogy figyelmükkel megtisztelték szerény lapomat.
Ehéten is egy rövidebb cikkel fogok csak előrukkolni, ugyanis most kaptam észbe hogy nyakunkon az önkormányzati választások, s így ezt választanám inkább témámnak, mégha kicsiny régiónkban nem is lehet erről túl sokat írni.

Nem szeretném, hogy lapom bizonyos politikai csoportok érdekeit szolgálja, de mivel időközben 9 aktív játékos lakosságúra duzzadt régiónkban csupán egy választási program született lapzártáig (s ez az enyém), csak ezt tudom közzétenni.

Nos, mint ahogy az már elhangzott, a Magyar Nemzeti Párt jelöltjeként indulok Zsolna polgármesteri címéért. Úgyhiszem, elképzeléseim hasonlóak pártoméhoz, s így programom az MNP támogatását is élvezni fogja.
Önkormányzati programom középpontjában, mint ahogy a legtöbb helyi választási program középpontjában, a régió lakosságának wellnesse áll. Ezt azonban, nem a közkedvelt és gyors eredményeket hozó gift-programok bevezetésével, hanem egy újfajta önkormányzati-otthonteremtő programmal szeretném fellendíteni.
Szeretném én is elősegíteni, hogy a ház végre tényleg ne csak luxuscikk legyen, és a hazai housing-ipar is találjon elég keresletre és megélhetésre a hazai piacon, valamint hogy végre áttérjünk ezen, közép- és hosszútávon sokkal gazdaságosabb wellnessnövelő, illetve fenntartó megoldásra.
Q2-es házak vételét tervezem, az eHouse Constructor Company-tól, csak minimálisan kisebb beszerzői áron, a housing ipar támogatására. Az önkormányzat (mivel gondolom más számára a házat nem veheti meg), a Q2-es házhoz szükséges teljes pénzösszeget utalná át a kedvezményezett polgárnak, akinek már csak a marketplace megfelelő helyén kéne kiválasztania a már előre odahelyezett, számára ingyenes házat. Ezzel azonban vállalná, hogy a jövőben résztvesz a régió közteherviselésében, mely majd lehetővé teszi az önkormányzati-otthonteremtő program folytatását.
Azaz, kezdetben személyi adományokból, esetleg állami kölcsönből, később pedig a megnövelt és egyre több személytől befolyó ingatlanadóból kívánom fedezni ezen program költségeit. Mivel jelen pillanatban csak nekem van házam régiónkban, így nyugodt szívvel fogom az önkormányzati adót többszörösére, amennyiben lehetséges úgy 50 HUF körülire emelni.
Hibásnak tartom a jelenlegi polgármester programját, gondolom a nagyon alacsony adókkal akar új lakosokat régiónkba csábítani, de ezzel az önkormányzatot szociális és gazdasági téren is ellehetetleníti, cselekvésképtelenné teszi, és mivel a magyar lakosság többsége hajléktalan, nem ez az út régiónk benépesítésére.
A kezdeti magas adók persze csak a ház-program beindulásáig tetőznének, s annak korai részesei így is jobban járnának vele, illetve előbb kezdhetnék élvezni a ház nyújtotta élvezetet.
A programba nem jelentkezés útján, hanem polgármesteri döntés alapján kerülnének a polgárok, ez biztosítaná, hogy a megfelelő személyek részesüljenek a kedvezményekben.

Habár ezek merész tervek egy ilyen létszámban és financiálisan is nem túl jelentékeny régió számára, tény, hogy ez egy hosszabb lefolyású program volna, s kellő támogatottsággal meg is valósulhat.
Pesszistább számításaim alapján is az első hónapban 1, a másodikban 2, majd megint 2, s ezután akár hatványosan egyre több házat tudnánk kiosztani Zsolna lakosai közt, mely elősegítené a kezdőbb és egzisztenciálisan perifériára szorult játékosok Zsolnába költözését is.

Emellett természetesen támogatnám és segíteném a lakosok ZMNE-be való jelentkezését és aktív, a hon iránt felelősségetljes játékát.
Régiónk viszonylagos jelentéktelenségénél fogva, úgyhiszem külön gazdasági tervezeteket értelmetlen volna kidolgoznom, s ez nem is a polgármester tiszte.
Valamint, ha valamilyen Zsolnához kapcsolódó témátok van, várnám vállakozó szellemű zsolnai barátaim cikkeit, hogy megjelenthessem.

Remélem, mint az MNP jelöltje, elnyerem zsolnai lakostársaim bizalmát, s belekezdhetek önkormányzati-otthonteremtő programomba, melyet, ha egy hónap múltán más jelölt győzedelmeskedik, remélem utódom is folytatni fog.
A program persze még nagyban módosítható, bízom a tapasztaltabb játékosok tanácsaiban, várom a konstruktív kritikát, és remélem nem írtam túl sok hülyeséget. 🙂

Dhomen