Join the new world

A mikrobuszban ülők még mindig hüppögtek és siránkoztak Váradi Józsi balszerencséjén és sajnálatos halálán, mikor jó két kilométerrel odébb megálltak a műúton. Nem sokkal később beérte őket az összezúzott Ford is. A túlélők összeölelkeztek, s azon tanakodtak, most mitévők legyenek. Az egyetlen pisztoly birtokában nehéz dolguk volt a szerencsés megmenekülést illetően. Sátán volt egyedül nyugodt, aki odaszaladt egy bokros területre és vígan könnyített magán. Már szaladt volna vissza, amikor kiszagolt valamit. Loholva indult a vasúti töltés felé, aminek tetején megállt és onnan ugatott hol lefelé a sínekre, hol pedig vissza a többiekre.
- Figyeljétek! Mi a francot láthat ott?
Géza, Szilárd és Vuk sietve elindult kideríteni Sátán nagy izgalmának okát. Felkapaszkodtak a meredek töltésre és nem hittek a szemüknek. Géza tölcsért formált a kezéből, úgy kiabált vissza a csapatnak:
- Ezt nem fogjátok elhinni!
- Mit láttok? – kiabált vissza Tóth Pista.
Szilárd kezével intett nekik, hogy jöjjenek oda. Úgy is tett mindenki.

---

Odaértek a többiek is.
- Látjátok? – kérdezte Csizik.
Azok mereszgették a szemeiket, mert bizony lent a domb aljában sűrű szürkés köd honolt. Csak úgy hömpölygött, olyan volt, mintha a bárányfelhők gondolván egyet leszálltak volna a fellegekből, hogy legelésszenek egy jót.
- Én látom – szólt először Klaudia és tátva maradt a szája. Sorra követték őt a többiek is.
- Ezt nem hiszem el!
- Pedig ott vannak, kétségtelen!
A síneken kenguruk ugráltak, majd mögöttük vízilovak vonultak méltóságteljesen. Hátrébb zsiráfok meneteltek hosszú tömött sorokban, láthatóan ügyet sem vetve a helyzet abszurditására. A legelöl haladó kenguru nyakában egy törpe ült, s bojtos pálcájával verte az ütemet.
- Beszarok, – mondta Firkász – és pont most nincs nálam a fényképezőgépem!
- Be ne tojj nekem, mert írtó büdüs lesz! – mondta neki Csizik Géza ásítozva.
- Gyönyörű látvány, az egyszer biztos… - sóhajtozta Zsánerné laposakat pislogva.
- Az Eötvös-cirkusz? – kérdezte Klaudia.
- Szerintem is – nézett rá Vuk szeretetteljesen, s most az egyszer egyet értettek valamiben. Egymásra néztek, leültek a fűre és összeölelkeztek.
- Kedvellek.
- Én is téged.

---

- Na? – érdeklődött Sakáll dandártábornok a Telekgerendás melletti parancsnoki sátorban. Kováts alezredes zavartan magyarázta a bizonyítványt:
- Uram, a terv nem vált be. A mezőgazdasági gépek pilótái nem tértek vissza Szarvasra.
- Hát mi a fenét csinálnak? Hol vannak?
- Nem tudom dandártábornok úr, előírás szerint olyan alacsonyan repültek, hogy a radarok nem tudták bemérni őket.
- Akkor ennyit erről? Így egyszerűen?
- Attól tartok igen.

---

Géza kinyitotta a szemét. A tetőt bámulta. Hol a fenében lehet? Mennyi lehet az idő? Próbálta felemelni a kezét, hogy megnézze a karóráját, de nem ment. Próbálta felemelni a fejét, de csak sajogott. Jobbról hangokat hallott, egy férfiét és egy nőét, de nem tudta beazonosítani a gazdájukat. Enervált volt és fáradt. Lehunyta szemét és ismét álomba zuhant. Mellette Klaudia magában motyogott: „De finom…csináld még… jó!” A többiek békésen szuszogtak. Jobbra tőlük a férfi és a nő halkan beszélgetett. Jó két óra eltelt még, mire szépen lassan mindannyiuk sorban feleszmélt.
- Hol vagyunk?
- Egy pajtában – felelte a férfi, becsületes nevén Váradi József, foglalkozására nézve túsztárgyaló. A nő, Árvai Katalin bólogatott, miközben hideg vizes ronggyal takargatta be a lábadozók homlokát.
- Hogy kerülünk ide? Hol vannak a kenguruk?
- Drága barátaim, alighanem valamilyen gázt lélegeztetek be. Ha nem tévedek kisrepülőgéppel permetezhették, mert idefelé láttunk egyet a Cseszneki dombba fúródva. Teljesen kiégett.
- És a kenguruk? Meg a törpe?
- Az csak hallucináció volt. A gáz ugye…
Katalin is megszólalt, szája szélén hamiskás mosollyal:
- Klaudia és Vuk szerelmet is vallottak egymásnak.
- Fúj! – mondta Klaudia.
- Fúj! – mondta Vuk.
Tóth Pista Váradihoz fordult:
- Téged nem ettek meg a zombik?
- Háháhá, nem olyan fából faragták ám a jó öreg Váradi Józsit! Végeztem még vagy fél tucat ocsmánysággal, aztán jobbnak láttam inkább odébbálni. Gyalogosan indultam el a műúton, mire ráleltem a két kocsira. Megijedtem hol vagytok, aztán megláttam Katalint a töltésen, ahogy próbál belétek életet lehelni.
- Kati? – kérdezte a nőtől Szilárd.
- Igen, még jó hogy jött Józsi, máskülönben egyedül nem tudtalak volna a mikrobuszba cipelni titeket.
- És…és akkor te nem ájultál el?
- Nem.
- Az hogy lehet?
- Nem tudom. Úgy látszik immunis vagyok erre az izére.