WTD elesett, a védekezés folytatódik!

Day 888, 01:11 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvölzöm a kedves olvasókat!

Ma is igyekszem az elmúlt néhány napban elkezdett "hagyományt" folytatni azzal, hogy reggel-délelőtt írok egy összegző, összefoglaló cikket a hadi helyzetről.
Nos, a nap legfontosabb és egyben legszomorúbb híre, hogy elvesztettük fővárosunkat, Western Transdanubiát. A horvát erők, igen jelentős, északai amerikai tankolás után reggel, spanyol-román erők hathatós támogatásával leverték a magukra hagyott magyar erők által védett falat. Itt jegyezném meg, hogy a szövetségeseink támogatása, erőfeszítése meg sem közelíti azt amit mi tettük értük, az ő nehéz helyzetükben. Most is egy-két tank és napközben szálingózó csekély ütések adták a "segítséget".
Ma azonban mégnagyobb szükségünk lesz rájuk, hiszen két legfontosabb régiónk áll támadás alatt! Central Hungary és Heilongjiang. Akármelyik elvesztése súlyos, sőt, ki merem jelenteni, hogy végzetes csapás lenne az országnak.
Emellett zajlik még egy horvát támadás Central Transdanubia ellen, ezzel ne foglalkozzatok! Megkérem az ott lakókat, hogy költözzenek el Kittybe, vagy Central Hungaryba.
Ugyanezt kérem a WTD-ben ragadt lakosságtól is. Jegyet mindkét esetben kérhettek a mibbit, #togov szobájában.

Tehát a nap csatái fontossági sorrendben:
1. Heilongjiang Vasrégiónk, egyetlen megmaradt gyarmatunk, legfontosabb erődítményünk, gazdaságunk motorja. Kell ennél többet mondanom? A falat biztonságos, kb. 1.5-2 milliós magasságba kell vinni ahhoz, hogy ne próbálják meg leütni a végén tankolással. Ehhez mindenki igényelhet fegyvert a #hadtap mibbites szobában.

2. Central Hungary Feldolgozó iparunk megmaradt fele található itt. (a másik fele WTD-ben volt sajnos) Amennyiben elveszítjük, gyakorlatilag nem lesz fegyver a piacon, és azzal nekünk befellegzett. Elméletileg a szövetségeseink ezt kellene hogy védjék, de én megmondom őszintén nem fűzök hozzá sok reményt. Ezért mindenképpen fontos, hogy Kitty falát mielőbb a kívánt 1.5-2 milliós magasságba vigyünk, és akkor utánna üthetünk ide is. Személyes véleményem az, hogy a világ szégyene lenne a phoenix számára, ha 13 ország együttesen nem tudná legyőzni a románokat.

3. A harmadik csatát, Central Transdanubiát, be se linkelem, mivel az annyira lényegtelen. Valószínűleg elbukjuk, a horvátok 15 szövetségessel támadnak ránk. Ma azonban más feladataink vannak.

Mindeközben az EDEN folyamatosan más frontokkal próbálja elvonni tőlünk a sebzést. Ilyen támadás érte Izrael és Görögország részéről Törökország régióját. A románok szerbiai támadása eredeti területen inkább a blokkot szolgálta, hiszen a szerbek éppen kiszabadultak volna a kínai-indiai csapdából és a románokat-horvátokat egyaránt blokkolni tudták volna. A brazilok 18 mpp-vel megtámadták a spanyol Kanári-szigeteket, de én úgy veszem észre, hogy ez inkább tőlünk von el sebzést, mint tőlük. Ők ugyanis megtanulták hogyan kell figyelmen kívül hagyni a lényegtelen csatákat. Nem mondható el ez azokról, akik e válságos időkben is Burgenlandot ütik. Dehát szokás ilyenkor mondani, hogy nagy az isten állatkertje.

Egy szó, mint száz, mindenki igyekezzen a hadügyi közlöny utasítása szerint, a lehető legutolsó belépésénél harcolni. (ez ideális esetben napváltás előtti ütést jelent) Ezenkívül megkérnék mindenkit, elsősorban a tapasztaltabb, gazdagabb játékosokat, hogy nyúljanak a pénztárcájukba mélyen, és tankoljanak a fontos csatákban. Céged lehet még 100, de hazád nem! Aki megteheti, külföldről, az orgján keresztül vegyen fegyvert, ezzel is enyhítve a növekvő fegyverhiányt Magyarországon!

Köszönöm, hogy végigolvastad!
Istencsaszar