Join the new world

- Ezek szerint a platóssal ne is próbálkozzunk…
- Nem ajánlanám, a vesztegzáron belül mindenre lőnek, akár halott, akár élő ami mozog.
- Gondolhattuk volna, már Telekgerendásnál. Majdnem otthagytuk a fogunkat annál az útzárnál…- mondta Csizik Géza.
- Parancsot kaptunk, hogy minden egyes potenciális vírushordozót likvidálnunk kell.
- De mi nem vagyunk fertőzöttek! – vetette oda Irén.
- A parancs az parancs… - mentegetőzöttVarga őrmester.
- És most maguk is le fognak lőni minket? Minket is „likvidálnak”?
- Nem, nem…
- Mondja csak meg, mondja! – csatlakozott most már Zsánerné Klárika is.
- Hölgyeim, értsék már meg, nem áll szándékunkban. Legalábbis nekünk nem.
- Legalábbis maguknak nem?
- Nekünk kettőnknek egészen biztosan nem. Nézzék, elvesztettük az egységünket, minden kapcsolatunk megszakadt a harcállásponttal. Üldözőből üldözöttekké váltunk. Minket is szemrebbenés nélkül agyonlő a katonaság, ez a parancsuk.
- És ki adta ki ezt a parancsot? – vonta fel szemöldökét az addig passzívan figyelő Váradi – A kormány, az EU, az ENSZ?
- Uram, ne kérdezzen tőlünk olyat, amire nem áll módunkban válaszolni! – fordult a férfi felé az őrmester.
- Ugyan, ugyan… Maguk is prédává váltak, akárcsak mi! Az előbb mondta.
Varga Tamás és Tardos Árpád szemében szomorúság gyúlt, ahogy átfutott rajtuk a már korábban kimondott, de igazából csak most megértett felismerés. Tardos szólalt meg először:
- Sakáll dandártábornok, személyesen.
- Sakáll… - döbbent meg a rendőrtiszt.
- Igen, ő.
- Rögtön gondolhattam volna! A rohadt gennyláda!
- Ismered? – kérdezte tőle Csizik.
Ugyanekkor Klaudia is kérdéssel fordult Firkász Cézárhoz. Alig hallhatóan, de őszinte kíváncsiággal suttogta a zsurnaliszta fülébe:
- A sakál az nem egy vadállat?
Amaz félvállról válaszolt csak neki:
- De, nagyon is úgy tűnik.

---

- Pszt, pszt! – késő délután volt már, mikor Varga őrmester ezekkel a félszavakkal intette fokozott vigyázatosságra a bozótosban hason lapuló csapatot. Messzelátójával sorra végigpásztázta a torlaszokat és géppuskafészkeket, majd meglepetten konstatálta, hogy katonaságnak híre-hamva sehol bennük. Odaadta a távcsövet Váradinak, de az is ugyanezt tapasztalta.
- Hmmm, érdekes… Hol a fenében lehetnek?
- Csapda lehet.
- Egészen biztos.
De hogy mekkora is, még nem sejtették.

---

A kis csapat, élükön a férfiakkal bevetették magukat az első lövészárokba. A földön eldobott használati eszközök, kések, bakancsok, konzervek hevertek. Kipihegték magukat, aztán a következő objektumot, egy katonai sátrat vettek célba, ami mellett egy alkalmi transzformátorállomás és egy gulyáságyú hevert. Amíg a két katona Váradival kiegészülve a sátrat vette szemügyre, Tóth Pista nem tudta megállni, hogy bele ne kukkantson a gulyáságyúba. Odasomfordált és felhajtotta a fedelét. Öklendezni kezdett.
- Fúj, mi az? – érdeklődött Klaudia, majd Vukkal és Klárival a helyszínre sietett. Nem kellett volna. A még mindig meleg leves tetején egy magányos fej úszott, és pontosan a kíváncsiskodókra kacsintott. Ők is hánytak, egészen véletlenül mind Pista cipőjére. Odatódultak a többiek is: Szilárd, Katalin, Irén, Csizik, és Firkász Cézár.
- Ez undorító!
- Mi undorító? – kérdezte szinte egyszerre a három, sátorból kilépő férfi – Ó, baszki, itt valami történt!
- Zombik?
- Itt jártak, az egészen biztos!
- De hogyan? Egy egész fegyverarzenállal védték ezt a helyet.
- A tököm tudja! De tovább kell mennünk, úgy néz ki kénytelenek voltak szélesíteni az ostromgyűrűt. Mindenki vegyen magához puskát, öt perc múlva indulunk tovább! Maradjatok együtt!


A Zombiattak Békéscsabán c. első erepregény előző részei egybe gyűjtve:
http://www.erepublik.com/en/article/zombiattak-b-k-scsab-n-the-collection-1-42--1417455/1/20