Join the new world

- Ez itt jobbra a hűtőház – kalauzolt Szilárd, mintha azok legalábbis egy társasutazásra fizettek volna be.
Klaudia érdeklődése – miután tudatosult benne, hogy a remélt behűtött kólát itt aztán nem fogja meginni – fokozatosan lanyhult. Olyannyira, hogy az is megesett vele, ami a kór kitörése óta sose: lazán rálépett egy magányosan heverésző, széttrancsírozott kézfejre, mégpedig olyan módon, hogy észre sem vette.
A hűtőház bejárata tárva-nyitva volt. Belestek, nehogy meglepetés érhesse őket. Mérsékelten sok vér és nyitott urnák fogadták őket, hullák sehol. Meglehetősen hűvös volt odabent. A ventillátorok folyamatosan zúgtak és a tévé is kitartóan sugározta az adást. Éppen a 9 órás híradó rövid sporthírei szóltak. Vili átkapcsolta a Retek Klub csatornára, de ott meg olyan olcsó, c-kategóriás amerikai horrorfilmet vetítettek, hogy kedve lett volna elkáromkodni magát. Kinyomta a kapcsolót, és a többiek felé fordult.
- Nem elég, hogy se térerő, se telefonvonal nincs órák óta, még ebből az átkozott készülékből sem tudunk meg semmit!
Ahogy kimondta, abban a minutumban elkezdett pislákolni a világítás. Először csak szakaszosan, majd mindenütt kialudtak a neonlámpák, és csak a vészvilágítás halvány zöld fénye derengett. Hogy ebben a sors keze volt, netán szándékosság, nos, ennek megítélése nem tartozik a krónikásra. Tény viszont, hogy baljós előjel volt, és nem öntött túl sok bizodalmat Csizikékre. Úgy döntöttek, ideje továbbállni.
Útban a kazánház felé két holttestbe botlottak, melyek egy megrongált kávéautomata mellett feküdtek. Mindannyian egyetértettek abban, hogy legjobb lesz nem kockáztatni, ezért kicsit átformálták a földön fekvők fizimiskáját. Gyorsak, precízek voltak és még véres sem lett a zoknijuk.

---

Végre megtalálták a helyiség lengőajtaját. Bementek és belülről bereteszelték azt egy léccel. Vuk talált egy zseblámpát, azzal hadonászott. Zsáner kivette a kezéből, és maga elé tartva világított vele. Libasorban megindultak oda, ahol az alagút bejáratát sejtették. A biztonsági főnök emlékezete nem hagyta cserben és rövidesen megállt előtte.
- Itt kell lennie – mutatott a falra – emögött a gipszkarton mögött. 25 vagy 30 éve falazták be véglegesen, mert a patkányok beszaladgáltak a kórházba. Gyerünk, bontsuk le gyorsan!
A férfiak együttes erővel intézkedtek, Steibner pedig a fényt biztosította a művelethez.
- Baszki! Ez tégla! – hőkölt hátra Vili, miután meglátta, hogy a gipszkarton mögött fal tornyosult vörös téglákból a néhai vasajtó helyén. – Azt hittem csak ez a szar van itt.
- Nincs más hátra mint előre! – kiáltott Géza.
Szerszámaikkal nekiláttak a habarcs lekaparásának, hogy legalább egy téglát meg tudjanak lazítani. Nem is kellett 10 percnél tovább várni, és bár alaposan megizzadtak, sikerült elmozdítani egyet a helyéről. Szilárd csákánya nyelének végével átlökte a túloldalra, ahol visszhang kíséretében darabokra tört.

---

Miután annyira kitágították a lyukat, hogy szűkösen átférjenek rajta, gyorsan bebújtak rajta és a sötét, nyirkos folyosón találták magukat. Már körülbelül 50 métert haladtak, amikor meghallották a hangot. Egy hatalmas reccsenés, majd eszeveszett földöntúli ordítások hallatszott mögülük.
- Beszakadt a kazánház retesze! Futás!
Futottak, ahogy a lábuk bírta a kanyargós alagútban. Mögöttük messze hallották, hogy a hangok is követik őket.
- Nem akarok meghalni! – lihegte sírva Klaudia.

---

Kétszáz méter után vízcsobogást hallottak egy oldalsó járatból. Zsáner ösztönösen arra vezette a társaságot. Kereste az utat, de egy fémrács zárta le útját. Szerencséje volt, mert a csavarjai ki voltak lazulva, így egy erőteljesebb rúgással kiszakította helyéről. Csobbanás hallatszott.
- Ez csak a csatornahálózat lehet!
Beugráltak a náluk egy méterrel alacsonyabban elhelyezkedő orrfacsaró szagú vájatba. Térdig piszkos vízben gázoltak, a patkányok vinnyogva menekültek előlük. Az alagútban eközben egyre közelebbről hallatszott a lábak dobogása és az artikulátlan hörgések.
Két kanyarral odébb végre lámpafényt láttak beszűrődni a fejük fölül.
- Kanális! Vili, Géza, tartsatok bakot!
A két férfi vállára emelte Szilárdot, aki erőlködve bár, de elmozdította helyéről a fedelet. Felhúzta magát az úttestre, a nyílás szélére térdelt és lenyújtotta kezét a lentieknek.
Először Árvai Katalint, majd Steibner főnővért és a kamaszt szabadította ki.

---

- Gyerünk Vuk, gyorsabban!
Megmarkolták Vili karjait, Csizik pedig alulról taszigálta felfelé. A dokit iszonyattal töltötte el, hogy a férfi seggét fogdossa, de ez egyszer egyetértett a jezsuitákkal: „a cél szentesíti az eszközt!” Végre kint volt ő is, már csak Géza volt hátra. Egyre élesebben hallotta a zombik morgását. Már nagyon közel lehettek, bár a sötétben alig látott tovább az orránál.
Mivel már nem volt olyan, aki bakot tartott volna neki, kétségbeesetten ugrált felfelé, hogy elkaphassák kezeit odafent. Vili felsőteste a kanálisban lógott, a többiek a derekánál és a lábánál fogva tartották őt. Így is örökkévalóságnak tűnt, mire sikerült a művelet és feje kibukkant a nyílásból. Már majdnem egészen kihúzták, amikor egy kéz erős rántását érezte bal bokáján, amelynek következtében vagy negyven centit csúszott vissza Vilivel együtt. Szilárdék teljes erejükből húzták őket az ellenkező irányba.
Géza sem volt azonban anyámasszony katonája, és jobb lábának erőteljes rúgásával elmozdította helyéről a reá éhező büdös dög fogsorát. A rothadó kéz engedett, a férfi
pedig kibukfencezett a szabadba.
A többiek gyorsan helyére csúsztatták a nehéz fedelet és kidülledő szemekkel figyelték a dokit, aki csak annyit mondott:
- A jó édes anyját, lekapta a cipőmet! – azzal bal bal lábfejére mutatott.
Az utcasarokról egy száguldó sárga autó kanyarodott be csikorgó kerekekkel, majd miután észrevette az úttesten csoportosuló lihegő embereket, nagy nehezen félrerántotta a kormányt. Éppen hogy kikerülte őket, és bőszen ordított kifelé:
- Köcsög csövesek!
- Te, ez nem a jaguáros Sanyi volt? – fordult Klaudiához Vuk, miközben a másik irányba egy szirénázó rendőr- és egy tűzoltóautó húzott el mellettük.