Join the new world

Elindultak a kapuhoz.
- Te, van egy szál cigid?
- Kettő is! Rágyújtunk? - nyújtotta Józsi felé a cigarettásdobozt.
Pöfékelés közben vizslatták a bejáratot, de minden kétséget kizáróan gondosan bezárták a hajdan volt őrök.
- Gyere, akkor másszunk át!
- Várj egy kicsit, szivjuk el nyugodtan ezt a dohányt.
Leültek a fűbe. Halkan beszélgetni kezdtek.
- Mit gondolsz, épségben megéljük a reggelt?
- Nem tudom. Ha azt vesszük, az is csoda, hogy egyáltalán még itt vagyunk. Ezrek halhattak már meg és ki tudná megmondani, mi zajlik most ezekben a percekben is a városban. Te is láttad az égő házakat, ahogy jöttünk kifelé. Ez maga a békéscsabai apokalipszis barátom, maga a vég. Hogy máshol vajon mi lehet, megtippelni sem merem.
- Szegény Vilit sajnálom.
- Az kicsoda is?
- A kórházban ismerkedtünk össze, aztán a parkolóban nyoma veszett.
- Lehet, hogy már ő is húsra vadászik.
- Könnyen meglehet.

---

Átmásztak a betonkeritésen és a fölötte húzódó szögesdróton. Óvatosan körbeszimatolták a főépületet, de gyanús csend honolt. Megegyeztek, hogy két irányból deritik fel a terepet. Váradi a szertár, Csizik az egykori étkező vette útját. Előbbi kezében macsétája, utóbbiéban egy pajszer lapult.
A nyomozó bemászott a szertár nyitott ablakán és körbenézett. Kopott sportszerek, hordók, kerti szerszámok hevertek mindefelé, jól érzékelhető módon ugyanolyan módon, ahogy azt a kivonuló szovjet katonák annak idején hagyták.
Géza az üres étkezőt szemrevételezte. A hosszú asztalok még a helyükön voltak, de székeknek nyoma sem volt. A helyiség végében megmozdult valami. „A kurva életbe!” - gondolta - „A büdös kurva életbe!” Libabőrös lett a háta, idegesen markolta a pajszert. A hang irányába indult, felkészülve a legrosszabbra. Csigalassúsággal telt az idő, úgy érezte menten bekakál félelmében. Lélegzetét visszafojtva neszelt. Ám akármennyire is körültekintő volt, fejének hátsó feléhez hideg fém koppant.

---

Józsi a szertár után a főépületet célozta meg. Annak ajtaja azonban zárva volt és az ablakai is be voltak deszkázva mind. A lakatot próbálta leverni róla, de sehogy sem akart sikerülni, így csak magában átkozódhatott.

---

- Tedd fel a kezed, vagy szétlövöm a fejed!
Csizik úgy tett, ahogy a durva hang mondta.
- Mit kerestek itt? MIT KERESTEK ITT?
- Orvos vagyok...
- Nem ezt kérdeztem!
- Békéscsabáról menekülünk, menedéket keresünk az éjszakára.
- Aha, szóval a bajt hozzátok a fejemre! Fosztogatók vagytok, mi? Mi?
- Nem, dehogy...
- Azt mondod nem? Egy lopott tűzoltóautóval? Mondj egy alapos indokot miért higyjem el, különben szétlövöm először a te fejed, utána meg a többiekét is! Te nyomorult!

---

Váradi hátrafordult és látta, ahogy felemelt kezű társát egy fegyveres vezeti maga előtt az udvaron. Már fedezékbe is ugrott volna, de a géppisztolyos gyorsabb volt és intett a puskacsővel, hogy jobban teszi ha megadja magát. Nem volt mit tenni.

---

A tűzoltóautóban már türelmetlenül várták a két férfit, főleg a nők voltak idegesek.
Aztán egyszer nyilott a nehéz vaskapu. A fényszóró fényében Váradi és Csizik alakja tűnt fel, mindkettő feltett kezekkel lépett ki a szabadba. Mögöttük fekete ruhás, jól megtermett alak állt, csőre töltött fegyverrel.
- Kifelé az autóból! Mindannyian!
Kénytelenek voltak így cselekedni. Sátán hangos morgással fejezte ki nemtetszését.
- Jöjjenek közelebb! De figyelmeztetek mindenkit: akár egy gyanús mozdulat, vagy egy büdös zombi és szitává lövök mindenkit aki él és mozog!
Engedelmeskedtek a parancsnak. Szilárd és a fegyveres tekintete találkozott. Gyanúsan méregették egymást. Amikor közelebb értek, a volt biztonsági főnök szája széles vigyorrá szelidült.
- Tóth Pista! Tóth Pista, te vagy az?
Amaz felvonta szemöldökét.
- Szilárd? - s leeresztette a puskacsövet.

---

Bent, az elbarikádozott főépületben végre lenyugodtak a kedélyek. Zsáner és Tóth régebben egy munkahelyen dolgoztak, de már évek óta nem találkoztak. Utóbbi is szolgálatban volt a telepen aznap. Mikor a pokol hirei megérkeztek a laktanyába, társai családjukhoz siettek, ő viszont egyedülálló ember lévén inkább a maradást választotta a valóságos kis erődben.
A csapat megállapodott abban, hogy a májkonzervek elfogyasztása után nyugovóra térnek, és felváltva váltják egymást az őrségben. Hajnalban pedig, mikor felvirrad a nap, útrakelnek és maguk mögött hagyják az elkárhozott várost.
Már az alváshoz készülődtek, amikor a laktanyán kivülről kiabálás hallatszott.
- Van ott valaki? Engedjenek be!
A férfiszekció kiszaladt és felmászott az őrtoronyba, onnan szemlélte az idegent.
- Ne kiabáljon már!
- Jó, csak engedjenek be!
Tóth Pista kinyitotta a kaput és a jövevény belépett. Rögtön utána már vissza is lett reteszelve a bejárat.
- Kicsoda maga? A városból jött?
- Igen, igen, én nem hazudok!
Csizik a fejét fogta, úgy mondta Váradinak:
- Na, megérkezett a pácifik lézerfegyveres barátod! Kellett neked vásárolnod tőle sunyiban.
- Hülye.

---

- Nos, ha már így összejöttünk, beszéljük meg a továbbiakat – inditványozta Géza.
- Vannak fegyverek? - érdeklődött Józsi.
Tóth Pista elmondta, hogy a szovjetek számos Kalasnyikovot itt felejtettek anno a fegyverszekrényben. Ha minden igaz, a páncélozott ajtóval lezárt helyiségben még kell lennie néhánynak, bár elég sok eltűnt az idő múlásával.
- A kulcs megvan hozzá?
- Vicceltek?
- Akkor honnan tudod?
- Csak gondolom, mindenki erről beszélt.
- Neked honnan van a géppisztolyod?
- Szakmai titok. Ecseri piac.
- Na akkor nézzük meg mit tudunk tenni a fegyverszekrény ügyében!

---

Az valóban zárva volt és ahogy elnézték nem is fog egyhamar kitárulni, mint valami Szezám tárulj.
- Bassza meg a jegesmedve! Ez nem fog menni – mondta Zsáner.
Váradi azonban nem adta olyan forrón a kását, és gyakorlott szeme megoldást sejtetett.
- Ezt nézzétek! Hiába a massziv vasajtó, ha rothad a téglafal. Valami jó nehéz tárgy kéne. Nincs itt valami?Lássuk csak...
- Vascső jó lesz? - kérdezte Pista.
- Tömör?
- Acélmagos.
- Az jó lesz.

---

Rövidesen akkora lyukat ütöttek a falon, hogy Vukot már be tudták szalajtani oda. Ő szépen sorban kiadogatta mind az öt darab Kalasnyikovot amit ott talált a hozzá tartozó tárakkal egyetemben. Két gyalogsági támadó kézigránát is akadt.
- Nagyszerű! - jelentette ki Géza.
Fogták a zsákmányt és bevitték a társalgóba, ahol a többiek várakoztak.
- Ki volt katona? - kérdezte Váradi.
Csizik, Zsáner és Tóth tette fel a kezét.
- Akkor mi négyen már tudjuk őket használni. Firkász nagyságos úr?
- Ööö, én nem voltam.
- Gondoltam. Vuk te nem lehettél. Maga? - kérdezte a kétfogú lézerfegyverárustól.
- Én nem voltam. Én nem hazudok!
- Miért nem?
- Nem voltam.
- De miért nem?
- Hát gyenge voltam nyaktól felfelé.

---

Lassan nyugovóra tért mindenki. Hajnal 2-ig Csizik és Zsáner őrködött.
- Szilikém, reggel elválik mit szán számunkra a sors.
- El. Remélem nem kell a gyerekeimnek szülők nélkül felnőniük. Még szerencse, hogy elküldtük őket abba a táborba.
- Szerencse. Ha nem lett volna az a sok páciens előre bejegyezve, én is Krétán süttetném a hasam most. Na majd szeptemberben. Ha megélem még.
Kettőkor Tóth és Vuk váltotta őket, és végre lehunyhatták kicsit a szemüket. Mindenki kimerülten szuszogott a fáradságtól, Csizik viszont csak forgolódott és nagyon nehezen merült álomba. A Zsáner házaspár hosszú ideje először bújt össze alvás közben. A legnyugodtabb Sátán volt, aki Vuk mellett élvezte a simogatást az őrtoronyban.

---

Még egy valaki volt, aki dolgának biztos tudatában nyugodtan álmodta tisztességtelen álmát, igaz tőlük mintegy három kilométernyi távolságra, egy biztonságos, világtól gondosan elzárt pincehelyiségben az ANTSZ megyei kirendeltségének épülete alatt. Betti volt az, aki jaguáros Sanyi nyakát elmetszette. Párnája alatt pisztolya hevert.