Join the new world

A következő novella egy könyvélményem visszhangja. Glukhovsky: Metro 2033 című regénye a moszkvai metróban játszódik a világégés után. Ez a hely ad otthont az humán civilizáció maradékának. Veszedelmes odú, amit a sugárzás, a mutánsok és maga a sötétségnek kitett emberi elme tesz félelmetessé.
Az írásomban próbáltam hasonló hangulatot festeni a budapesti metróról, ezt az alapvetést szükséges figyelembe venni a sztori olvasásakor!
Ez egy kitalált történet a maga sajátos szabályaival. Nem kell elhinni, nem kell a realitást (vagy holmi igazságot) keresgélni, csak átadni neki magunkat, és elmerülni benne. 😉

Visszavonulás

Levi Kaynek, aki már nincs köztünk, de mégis bennünk él


A baj mindig megtalál
Utánad lohol a halál
S míg keresed a kiutat
Csontos ujja rád mutat

- Még mindig nem működik az a rohadt rádió? – kérdezte idegesen Bubberr.
- Nem, uram. Zavarják az adást. Sistergés minden frekvencián. – válaszolta HyperDan reményvesztetten, de azért továbbra is töretlenül próbálkozva. – Rézfaszúbagoly hívja Athénét. Athéné jelentkezz!

Október vége volt és a román erők Budapestet ostromolták. A tankhadosztályaikat nem sikerült megállítani, sem Miskolcnál, sem Debrecennél, sem Szegednél. Hol volt már a nyár, amikor Bukarestben hugyoztuk körbe a szőröstalpúak hőseinek köztéri szobrait, a helyi kóbor négylábúakkal egyetértésben! A kőtalapzaton álló, fej nélküli Szent István - amely így nem tudta rosszalló pillantással, ahogy kénytelenek vagyunk feladni a teret -, arról tanúskodott, hogy fordult a kocka, a két nép öröknek tűnő háborújában.


Románok Budapesten

Összeomlott a frontszakasz, és információk nélkül folytatva az utóvédharcokat, elszakadtunk a többi csapattesttől. Bekerítettek minket. Szerencsére a csata forgatagában ezzel még a románok sem voltak tisztában. Két oldalt már elhaladtak mellettünk, és a hamarjában elszalajtott felderítőink szerint, már össze is zártak mögöttünk. Azok az egységek pedig, akikkel felvettük a harcot, lassan nyomultak előre a belváros felé tolva minket.

- Merre tovább? – dünnyögte Zotza, a beérkező jelentéstevők és a századparancsnok arcát fürkészve. – Itt ülünk a pöcegödör közepén, és nem szeretném megvárni, míg a fejemre szarnak.
- Mégis hová mehetnénk? – legyintett Smach. – Minden irányban jetik. Tisztára mintha a Himalájában lennénk.
- Hadifogság vagy hősi halál? Nem is tudom, hogy melyiket válasszam - lamentált Zsaciku a pillanatnyi fegyvernyugvás alatt.
- Nyugi nem neked kell választanod, te csak kövesd a parancsot! – torkollta le DDenes.
- Csendet! Ez nem egy kicseszett talkshaw! – intett le mindenkit a GÁT parancsnoka, majd a felderítőkre nézett. –A haza addig létezik, amíg van, aki harcol érte. Ha megdöglünk, azzal senkin nem segítünk. Szóval olyan alternatívát akarok, amely reménnyel kecsegtet.
- Néhány saroknyira van az Örs vezér tere. Talán a metróalagúton… - kockáztatta meg Joszek.
- Őrültség! – vetette közbe valaki. – Csőbe húzzuk saját magunkat.
- Van jobb ötlet? – torkollta le Bubberr. – Ha nincs, akkor megnézzük, hogy őrzik-e a lejárót. Franky hívd vissza az hátvédet!


Visszavonulás fedezőtűz alatt

Mikor visszaértem, csak hüledezve hallgattam a tervet, de végül nem mindegy, hogy felszínen dobom fel a bakancsot, vagy a föld alatt? Próbáltunk feltűnés nélkül, csendesen visszahúzódni az állomásig, már amennyire ez egy tüzérségi századtól telik. A Kerepesi úton csak néhány rémült arc kísért minket figyelemmel a házak ablakaiból, az ellenség nem mutatkozott. A Sugár üzletközpontnál néhány fosztogató rebbent szét a láttunkkor. Hiába, az igazi magyar a bajban is csak a saját hasznát lesi.


Otthagyott és ment tovább
Felverte az út porát
Keresztülnézett mindenen
S már el is tűnt hirtelen

A metró bejáratánál viszont fegyvereseket szúrt ki az éles szemű Ahanybika. Meglapultunk, mint szar a gazban, amíg Peterbond a mesterlövészpuska távcsövében szemügyre vette őket.
- Nem hiszem, hogy ezek románok. Hacsak nem valami szabadcsapat – közölte.
- Oké, M.Mateo, Axelero előrementek és kiderítitek, hogy kik ezek a csókák – parancsolta a százados.

A két kijelölt baka előreiramodott. Tudták, hogy nem sok időt vesztegethetnek el, mert a romulánok bármikor megjelenhetnek a hátunk mögött. Feszülten várakoztunk. Ha tüzet nyitunk még több EDEN martalóc szakadhat a nyakunkba.
Civilek voltak. Helyi milícia. Mint kiderült sokan épp a metróban kerestek menedéket a harcok elől. Rajuk vigyáztak. Tájékoztattuk őket a helyzetről. Megértették, de úgy döntöttek, hogy maradnak. Nagy volt a kísértés, hogy velük tartsunk. Rohadt dolog katonának lenni. Nem tehetjük azt, amit szeretnénk. Amikor mindenki azt csinál, amit akar, azt anarchiának hívják. Az anarchia pedig gyengévé tesz. Azért vagyunk hivatásosok, mert nem az érzelmeinknek engedelmeskedünk. Kisebb jó, nagyobb jó. Az egyén érdeke, az ország java.



Égett az arcunk a szégyentől, hogy otthagytuk azt a két tucat pestit a románok jóindulatára bízva őket. Persze az volt az igazság, hogy így is sokkal nagyobb biztonságban voltak, mintha csatatérré változtatjuk a helyet. A kétségbeesés és a félelem olyan fokára jutottak immár, mikor képtelenek voltak mozdulni. Nem akartak velünk jönni a bizonytalanságba, nem akartak már semmit, csak kivárni azt, hogy vége legyen. Így, vagy úgy.


Vak vezet világtalant
Mi várhat ránk ott alant
Elindulni oly nehéz
Bátor légy és merész

Szabályszerű tisztelgéssel búcsúztunk el a Magyar Civilek Csapatának bátor tagjaitól és a mozgólépcső felé indultunk. Áram már rég nem volt a metróban, az erőműveket és a villamos hálózatot mindig a támadás első fázisában szokás elpusztítani. A mai világban áram nélkül már nemigen tud létezni az ember.

Vércsík mutatta az utunkat a bejárattól, a fokon pedig itt ott hajat és bőrfoszlányokat láttunk a vészvilágításban, amit valami helyi generátor szolgáltathatott. Az állomáson az egyik oszlop tövében egy hulla feküdt, mellette egy szűkölő vakvezető kutya. A halott ruháján több helyen szakadások és fognyomok éktelenkedtek.

- Szerencsétlen fickónak nem volt elég, hogy bekapott egy golyót, még ez a bolhafészek jól elbánt vele – mondta valamelyik srác mellettem.
- Szerintem meg csak el akarta vonszolni a lövöldözés közeléből a sebesült gazdáját, ez a szegény jószág – vette ellen Levi Kay, és óvatosan közelebb merészkedett az ebhez. – Sam-nek hívják.
- Milyen találó egy vakvezetőnek – hümmentettem a név magyar kiejtését hallva.
- Na, gyerünk tovább! Mozgás! – sürgetette meg a társaságot Bubberr.
- És vele mi lesz?
- Hogyhogy mi?
- Nem hagyhatjuk itt.
- Ne szórakozz, Levi! Az előbb hagytál ott vagy húsz embert.
- Jó, de… - a kutya felkelt és megnyalta Levi Kay kezét. – Gyere!


Folytatása következik...