Join the new world

A volt légópincébe igyekvők minden különösebb gond nélkül lejutottak a harmadik emeletre a menekülőlépcsőn. Libasorban haladtak, saroktól sarokig osontak szinte lábujjhegyen. Néha láttak egy-egy zombit, amint az falatozott a tetemekből és időnként félelmetes ordítás szakította meg a baljós csendet. Zsáner ment elől, utána szorosan a többiek. Steibner görcsösen szorította Csizik kezét, ez volt az első alkalom, hogy a munkahelyükön nyilvánosan kifejezték összetartozásukat. Egy helyen, ahol megtört a folyosó íve, Szilárd nem túl nagy elővigyázatosságról tanúbizonyságot téve kikémlelt a fal mögül. Pechére lefejelt egy útbaigazító táblát, amely az urulógia felé mutatta az irányt.
A csattanásra a valamivel távolabb nyers beleket marcangoló mintegy 5-6 élőhalott felriadt. Csupa vér volt mindegyikük, de az világosan látható volt, hogy valaha az osztály dolgozói lehettek. Pillanatokon belül a hang forrása felé vetették magukat, szaladtak mint Carl Lewis az olimpián.
- Vissza, vissza! – ordította most már Szilárd.
Kapkodták a lábukat rendesen az ellenkező irányba. Az egyik férfi valaha akadály- vagy tájfutó lehetett, mert furcsán szökdécselve szedte végtagjait. Ám hiába a tapasztalat, ha óvatlanul elcsúszott egy műanyag tejeszacskón. Úgy esett hasra, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Orrából ömlött a vér. Csizik és egy sörhasú pacák, aki a leghátul futott, észrevette a balesetet. Megtorpantak és visszafordultak, hogy segítsenek neki feltápászkodni. Lehajoltak hozzá, hogy felsegítsék, ám ebben a pillanatban a kanyarban megjelentek a zombik. Undorító fejüket rájuk szegezték és leheletnyi szünet után üldözőbe vették őket.
A két férfi látva ezt, magára hagyta a még mindig zavart tekintetű négykézláb álló szerencsétlent és rohantak tovább a többiek után, ahogy a lábuk bírta. Két bestia rávetette magát és ledöntötte kezéről-lábáról a hátramaradót, ám a másik néhány Csizikék után rontott.
A csapat többi tagja beszaladt a röntgenszobába, ott várták türelmetlenül, hogy beérjék őket társaik. Azok fej-fej mellett haladtak, ám a sörhasú egyre inkább lemaradozott. A doki hallotta maga mögött kétségbeesett zihálását. Ő be is ért hamarosan a helyiségbe, ám amannak még jó pár méter volt hátra. A távolság közte és az üldözők között azonban folyvást csökkent.
A kamasz srácnak kedve lett volna teli torokból szurkolnia, hogy „Fuss, Forrest, fuss!”, de mivel ez az alkalomhoz nem volt méltó, inkább folyamatos „köcsög állatozásba” kezdett torkaszakadtából. Szinte már kéznyújtásnyira volt az illető, amikor gallérját elkapva hátrarántotta az egyik zombi, egyúttal pedig hatalmas darabot harapott ki tarkójából. Az üvöltött mint a fába szorult féreg. A röntgenben lévők négy kézzel csapták be az ajtót és zárták kulcsra azt, még mielőtt az első szörnyeteg nekicsapódhatott volna.
A bentiek kétségbeesett hisztibe kezdtek és Zsánert átkozták, hogy ebbe a lehetetlen helyzetbe hozta őket. Már csak hatan maradtak: a főnővér; a doki; a biztonsági főnök; a kamasz fiú; egy plázacica, szerencséjére sportcipőben és egy harmincas fickó.
Közben az ajtót egyre nagyobb elánnal ütötték a zombik, félő volt, hogy hamarosan ajtófélfástól beszakad. Csapdába kerültek.
Bent csak a neonlámpa adott némi világosságot, hiszen vastag fekete függönyök takarták el a fényt a röntgenben. Csiziknek mentő ötlete támadt:
- Pont alattunk van a reumatológia! Bezártam, miután Szilivel elindultunk, ott biztosan nincsenek halottak!
- Mégis hogy gondolta doktor úr? – kérdezte a fickó – Fogunk egy ásót és addig kaparunk, míg olyan vékony lesz a beton, hogy egyszerűen kilyukad?
- Coki, fiacskám! Kapjuk le a sötétítőket és csomózzuk össze! Az párkányon keresztül leereszkedünk!

---

Jobb ötlet nem lévén úgy is tettek. Zsáner kinyitotta az ablakot, és kieresztette a kötéllé avanzsált függönyt. Másik végét a fal mellett álló szekrény lábához kötötték, bízva abban, hogy megtartja majd őket. Csizik mászott ki elsőként. Mielőtt átlépte a párkányt, két keze közé vette Steibner Irén arcát és forró csókot nyomott szájára.
- Igyekezzetek utánam! – mondta a többiek felé fordulva, akik egyre türelmetlenebbé váltak ahogy egyre jobban döngették az ajtót.
Párduc ügyességgel leereszkedett, majd második emeleti ablakát berúgta a cipőjével. Az üvegszilánkok szanaszét repkedtek a levegőben. Belendült a dolgozószobájába. Idegesen körbepillantott, de nem volt nyoma semmiféle felfordulásnak, zombinak meg pláne nem. Lassan követték őt a többiek. Először a tinédzser srác, aztán Irén, a cicababa, majd a harmincas fickó.
Zsáner Szilárd volt az utolsó. Már ő is átlépte a párkányt, amikor engedett a fenti ajtó és tokostól beszakadt. Elkerekedett a szeme, mert ott állt előtte a vérszomjas horda. Gyorsabb tempóra váltott, szinte már csúszott lefelé. Az első bestia utána ugrott, de csak a függönyt tudta megmarkolni. Látva, hogy leendő áldozatáért még meg kell dolgoznia, veszetten rángatta felfelé a drapériát. Szilárd tehetetlenül figyelte az akciót. Csizik és a fickó kihajolva az ablakon elkapta bokáit és arra ösztökélték, hogy engedje el az alkalmi kötelet.
- Engedd már el, behúzunk! – kiabálták.
Ő azonban nem volt ennyire bátor, de végül leküzdve tériszonyát inkább a zuhanást választotta, mint a kannibálok vacsorájának szerepét. A két férfi tartotta ígéretét és berántotta a reumatológiára. Szegénynek koccant ugyan a feje az üvegbe, de nagyobb baja nem esett.
Ám a zombik sem voltak restek és ők is a mászást választották. Gondolkodni azonban már nem voltak képesek, egyszerre próbálkoztak. Az első alfele már láthatóvá vált, így Csizik kénytelen volt partfisnyéllel megbökdösni az ágyékát kicsit. A fizikai ráhatás hatott, így hamarosan lezuhant a mélybe.
A sors kegye volt, hogy a fenti szekrény sem bírta tovább a terhelést és először csak szakaszosan, majd rohamos sebességgel közeledett a párkányhoz. Azon átbicsaklott, és maga alá temetve a még mindig a drapériába csimpaszkodó büdös dögöket, krátert horpasztott az alant elterülő betonba.

folyt.köv. hamarosan