Volt egyszer egy szuperhatalom

Day 702, 12:44 • Published in Hungary Hungary • by Ludrew


Ha a szuperhatalom fogalmát úgy definiáljuk, hogy saját ereje és szövetségesei révén képes megvédeni területi integritását, állampolgárait és gazdaságát bármilyen támadással szemben, akkor a ma éjféli események tükrében kijelenthetjük: eMagyarország megszűnt az lenni. Sokáig voltunk elsők szervezettségben, népességben, ütőerőben és befolyásban egyaránt; be kell azonban látnunk, hogy minden birodalom ideje leáldozik egyszer. Hazánk hatalma már jó ideje stagnál, miközben ellenfeleink – éppen az eltörlésükre indított, általunk kezdeményezett háború folyományaként – megtanulták mesterfokon játszani a játékot, és felhasználták azokat a technikákat, amelyeket korábban ellenük mi magunk vetettünk be. Szülőföldünk birodalommá válását gyakran számítjuk Budapest visszavételétől, április 10-től; a világ első számú hatalmaként pedig május 14-e, ill. június 25-e, a vajdasági csata óta emlegetnek minket. Az átfedéseket is figyelembe véve tehát megközelítőleg 5 hónap jutott nekünk, mint szuperhatalom; valamivel kevesebb mint a románoknak, de a sors így sem volt szűkmarkú velünk.

Gyakorlatilag pár hónapja egyre csak szorulunk ki Észak-Amerikából, Manitoba, a high fa és búza gyarmatunk elvesztése mégis övön aluli volt. Övön aluli, mert ezernél is több lakost költöztettünk oda, mert Q5 kórházzal és Defence Systemmel láttuk el – mérhetetlen szomorúság látni, hogy amit hetekig építgettem személyesen jómagam is, azt az Eden/Fortis erői gyakorlatilag pár perc alatt semmisítették meg -, és talán azért is, mert elbizakodottak voltunk. Talán nem mértük fel, mekkora fenyegetéssel állunk szemben, és egyszerűbb volt az ellenfelet alábecsülni, mint szembenézni a túlerővel, és felvállalni a felelősséget, hogy prioritásokat készítünk és hosszú távú stratégiát dolgozunk ki. Várható volt, hogy egy idő után búcsút kell vennünk Manitobától, de hogy már a második támadásnál elveszik tőlünk – azt hiszem erre közülünk csak nagyon kevesen számítottak. Hamgyong eleste pedig egyfajta kegyelemdöfés volt, jól szemléltetve az utolsó percek döbbenetét és káoszát.

Mert döbbenet ült ki szinte mindenki arcára attól, amit az E/F erői műveltek a csata legvégén. Az online játékosok a század- és nyilvános chatszobákban egyaránt letaglózódtak; elmaradt az adminok szidása, a csalások emlegetése és a bugok keresése – a néma csöndet csak a mélységes döbbenet és szomorúság hangjai törték meg.

eMagyarországot saját fegyvereivel győzték le: a precíz tájékoztatással, a magas fokú szervezettséggel és az ügyes sebzéselvonásokkal. Itthon már jó ideje fásulttá és életunttá váltak a játékosok – és bár tegnap a manitobai csatában mindent megtettük, mégis vert seregként, bokrok alatt kell hazaszöknünk a régióból, amit szerdán még az otthonunknak mondhattunk. Mégis ez a csata talán egy olyan pofon volt számunkra, ami a szédült tévelygőt még magához téríti, és elrántja a szakadék széléről. A szakadék közvetlen közelében irányt változtatni csak nagy bátorsággal, széleskörű összefogással és részletesen kidolgozott stratégiával lehet – de nem lehetetlen.